Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra
A Fehérvár FC második csapatának otthonában folytatják a bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délelőtt tizenegy órától.
Kép: DO-archív
Az utóbbi hetek jobb eredményei után sajnos nem tudta borítani a papírformát, s 4-0-s vereséget szenvedett a listavezető Iváncsa otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat legutóbbi fordulójában. Ez, valamint a vetélytársak pontszerzései sajnos azt jelentették, hogy együttesünk visszacsúszott a tabella utolsó helyére, s mivel már csak hat forduló van hátra a bajnokságból, így óriási hajrát kell nyitnia ahhoz, hogy ne essen ki a harmadosztályból.
A feladat tehát nem egyszerű, de azért nem is megoldhatatlan, mert még a tizedik helyezett Gárdony is mindössze négy ponttal áll jobban együttesünknél. Ráadásul a hátralévő hat találkozóból négyet közvetlen riválisaik ellen vívhatnak meg labdarúgóink, így továbbra is saját kezükben van a sorsuk, ugyanis ha ezeken végre győzelmeket aratnak, úgy elkerülhetik az osztályváltást.
Éppen ezért is lesz kiemelten fontos focistáink következő összecsapása, melyet Fehérvár FC II. ellen játszanak le vasárnap délelőtt tizenegy órától. A fehérvári fiatalok öt győzelemmel, öt döntetlennel és tizennégy vereséggel állnak a tabella utolsó előtti helyén, mindössze egyetlen ponttal megelőzve Dobos Barna alakulatát, vagyis mindkét gárda számára komoly jelentőséggel bír a találkozó.
Az Iváncsa elleni meccset megelőző három találkozón mindössze egyetlen gólt kaptak labdarúgóink, s a stabil védekezésre ezúttal is óriási szükség lesz, ám támadásban muszáj lesz előrébb lépnie a gárdának ahhoz, hogy sikerrel vegye az előtte álló akadályt, s életben tartsa harmadosztályú reményeit.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.
Nyolc között az ifik
2025. máj. 06.
A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.
Letette névjegyét a felnőttek között
2025. máj. 05.
Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.
Két bronzérem Szegedről
2025. máj. 05.
A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.
Most sem hibázott a DFC
2025. máj. 04.
Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.
Újabb remek Kohász-siker
2025. máj. 04.
Parádés második félidei játékkal aratott hatgólos győzelmet a Kisvárda elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme
2025. máj. 03.
Harmadik helyen végzett tíz kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-kupa sorozatának ciprusi nyitányán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.