Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

Öcaline - 2024. április 10. 18:30

Moliére egyik legnépszerűbb, legtöbbször játszott, örökbecsű darabjával, a Tartuffe című vígjátékkal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora. A képmutatás és élethazugság komédiája mindig aktuális, de most talán a szokásosnál is jobban mar, csíp. Premier pénteken!

"... és így megy ez 360 éve" – ezzel az "alcímmel" tűzi műsorra az álszentek komédiáját, vagyis Moliére Tartuffe című darabját a dunaújvárosi társulat, ezzel is hangsúlyozva, hogy a XVII. század Párizs világától egyenes út vezet mindennapjainkig.

Kulcsszerepben a törtető

Amint a Bartók színlapja is felidézi, az ördögi szenteskedő – alakját Moliére a középkori vásári komédiák képmutatójáról, a tartuffo-ról mintázta – egyszerre varázslatos és kétségbeejtő képessége a környezetében élők manipulálására, átejtésére máig és lényegében mindenhol aktuális, aligha véletlen, hogy a képmutatás komédiája a színháztörténet egyik leggyakrabban színre vitt darabja. 
A színlap ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy – ez már a szerző csavarja – nemcsak Tartuffe álszent törtető, aki az erkölcs nevében mindenkin átgázol a hatalom megszerzése és megtartása érdekében; Tartuffe létezéséhez, hatalmi gőgjéhez, sikeréhez arra a hipokrita környezetre, közegre is szükség van, amely nemcsak befogadja, de hatalomban is tartja őt.

"Az álszentség komédiája mindig aktuális"

A dunaújvárosi társulat Vas István fordításának modernizált változatával viszi színre Moliére művét – azzal a feltett szándékkal, hogy megmutassa, a képmutatás műve nem változott; egyszerre kacagtatóan mulatságos és fájdalmasan, borzongatóan ismerős a színpadi történet. Ezt hangsúlyozta a DSTV kamerája előtt Őze Áron is, aki rendezőként jegyzi a Bartók új produkcióját:

– Az élet elég rendesen alánk csúszott, fogalmazzunk így. Még az a vád is érhetne minket, hogy pont most vettük elő a Tartuffe-öt, de ez közel sincs így, már a tavalyi terveink között szerepelt a színre vitele. Régóta tervezett bemutatónk az a véletlen vagy a sors műve, hogy ennyire betalált az utóbbi időszak eseményeihez. Én egyébként nem szeretek, nem is szoktam aktuálpolitikát vinni az előadásba – úgy gondolom, az lealacsonyítja a színházat –,  nekünk csak el kell játszani a darabot úgy, ahogy ezt a nagy mester, Moliére megírta. A többit az élet, a mindennapok tapasztalata majd elintézi – de hogy erős a hatása, az kétségtelen. Az álszentség komédiája mindig aktuális – most aztán meg pláne! Nagyon fontosnak gondolom, hogy ne csak a címszereplő ármányai, hanem a környezete, a többi karakter és jellem is plasztikusan jelenjen meg – az ugyanis nyilvánvaló, hogy a képmutató húzásai önmagukban semmit sem érnek. Tartuffe sikerének titka az a család, környezet, amely befogadja, hatalommal ruházza fel, elhiszi a hazugságait. 

Tíz év után újra

A címszereplő alakját Józan László formálja a Bartók produkciójában – mint kérdésünkre felidézi, már csak azért is örömmel vállalta a felkérést, mert már alakította Tartuffe szerepét:
– Éppen tíz esztendeje formáltam Tartuffe-öt, 27 évesen – ez most egy más kor, más élethelyzet számomra is, de nagyon boldog voltam, amikor megtaláltak a feladattal. Ugyanakkor arra is kíváncsi voltam, vagyok, tíz év elteltével hogyan tudok megszólalni Tartuffe szerepében, mennyivel lettem értettebb, mennyit fejlődtem, tanultam. Vagyis több szempontból is izgalmas a feladat, ugyanakkor inspiráló a helyszín, és csodálatos csapat dolgozik a bemutató sikeréért. Számomra azért is izgalmas a kihívás, mert Tartuffe kétségkívül gonosz, velejéig romlott személyiség – én viszont úgy gondolom, bármilyen furcsa is, de gonosz karaktert, rossz embert játszani mindig nagyon hálás és szép feladat.

Minden külön értesítés helyett: a "Tartuffe" premierje április 12-én, azaz pénteken 19 órától lesz a Bartók színháztermében, az előadást a hónapban még kétszer, április 14-én és 17-én láthatja a közönség – a produkció hangulatáról meg meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

Tartuffe a Bartók Kamaraszínházban

Tartuffe a Bartók Kamaraszínházban - fotó:

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: könyvek az olvasás szolgálatában

DSTV: könyvek az olvasás szolgálatában

2024. okt. 20.

A könyvek csodavilágába kalauzolja a nézőt a DSTV összeállítása. Nekünk, felnőtteknek jobb esetben már nem okoz gondot elolvasni és értelmezni a szavakat, mondatokat, de a gyerekek esetében más a helyzet. Létezik azonban segítség. Hangkép.
 
"Rohadjon meg az összes" – kötetbemutató az Utószó sorozatában

2024. okt. 18.

Pimaszul fiatal író nagyon erős első kötettel: Schillinger Gyöngyvér vendégeskedik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiájának sorozatában. Kötetbemutató hétfőn, várják a betű barátait.
 
DSTV: étkezési szokások a római korban

DSTV: étkezési szokások a római korban

2024. okt. 18.

A gasztronómia témái kerülnek szó szerint terítékre az Intercisa Múzeum sorozatában, derül ki a DSTV összeállításából. A Múzeumok Őszi Fesztiválja helyi programja keretében a római kori étkezési kultúráról hallhattak előadást az érdeklődők. Hangkép.

Változatos programsorozat csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtárba

2024. okt. 16.

Mesés programok sorával, irodalmi délutánnal, játékokkal, akciókkal, vagyis eseményözönnel készült a József Attila Könyvtár – az Országos Könyvtári Napok sorozatát tartották a közelmúltban.

Kinek érdemes mezőgazdasági öntöző szivattyút vásárolnia?

Kinek érdemes mezőgazdasági öntöző szivattyút vásárolnia?

2024. okt. 16.

A hírekben rendszeresen olvashatunk arról, hogy az aszályos időszakok komolyan megkeserítik a gazdák életét. Rendszeres locsolás nélkül manapság gyakorlatilag lehetetlen Magyarországon növényeket termeszteni. (X)

ICA-D: "Vasakarat" – gyűjtemény az acélszobrász alkotótelep után

2024. okt. 15.

Beszédes címmel nyílik a XVI. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken: az érdeklődők a Vasakarat című bemutatót láthatják péntektől.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Keltető"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Keltető"

2024. okt. 14.

Az autizmussal élő Mariann teljesen önálló szeretne lenni – elköltözni a szüleitől, és stabil megélhetést találni. Folytatja második évadát az ICA-D kötelékében a Szabad Szemmel közössége, a Keltető című magyar dokumentumfilm szerepel a műsoron kedden délután.