Érdről erősít a DKKA

spigott - 2024. március 22. 17:30

Kellermann Dóra és Gerháth Kincső is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesénél folytatja pályafutását a 2024/2025-ös szezonban.

Kép forrása: DKKA

Huszonnégy órán belül két játékos szerződtetéséről is beszámolt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely hivatalos közösségi oldalán számolt be arról, hogy Kellermann Dóra és Gerháth Kincső is akadémiánk felnőtt együttesénél folytatja pályafutását a 2024/2025-ös szezonban.

Mint azt a DKKA közleményeiből megtudtuk, a 24 esztendős Kellermann Dóra a Győri Audi ETO KC nevelése, itt mutatkozott be az élvonalban is, majd szerepelt a Mosonmagyaróvár, illetve a NEKA csapatainál is. 2023-ban az Érd gárdájához igazolt, ahol eddig lejátszott 20 találkozóján 83 gólt szerzett eddig, s remélhetőleg Dunaújvárosban is gólerős játékkal lesz csapatunk erőssége a következő szezonban.

Szintén az érdi csapat mezét cseréli dunaújvárosira a 23 esztendős Gerháth Kincső, aki Kellermann Dórához hasonlóan győri nevelés, s a Rába-partjáról előbb Székesfehérvárra, majd Érdre szerződött, ahonnan végül két év után távozik. Kincső, aki védekezésben kettes és hármas pozícióban is bevethető, támadásban sem gyenge, jelenleg csapata legeredményesebb átlövője, 23 összecsapáson összesen 112 alkalommal szomorította az ellenfelek kapusait.

A rovat további hírei: Sport

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

2025. nov. 28.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

2025. nov. 28.

A DKSE birkózó szakosztálya múlt szombaton rendezte meg az U15 Országos Szabadfogású Csapatbajnokság – Somogyi Sándor Emlékverseny – Impact Kupa birkózó versenyét. Az eseménnyel az egykori kiváló birkózóra emlékeztek, aki versenyzői pályafutását követően támogatóként is segítette a szakosztályt. Hangkép.

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

2025. nov. 28.

A DKKA U18-as csapata vereséget szenvedett, az U20-asok viszont bravúros pontszerzésnek örülhettek NEKA elleni a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

2025. nov. 28.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte a szenegáli csapatot csütörtökön a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban.

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

2025. nov. 27.

Az esztendő utolsó bajnokija előtt köszöntötték a Dunaferr SE labdarúgóinak 2000-es bajnokcsapatát a Dunaújvárosi Stadionban. Hangkép.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2025. nov. 27.

Az emberelőnyeit hibátlanul értékesítő BJA HC kétgólos győzelmet aratott Acélbikáink ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójának visszavágóján.

Háromszettes vereség Szegeden

Háromszettes vereség Szegeden

2025. nov. 27.

Akadtak felvillanásai a DKSE röplabdázóinak a Szeged ellen, de a hazaiak végül három szettben legyőzték együttesünket TippmixPro Férfi NBI Extraliga szerda esti mérkőzésén.