Dunaújváros Hetilap

Másfél órán belül leadták az ajánlásokat

Kölesdi Fanni - 2024. április 25. 18:30

Április 20-án hivatalosan is megkezdődött a június 9-én esedékes választások kampánya. A városban közlekedő állampolgárok ezt onnan is tudhatják, hogy elkezdtek plakátolni az utcákon, a két nagy jelölőszervezet (amelyek az önkormányzati választáson indulnak) pedig már össze is gyűjtötte, le is adta az ajánlásokat. 

A hivatalos kampány startja után néhány nappal azt tudhatjuk Dunaújvárosban, hogy két jelölőszervezet jelentette be indulási szándékát, nevezte meg jelöltjeit és már össze is gyűjtötte a szükséges ajánlásokat. A kérdés, hogy lesz-e a két nagy szervezeten kívül is induló? Május 6-ig biztosan megtudjuk, hiszen ez a jelöltállítás határideje.

Ketten álltak a startvonalhoz

A "Rajta, Újváros!" Egyesület és annak elnöke, Pintér Tamás, Dunaújváros jelenlegi polgármestere még az év elején jelentette be, hogy az egyesület újrázni fog és folytatni kívánják az öt évvel ezelőtt megkezdett munkát. Pintér Tamás természetesen polgármesterjelöltként indul, a képviselői csapatban a jelenlegihez képest pedig három új jelölt található. 
Sokan kíváncsian várták, hogy a Fidesz kiket indít a választáson, és főleg azt, hogy ki lesz majd a polgármesterjelöltjük. A zuhanyhíradóban elég sok, a közéletben ismert ember neve megjelent, majd sorra el is durrantak a lufik, mígnem a Magyar András hír végül igaznak bizonyult. A korábbi helyi MSZP elnök személye narancsos színekben enyhén szólva is több helyen kiverte a biztosítékot, és országos hír is lett belőle. A helyi KDNP-elnök, mint jelölőszervezet is tiltakozott és elhatárolódott a volt MSZP-elnök jelölésétől. De végül – ha ezzel a "kis" közjátékkal fűszerezve is – felállt a Fidesz-KDNP és a Jövő Új-Városáért Egyesület csapata is. 

Április 20-án eldörrent  a startpisztoly

Elkezdődött tehát a kampány és elkezdődött az ajánlásgyűjtés is. A polgármesterjelölteknek 300 választó aláírását, a képviselőjelölteknek a körzetük választásra jogosult választói 1 százalékától kell(ett) összeszedniük az induláshoz szükséges aláírást – minderre két hét áll rendelkezésükre.
Pintér Tamás egyedülálló módon a Városháza térre hívta támogatóit, ahogy írta "szeretném ezt a jelképes és számomra felemelő eseményt a város lakosaival együtt megélni", akik szép számmal meg is jelentek a főtéren, és kivárva a kígyózó sorokat, nevüket és aláírásukat adták a jelöléshez. Bár két hét állt rendelkezésre, másfél óra alatt a szükséges aláírásoknál jóval több is összegyűlt, melyet a képviselőjelöltekkel együtt le is adott rögtön a Választási Irodán.
Magyar András közösségi felületén írt arról, hogy "képviselőjelölt-társaimmal és segítőinkkel nekivágtunk a városnak, hogy a dunaújvárosi választók megtisztelő bizalmát kérjük". 
Ahogy a Helyi Választási Iroda vezetőjétől megtudtuk, elsőként a "Rajta, Újváros!" Egyesület adta le az ajánló íveket, majd a Fidesz-KDNP és a Jövő Új-Városáért Egyesület is sikeresen összegyűjtötte és leadta aznap a szükséges ajánlásokat.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

 

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

2025. szep. 11.

Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

2025. szep. 11.

Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.

DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban

DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban

2025. szep. 11.

Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.