Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János

Öcaline - 2024. április 23. 16:00

A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!

Az MROE életműdíjával több évtizedes kiemelkedő szakmai pályát ismertek el – mint a méltatást idézve a pályatárs és kolléga, Horváth Éva kiemelte, Lukács János hozta létre és gondozta évekig a Vizuális kultúra 1-12. évfolyamon elnevezésű szakmai csoportot a facebook felületén, amely az elmúlt években a rajztanítás első számú szakmódszertani felületévé vált. 

A csoda jelképe

Az Alma-díj azt a csodát jelképezi, amit Lukács János növendékei és pályatársai az elmúlt évtizedekben megélhettek.  Az elismerés megálmodója és alkotója Környeiné Gere Zsuzsa képzőművész, rajztanár, tanfelügyelő, szakíró, a MROE vezetőségének tagja, a móri kerámiatábor egyik alapítója. A 2011-ben elhunyt alkotó és szakember készített a rá jellemző gondossággal és szeretettel kivitelezett mázas kerámia almákat évenként Móron, a Lamberg kastély parkjában ma is működő Kútház Műhelyben.  Azokat a rajztanár kollégákat jutalmazta ezzel a kedves gesztussal, akiknek munkásságát nagyra tartotta, ám akik hivatalos elismerésben ritkán részesültek. 
Halálának évében az egyesület hivatalosan is megalapította az Alma-díjat, amelyet az eredeti alkotás alapján Martsa Piroska szobrász-restaurátor művész készít. 

"Boldog és büszke vagyok" 

Meglepte, ugyanakkor nagy örömmel töltötte el Lukács Jánost a szakmai közösség elismerése:
– Immár három éve nyugdíjas vagyok, az iskolai életemet már lezártam, és a közösségi felületen gondozott szakmai csoportot is „elengedtem” már – így igazán meglepett az elismerés. Nagyon köszönöm a díjat az egyesület közösségének – úgy érzem, ennél szebben nem is lehet lezárni 45 év vizuális nevelését és a pedagógiai munkát. Boldog és büszke vagyok, őszintén meghatott a kitüntetés, nagyon örülök neki, és nagyon büszke vagyok arra a csapatra is, amely nélkül soha nem kaphattam volna meg az Alma-díjat. Köszönet jár úgy a rajztagozat megálmodóinak, mint a benne dolgozó kollégáknak, a tanítványoknak és szüleiknek, vagyis mindazoknak, akik részesei voltak ennek a valóban csodás alkotási és vizuális nevelési folyamatnak. 
Nagyon örült a csoport létrejöttének és megerősödésének is – ez a szakmai közösség immár 11 ezer tagot számlál, szigorú, de mindig segítő és támogató közösség, emeli ki a facebook-csoport alapítója:
– Beváltotta a célokat és az álmokat, hatalmas támogatást nyújt, méghozzá elsősorban a nem rajz szakkolégiumot végzett tanítók számára. Őszinte, nyitott, a „kincsek megosztása” terén is élen járó csapat. Én már elengedtem, egy remek szakember, Mészáros Zsuzska középiskolai rajztanár gondozza egy kis csapat vezetőjeként. Fiatalok, lendületesek, lelkesek – őszintén mondom, öröm látni, milyen jól működik nélkülem is!

Lukács János – névjegy    

Lukács János a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozatán szerzett diplomát rajz-tanító szakon, később fejlesztő pedagógusként végzett, valamint a BME közoktatás-vezető szakán is diplomázott. Pedagógusi pályáját Perkátán és Iváncsán kezdte, majd a Gárdonyi iskola tanára lett. 1984-ben az Arany János Általános Iskolába került – az intézmény rajz tagozatának alapítója lett, majd egészen nyugdíjba vonulásáig az intézmény kötelékében dolgozott, a tagozatot országos viszonylatban is ismert és elismert szakmai műhellyé varázsolva.

Nyugdíjasként is aktív, és bár a cikkben említett szakmai felületet már nem gondozza, egyik alapítója, és a kezdetektől aktív szereplője, motorja az Így látjuk Mi! elnevezésű örömfotós közösségnek a nagy közösségi portálon. 

(Fotó: Lukács János archívumából)

A rovat további hírei: Oktatás

Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban

Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban

2023. ápr. 26.

Csak a vírus világjárvány akasztotta meg a sorozat gépezetét – eddig: végre folytatta a 2015 óta élő hagyományt a Rudas középiskola, több mint negyven diák utazhatott lengyelországi tanulmányútra a közelmúltban.

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

2023. ápr. 26.

Izgalmas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. A legfiatalabb tagozatosok műveiből látható gyűjtemény az Arany János iskola galériájában. A diákok száznál is több alkotással mutatkoztak be a közelmúltban nyílt kiállításon. Hangkép.

DSTV: versenyek a Vasváriban

DSTV: versenyek a Vasváriban

2023. ápr. 24.

Több erőpróbának is otthont adott a Vasvári iskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben alsó tagozatosoknak szervezett tankerületi versmondó versenyre, valamint komplex művészeti megméretésre is várták a nebulókat. Hangkép.
 

Városi mesemondó délelőtt az óvodában

Városi mesemondó délelőtt az óvodában

2023. ápr. 12.

Mintegy ötven óvodás mesemondót várnak a Csillagvirág Tagóvodában rendezendő seregszemlére – az évtizedes hagyományokkal bíró programnak csütörtökön délelőtt ad otthont az intézmény.

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

2023. ápr. 11.

Nyitott napokat rendeztek március utolsó napjaiban a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodáiban, azzal a céllal, hogy a leendő kiscsoportos gyerekek, illetve főleg a szüleik már előzetesen is betekinthessenek az intézmények életébe és ezzel könnyebb legyen az óvodaválasztásuk. 

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

2023. ápr. 09.

Érdekes kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása az Arany János Általános Iskolából. Az intézmény is csatlakozott a Digitális Témahét országos kezdeményezéséhez – ennek keretében rendezték a Határtalan Informatika című programot. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2023. ápr. 07.

Népszerű intézményi tradíciót folytatott a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Öt szakmacsoport előadói mellett közösségi események, játékok népszerűsítették a választható pályákat a Szakmák Napja című, idén már hetedszerre szervezett program során. Hangkép.