Szakmai értekezlet a rendőrségen
A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.
Sokan érkeztek a konferenciára, akiket Szabó Vendel megyei főkapitány és Törköly László dunaújvárosi rendőrkapitány köszöntött. A szervezők olyan találkozót hoztak tető alá, ahol az egyenruhások mellett nagyon sok civil partner is jelen volt, olyanok, akik például az iskolában látják és tapasztalják a gyerekek szokásait, vagy akár némelyek deviáns viselkedését. A résztvevők előadást hallhattak a kiberbűnözés aktuális trendjeiről, autófeltörésekről, az ittas és bódult járművezetés valódi arcáról, a drogfogyasztásról. Dunaújváros Önkormányzatát Orosz Csaba képviselő, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke képviselte, aki szerint nagyon fontosak a személyes találkozások, megbeszélések:
– Látjuk, tapasztaljuk, hogy ahogy a Covid miatti lezárások megszűntek, újra személyesen is találkozhatunk és beszélgethetünk, elmondhatjuk egymásnak amit gondolunk, újra vannak konferenciák, értekezletek. És így biztosabban léphetünk előbbre. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Dunaújváros az egyik legbiztonságosabb város legyen. A dunaújvárosi szervek – mentők, tűzoltók, rendőrök – az ország szakmai elitjéhez tartoznak. Városunk lakosságát javarészt szabálykövető emberek alkotják, tehát közbiztonsági szempontból nem állunk rosszabbul, mint bárki más. Nyilván van még dolgunk, és soha nem fogunk tudni hátradőlni, de megyünk előre, és tesszük a dolgunkat.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.
Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért
2025. nov. 18.
A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.
Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje
2025. nov. 17.
Első alkalommal adott otthont a Generációk Háza a Zöld Kincsek Börzéje elnevezésű sokadalomnak. A Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester körzetében található intézmény valódi központjává válik az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.
DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat
2025. nov. 17.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepnapi ceremóniájáról. A szociális munka napján rendezett program során Farkas Judit esetmenedzser kapta az intézmény legrangosabb elismerését! Hangkép.
Profi futópad a lánglovagok szolgálatában
2025. nov. 14.
Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.
Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért
2025. nov. 14.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.
Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek
2025. nov. 13.
Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.









