Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Idén is vízparti lesz a napközis tábor

Mozaik
napközis tábor
élményfürdő
Barta Endre

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2024. ápr. 12., 18:00

Azt egy hete tudjuk, hogy május 17-én nyit az élményfürdő, és szerdán már arról adott tájékoztatást Barta Endre humán alpolgármester, hogy az idei évben is számíthatnak a gyerekek – és persze a szülők – a nyári napközis táborra, amelynek ezúttal is az élményfürdő ad otthont a szünidőben.

Táborozásra talán nincs ideálisabb helyszín az élményfürdőnél, a gyerekeknek kéznél van minden földi jó. A szülők pedig továbbra is azzal számolhatnak, hogy a gyermekeiket egy hét erejéig biztos kezekben tudhatják. A tábor részleteiről Barta Endre alpolgármester számolt be:
– A legfontosabb információ, hogy lesz tábor és az élményfürdőben lesz. Július elsejétől hat héten keresztül, tehát augusztus 9-ig ez lesz az önkormányzati napközis tábor fő bázisa. Korábban is törekedtünk arra, hogy ne egyszerű gyermekfelügyelet működjön a tábor égisze alatt, hanem legyen benne nagyon sok és színes program, olyan, ami élményeket biztosít a gyerekeknek, aktív programokkal, vidámsággal, érdekes dolgokkal. Örömmel mondhatom, hogy ez idén is így lesz, éppen ezért, ahogy tavaly is, a Duna Dog Center koordinálja majd a táboréletet. Az idén is nagyon sok kísérő program lesz majd. Egyet biztosan tudunk garantálni: a táborban nem lesz lehetőség unatkozni. Egy turnusra 70-80 fő szokott jelentkezni, ezzel is fogunk kalkulálni, így mindenkit arra bíztatok, ha érintett, jelentkezzen bátran!

A táborba jelentkezni kell a GESZ (Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet) honlapján található összegzéshez mellékelt jelentkezési lap kitöltésével. És ez nem csak a gyerekekre vonatkozik, hanem a pedagógusokra is, továbbá szintén itt található a táborozáshoz szükséges egészségügyi nyilatkozat online űrlapja is!

(Archív fotók: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Hihetetlen, de igaz: visszatér a már-már nyárias idő

Hihetetlen, de igaz: visszatér a már-már nyárias idő

2023. okt. 09.

Jelentős felmelegedés várható szerdától, 25 fokos csúcsok lehetnek a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Minimális csapadékra számíthatunk, pedig kéne már nagyon; meglehet, a hét végére be is fut.

84 induló a Rummiklub versenyén

84 induló a Rummiklub versenyén

2023. okt. 09.

Emlékversenyt rendeztek Falusi Kati tiszteletére – ő alapította meg ugyanis Dunaújvárosban a Rummikub közösségét. A helyi játékosok lelkes csapata országos megméretést látott vendégül az MMK-ban, ahol végül 84 versenyző ült asztalhoz és versengett. 

Születésnapját ünnepelte Dunaújváros legnagyobb játszótere

Születésnapját ünnepelte Dunaújváros legnagyobb játszótere

2023. okt. 08.

A hétköznapokon is sokan vannak a városunk legszebb és legnagyobb játszóterén, amit csak "Máltai játszótérként" emlegetnek a dunaújvárosi családok. De a közelmúltban rendezett szülinapi partin még többen voltak!

DSTV: két ünnep az Arany iskolában

DSTV: két ünnep az Arany iskolában

2023. okt. 08.

Két jeles eseményre várták a nebulókat az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola révén megünnepelték a zene világnapját, illetve elkezdődött az állatvédelmi témahét is. Hangkép.

Nyílt napot tartottak a mentőkutyások

Nyílt napot tartottak a mentőkutyások

2023. okt. 07.

Területkutató és nyomkövető tréningekbe is bepillanthatnak az érdeklődők a LEAF Sportegyesület szervezésében a Baracsi úti Arborétumban első alkalommal megvalósult nyílt napon. 

DSTV: mesés zeneünnep a Móriczban

DSTV: mesés zeneünnep a Móriczban

2023. okt. 06.

A zene világnapját ünnepelték a Móricz iskolában, idézi föl a DSTV összegzése. A játékos, sok muzsikával tarkított eseményre a hagyományokhoz híven meghívták a város óvodásait, akik egy mesés lakodalmat láthattak – énekkel, tánccal. Hangkép.

DSTV: játékos sokadalom az Aranyalmában

DSTV: játékos sokadalom az Aranyalmában

2023. okt. 05.

Remek közösségi kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása. Őszi kavalkád néven rendeztek a szülőkkel közös délutáni programot az Aranyalma Tagóvodában. A családi sokadalom résztvevőit sok játék és feladat várta – és a megérdemelt jutalmak sem maradtak el. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő