Május 1-jén rendezik a retro fesztivált
2022-ben adott otthont először a Vasmű út a Sugárúti Fesztivál kavalkádjának. Az alulról szerveződő közösségi kezdeményezés célja az volt, hogy visszarepítse a dunaújvárosiakat a '60-as, '70-es és '80-as évek hangulatába – amikor a Vasmű úton korzózva beszélgettek, kirakatot nézegettek.
A programot idén az eredetileg is célul kitűzött május 1-jei időpontban rendezik, amivel a szervezők a korábbi majálisok hangulatát is vissza kívánják idézni. A Vasmű út lezárt szakaszán különböző szervezetek és programok várják majd a látogatókat. A moziban a régi idők hangulatát visszaidéző filmeket vetítenek, az utcán sör és virsli osztás zajlik majd, a várost pedig ezúttal a kisvonatok helyett retro Ikarusok járják. A napot Koltai Róbert és Gaál Ildikó estje, és az Almási Music koncertje zárja majd.
A szervezők várják a városlakók ötleteit, de résztvevőnek is lehet még jelentkezni!
A fesztivált idén is a már jól összeszokott önkéntes gárda szervezi, akik várják a városlakók ötleteit is és szívesen veszik az önkéntes felajánlásokat.
Például a tribün feliratára is várják a városlakók javaslatait, idén is megrendezik ugyanis a tavaly nagy sikert aratott "Öltözz ki, öltözz be" múltidéző felvonulást. Ehhez Várnai Gyula képzőművész tervezett egy olyan tribünt, ahol az elvtársak helyett a fesztivál látogatói fotózkodhatnak, az építményre pedig az a szöveg kerül majd, amit a városlakók által beküldött szlogen-tippek közül a legjobbnak ítél a szervező csapat.
Lehetőség van kiállítóként is részt venni az eseményen, várják ide is a jelentkezőket, a József Attila Könyvtár, a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), a Pentele Baráti Kör, a Dunaújváros Mesél munkatársai már biztosan ott lesznek.
Idén is várják azoknak a jelentkezését, akiknek a ’60-as, ’70-es és ’80-as évekből vannak járművei!
Régi Trabant, Skoda, Wartburg, Lada vagy akár egy Opel Kadett, egy szép I-es Golf. De várják a motorokat is, MZ-k, Schwalbe-k számára is van hely!
Tavaly óriási sikert aratott ezeknek az autóknak a bemutatása, idén is várják a vállalkozó szellemű kiállítókat. Minden témában a kabinet@dunaujvaros.hu email címen lehet jelentkezni, itt tudnak bővebb felvilágosítást adni a rendezvény részleteiről is az érdeklődőknek.
Addig is a naptárba már bátran be lehet írni: május 1-jén irány a Vasmű út – mindenkit vár a Sugárúti Fesztivál!
DMJV Önkormányzata
(A címlap- és nyitókép archív felvétel, a tribün terv Várnai Gyula munkája)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká
2025. nov. 03.
Varázslatos világ nyílhat ki a gyerekek előtt, amikor átlépik az oktatási intézmények kapuit, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ovisok is csillogó szemekkel válnak részévé a közösségeknek – így történt a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ünnepségén is. Hangkép.
7 tipp, hogyan erősítsd immunrendszered természetesen
2025. okt. 31.
Az immunrendszer mindennapjaink láthatatlan védelmezője, amelynek megfelelő működéséhez számos tényező járul hozzá. A tudatos életmód, a változatos táplálkozás és a pihenés egyaránt segíthetnek abban, hogy szervezetünk kiegyensúlyozott maradjon. (X)
Mumus és a többiek: kockahegyes játékőrület
2025. okt. 30.
Halloween alkalmából szervez nagyszabású játékos éjszakai összetartást a Kockahegy Társasjáték Klub a DUE "B" klubjában október 31-én, azaz pénteken 18 órától másnap hajnali 4-ig (!!!) – színes programok sorával körítve.
DSTV: jelmezes kavalkád a múzeumban
2025. okt. 30.
Nem első alkalommal rendezte meg jelmezes, kézműveskedéssel egybekötött családi délutáni programját az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összegzéséből. Idén is sokan voltak kíváncsiak a Halloween jegyében rendezett kavalkádra, ahol a főszereplők szellemek és boszorkányok voltak. Szellem- és hangkép.
"Nyugdíj cunami – mi történik, ha elfogynak az aktív dolgozók?"
2025. okt. 28.
Ezzel a figyelemfelkeltő címmel rendeznek előadást a Dunamenti Regionális Népfőiskola Kossuth Lajos utcai központjában csütörtökön délután. A program nyitott, minden érdeklődőt várnak!
Út a lelki egyensúlyhoz: a családállítás hatékonysága
2025. okt. 28.
Sokan érzik azt, hogy életük során újra és újra szembesülnek ugyanazokkal a problémákkal, mintha valami a múltban tartaná őket. Felmerült már benned, hogy ezek a nehézségek talán nem is a te életedből fakadnak? (X)
Milyen gyakran van szükség a műszempillák pótlására?
2025. okt. 27.
Eszedbe jutott már, hogy miért tartják magukat sokan a szempillahosszabbítás mesterének? Sokan ígérik, hogy képesek akár hat hétig is tartós szempillákat biztosítani. De mennyire reálisak ezek az állítások? Nézzük meg közelebbről, mi is történik valójában a szempillák világában. (X)








