Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban
Különleges történelmi (és dokumentumfilmes) csemegével találkozhatnak az érdeklődők a József Attila Könyvtárban: a felvidéki mártír politikus, Esterházy János életművével foglalkozó filmet szerdán délután vetítik, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.
Több mint 2 órás dokumentumfilmben dolgozta fel Esterházy János életét Zsigmond Dezsővel – a film rövidített, 80 perces fesztiválváltozatát mutatják be a József Attila Könyvtárban március 13-án, szerdán délután. A Triptichon – Esterházy János élete és öröksége című történelmi dokumentumfilm különleges vállalkozás: Zsigmond Dezső rendező, Csányi János producer és Molnár Imre történész a felvidéki mártír politikus életéről és keresztútjáról, továbbá a Felvidéken máig eleven Esterházy-ügy utóéletéről forgatott.
Mint az a Reconciliatio Esterházy János Egyesület és a József Attila Könyvtár szervezésében, az önkormányzat és a lengyel kisebbségi önkormányzat támogatásával megvalósuló dunaújvárosi eseménysorozatot beharangozó összegzésükből kiderül, Esterházy János valóban különleges történelmi személyiség: a nácik és a kommunisták által egyaránt üldözték, sínylődött a szovjet Gulág poklában és a csehszlovákiai börtönökben – miközben korábban minden szenvedővel közösséget vállalt. Zsidókat, lengyeleket, szlovákokat és cseheket bújtatott és menekített, végül életét a szlovákiai magyar kisebbségért áldozta.
A dokumentumfilm léptékére jellemző, hogy öt országban forgatták, a magyar és lengyel közszolgálati televíziók, valamint a Triptichon Film koprodukciójában készült. A dunaújvárosi érdeklődők az alkotás fesztiválokra szánt, 80 perces változatát láthatják a szerdán 17 órakor kezdődő vetítésen. A bemutatót követően beszélgetést szerveznek Zsigmond Dezsővel, a film rendezőjével, valamint Csányi Jánossal, a film producerével, aki egyúttal a Színház és Film Intézet igazgatója is.
A program nyitott és ingyenesen látogatható – mindenkit szeretettel várnak!
(Címlap- és belső oldali kép: Felvidék Online; nyitókép: jakd.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
Audiovizuális fesztivállal nyílik újra a Zene Háza 360 fokos vetítőterme
2025. jan. 06.
A Magyar Zene Háza 360 fokos vetítőterme, a Hangdóm újbóli megnyitása alkalmából január 14. és 19. között audiovizuális fesztivállal várják a közönséget - közölte az intézmény az MTI-vel.
CWT 30: a no-budget diadala
2025. jan. 05.
Hihetetlen, pedig igaz, a közelmúltban ünnepelte alapítása 30. évfordulóját a Cruel World Team független filmtársulat, vagyis a CWT. A csapat frontemberei több meglepetéssel is készültek a jeles jubileumra!
DSTV: gálával búcsúzott az évtől a Vasas
2025. jan. 04.
Színvonalas produkcióval vett búcsút a mozgalmas tavalyi évtől a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, derül ki a DSTV összegzéséből. Az immár hagyományos évzáró gálának a Szent Pantaleimon iskola adott otthont – minden korosztály bemutatkozott. Hangkép.
Újévi meglepetés és színes szombati kínálat a könyvtárban
2025. jan. 02.
Már ma megkezdődött, és egészen szombatig tart a József Attila Könyvtár évköszöntő sorozata – az ingyenes beiratkozás mellett szombaton képzőművészeti program, majd monodráma csalogat.
DSTV: színes gyermekkönyvtár
2025. jan. 02.
Közösségi programok egész sorával csalogat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai ráadásul folyamatosan igyekeznek bővíteni mind a műfajok, mind a célközönség körét. Hangkép.
Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban
2025. jan. 02.
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.
DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán
2024. dec. 30.
Mozgalmas, színes, impulzív produkcióval folytatódott a bemutatók sora a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Szabó Magda prózáját adaptálta a társulat – a Tündér Lala című tanmesét zenés formában vitték színre. Hangkép.