Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Öcaline - 2024. március 23. 8:00

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

A vádemelés tényéről a vármegyei főügyészség adott tájékoztatást. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a Dunaújvárosi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy távközlési szolgáltató céget ejtett tévedésbe, ezzel 730 ezer forint kárt okozott.
A vádirat szerint a férfi 2018. szeptembere és 2019. februárja közötti időszakban az általa lebonyolított ingatlan adásvételek során három személyről tudomására jutott adatokat felhasználva az egyik távközlési cégtől saját célra nagy értékű mobiltelefonokat és televíziókészülékeket vásárolt azért, hogy a saját jövedelmét ezzel kiegészítse. A férfi a cégnek 730 ezer forint kárt okozott, ami az eljárás során nem térült meg.

Az ügyészség vádiratában a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló

Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló

2024. okt. 16.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.

Letartóztatták a drogdílert

Letartóztatták a drogdílert

2024. okt. 09.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.

Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán

Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán

2024. okt. 08.

A dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat vezényelték a lángot fogott építmény helyszínére – az épület három helyisége teljesen kiégett, négy felnőtt és négy gyermek lakhatásártól kellett gondoskodni, értesült a DO.

Kevesebb a lakástűz, de még mindig nagy pusztítást okoz

Kevesebb a lakástűz, de még mindig nagy pusztítást okoz

2024. okt. 08.

Riasztó statisztikai adatokkal szolgált a Fejér vármegyei helyzetről a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője: idén már 171 lakás gyulladt ki, egy ember életét vesztette a lángokban – mintegy 1700 négyzetméternyi terület lett a tűz martaléka.

Elkezdődött a tanév, közlekedjünk figyelmesebben!

Elkezdődött a tanév, közlekedjünk figyelmesebben!

2024. szep. 28.

A tanévkezdéssel jelentősen megnövekedett a forgalom az utakon. Idén a Dózsa iskola diákjai csatlakoztak a közterület-felügyelet és a rendőrség munkatársaihoz figyelemfelhívó akció keretében. 

Eltűnt, nagyon keresik Jázmint – segítsen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnt, nagyon keresik Jázmint – segítsen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2024. szep. 25.

A 15 éves fiatal engedély nélkül távozott dunaújvárosi otthonából, nem ment iskolába, és aztán haza se. A rendőrség felhívást tett közzé a kamaszlány eltűnése ügyében – jelentkezzen, ha tud róla, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)

Vádat emeltek a bolti szarka ellen

Vádat emeltek a bolti szarka ellen

2024. szep. 24.

Ruhaneműket lopott egy dunaújvárosi áruházból még február elején – az egység vagyonőre buktatta le, pedig az áruvédelmi tikettektől már sikeresen megszabadította zsákmányát.