Kapatos vezetők húsvét ünnepén
Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.
A police.hu hasábjain olvasható összegzésből kiderül, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén tartott ellenőrzések során minden megállított sofőrt megszondáztattak – elszomorító eredménnyel. Akadt olyan autóvezető, aki bűncselekményi határértéket elért mennyiséget fogyasztott, többen „csak” a közigazgatási határértéket hágták át.
Még a buszsofőrök között is előfordult olyan, aki úgy vezetett helyközi járatot, hogy a szonda alkoholfogyasztást mutatott ki nála. A sofőr azzal védekezett, hogy előző este ivott, a műszer viszont azt mutatta, hogy alkohol van a szervezetében. A jogosítványát így azonnal elvették – és büntetőeljárást is kezdtek ellene.
(Fotó: Zsaru Magazin – Szabó Gabriella felvétele)
A rovat további hírei: Sziréna
Meteo extra: újra él a hőségriasztás!
2025. jún. 24.
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!
Tűz ütött ki a város külterületén
2025. jún. 21.
Aljnövényzet, fű, száraz gaz és bozótos ég Dunaújváros külterületén, derült ki a katasztrófavédelem gyorsjelentéséből.
Pótolják a rendvédelmi kavalkádot!
2025. jún. 15.
Ahogy ígérték, az időjárás gonosz tréfája miatt elmaradt Rendvédelmi Nap felvonulását is megtartják – azt eseményre kedden várják az érdeklődőket! Itt a tételes/térképes tervezet!
Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban
2025. jún. 13.
Túlárazással jutott pályázati pénzhez, 3,6 milliárd forint kárt okozott az a férfi, akinek a Fejér Vármegyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt. Az ügyben dunaújvárosi cég is érintett, értesült a DO.
Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)
2025. máj. 31.
Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.
Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!
2025. máj. 22.
A várható rossz időjárás miatt elmarad a Rendvédelmi Nap eseménysora a Kultik Mozinál pénteken. A döntés a felvonulást is érinti – azt is későbbre halasztják.
Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása
2025. máj. 20.
Dunaújvárosi rendőrök is részt vállaltak abban a kutatásban, amelynek eredményeként az utolsó pillanatokban sikerült megtalálniuk egy eltűnt férfit a rendőröknek Beloiannisz mellett.








