A rotterdami tanácskozásról már olvashattak, de most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunk is kapcsolódott az Új Városok Nemzetközi Hálózatának munkájához. Az uniós pályázat részleteiről, az új városokkal kapcsolatos kutatásokról és tervekről Zsinka Gabriella és Gyöngyössy Csaba számolt be. Hangkép.
DSTV: sikerrel debütált Dunaújváros
A rovat további hírei: Közélet
Dunaújvárosi fejlesztésekről tárgyalt az alpolgármester
Az önkormányzatnak kész tervei vannak a 2021-2027 között megvalósuló pályázati források elosztására.
A szakszervezeti szövetség nem írja alá a 2021-es bérmegállapodást
A Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége alá fogja írni hétfőn a 4 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást, a Magyar Szakszervezeti Szövetség azonban nem.
DSTV: utcák, terek névadói nyomában
„Utcanévnapok” címmel kezdett tájékoztató programot Dunaújváros önkormányzata tavaly tavasszal. A kezdeményezés lényegét és célját Medgyesi Miklós sajtószóvivő összegezte a DSTV stábjának. Hangkép.
Tavaly több mint 27 ezerszer segítettek a nem hivatásos tűzoltók
Az elmúlt évben 27 500 alkalommal nyújtottak segítséget a nem hivatásos tűzoltók - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke.
DSTV: csúszós napok után, előtt
Mennyire elégedettek a dunaújvárosiak az utak, járdás síkosságmentesítésével? A témáról a jeges napok után (és előtt!) kérdezte a járókelőket a DSTV stábja. Hangkép.
Több mint 40 napirendről tanácskoztak a képviselők
Januárban is csak nem hivatalos tanácskozásra gyűlhettek össze a képviselők a Városháza házasságkötő termében. Ezzel együtt sűrű volt a napirend.
Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat
Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat - közölte az Oktatási Hivatal. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg.

