Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)
Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!
Közös képek és közös mondókázás, de még szépségdíjas színházi pillanat is bőven akadt a bemutatók során – a főszereplők ezúttal is a város mesemondó óvodásai voltak.
Évtizedes tradíciók
A keresztségben Városi mesemondó délelőtt nevet kapott kezdeményezés állandó helyszíne a Csillagvirág Tagóvoda – nem mellékesen több mint két évtizede már, hogy a magyar költészet napja környékén évre év vendégül látják a város tagintézményeiből érkező mesemondókat, a kísérő pedagógusokat, szülőket. Mint azt Dolmány Zsuzsa, a vendéglátó tagóvoda vezetője a DSTV kamerája előtt elárulta, hónapok óta dolgoztak az esemény sikeréért:
– Ez a program nagyon fontos számunkra, ahogy a kicsik is minden tagóvodában, úgy mi is nagy izgalommal készültünk. Nagyon örülünk, hogy minden intézményből jönnek előadók, csoportok – összesen mintegy félszáz óvodás vesz részt a seregszemlén, és ha az elmúlt időszak hasonló eseményeiből indulunk ki, akkor biztos, hogy ma is sok-sok szép mesének tapsolhatnak a résztvevők.
Dolmány Zsuzsa érdeklődésünkre hangsúlyozta, az előkészületekben Halász Ágnes, a Csillagvirágban működő Évszakvarázs munkaközösség vezetője, valamint Palotainé Gecseg Anikó óvodapedagógus, az esemény házigazdája vállalt főszerepet – ő egyébként a délelőtti keretjáték során a mesék helyszínéül szolgáló virágzó cseresznyéskertet gondozó manóként is főszerepet vállalt. Ugyanakkor a tagóvoda vezetője azt is kiemelte, igazi csapatmunka volt – minden kollégája fontos szerepet kapott a mesés kezdeményezés megvalósításában
A mese: varázs, nem vitás
Az önfeledt pillanatok, a közösségi élmény és a remek mesék át- és megélése mellett a program több nemes célt is szolgál: ezek sorában a hagyományok ápolása és az anyanyelvi nevelés is egyaránt fontos – és bár hangsúlyosan nem versenyről beszélnek (hiszen itt mindenki győz, aki színpadra áll), a mesék, versek megszerettetése mellett az óvodapedagógusok számára jeles kihívás egy-egy produkció megvalósítása.
Fontos tényező a program időzítése is: a magyar költészet napja mellett vállaltan a kikelet ünnepe is a mesemondók találkozója. Ennek nyomán aligha véletlen, hogy a már említett kedd délelőtti keretjáték egyik fő motívuma a tavaszi zsendülés volt: a vendégeket harmatcsepp és a hamuba’ sült pogácsa várta, de az emléklap mellé igazi tavaszi ajándék is jutott a kis mesemondóknak – egy-egy kerti manót kaptak, kis magocskával és ültetőcseréppel. Az Évszakvarázs munkaközösség ajándéka szintén szárba szökkenhet – és ha égig érő paszuly nem is lesz belőle, a földből kibújó virágok sokáig emlékeztetnek majd a Csillagvirág csodás mesevilágára.
A seregszemle hangulatáról meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Adventi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral
2024. dec. 06.
Folytatják a nemes-szép tradíciót, idén is adventi koncerten áll közönség elé a Dunaújvárosi Vegyeskar. A hangverseny helyszíne az evangélikus templom lesz vasárnap este – mindenkit szeretettel várnak!
ICA-D: Mikulás-tárlat az Újpart Egyesület tagjainak munkáiból – műtárgyvásárlással!
2024. dec. 05.
Kis kikapcsolódást keres az év végi rohanásban? Idő- és értékálló ajándékkal lepné meg szeretteit? Irány a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), ahol éppen Mikuláskor nyílik kiállítás – mindenkit szeretettel várnak!
Az Avenged Sevenfold jövőre először lép fel Budapesten
2024. dec. 05.
Először ad koncertet a magyar fővárosban jövőre az Avenged Sevenfold. A kaliforniai metálzenekar, amely hat évvel ezelőtt már járt a soproni VOLT Fesztiválon, 2025. június 19-én a Budapest Parkban lép fel.
Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait
2024. dec. 03.
Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.
ICA-D: "Jégbe zárt fájdalom" – Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje
2024. dec. 03.
Izgalmas társművészeti kalandozással, kortárs koncerttel folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) sorozata: Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estjére a Városháza dísztermébe várják az érdeklődőket szerdán.
DSTV: Rosti Pál ősfotói a Bartókban
2024. nov. 30.
Amint arról már beszámoltunk, izgalmas bemutató színesítette a Rosti Pál iskola jubileumi sorozatát. A jeles tudós-fotográfus, az intézmény névadója latin amerikai útján készült fotográfiákból a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában láthatnak válogatást a vendégek. Hangkép.
Négy nemzetiség seregszemléje az MMK-ban
2024. nov. 29.
Érdekes eseménnyel folytatja jubileumi sorozatát a Munkásművelődési Központ: a Dunaújvárosi Nemzetiségek Napja című program keretében négy dunaújvárosi közösség képviselői lépnek színre vasárnap délután.