Az összefogás szüli a közös sikereket
Lakossági fórumot tartott Újtelepen, a Waldorf iskola tornatermében Tóth Kálmán, a 9-es, és Orosz Csaba, a 10-es választókerület képviselője még múlt kedden.
A fórumon részt vett Pintér Tamás polgármester is aki az összefogásról, a közösség erejéről beszélt:
– Már nagyon sokszor bebizonyította az összefogás Dunaújvárosban, hogy eredményt hoz, értéket teremt. Számtalanszor segített át minket a nehézségeken a szinte mindenütt tapasztalható összefogás. Büszke vagyok a dunaújvárosiakra, büszke vagyok a kollégáimra és tudom, hogy csapatszinten legyőzhetetlenek vagyunk.
Ebben a körzetben leginkább az itt élők, dunaújvárosiak, választók, lakók – sokféleképpen lehet őket nevezni – határozzák meg, hogy mit szeretnének, ők fogalmazzák meg a problémákat, a teendőket. A képviselők dolga pedig megvizsgálni és lehetőség szerint végrehajtani ezeket. Tóth Kálmán például 22 éve önkormányzati képviselő és dolgozik a körzetben élőkért, ő ezt így gondolja:
– Én fejlődést látok Újtelepen és fejlődést látok a Béke városrészben is. Szeretném megköszönni az itt élők hozzáállását, azt, hogy a többség számára fontosak a saját környezetének ügyei. Van több közösségünk, amelyek remekül működnek. És ennek köszönhetünk nagyon sok mindent, megvalósult beruházásokat, remek programokat.
Tóth Kálmán elmondta még, hogy munkájának egyik legfontosabb alappillére a Városvédők Újtelepért Egyesület, a benne dolgozó emberek és az általuk alakított közösség. Egy másik közösséget, a 10-es körzetet képviseli Orosz Csaba, jellemzően Pentele, Északi lakópark, Táborállás, Pálhalma lakóit. Visszatekintve néhány fontos mérföldkő az érintett területről:
– Annyi minden történt a környezetünkben, szinte felsorolhatatlan számú beruházás, felújítás. A csatorna programmal sok dolgunk volt és még nincsen vége, nagyon sok utat újítottunk meg és aszfaltoztunk, megoldottuk Táborálláson a felszíni vízelvezetést.
Fontos még a városrész életében az Arborétum, ami siker az egész városban, a Pentele házban civil szervezetek találtak otthonra, a Dunai Kincses Kert sorozat is folytatódik, várhatóan a Mondbach-kúria udvarán.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Gazdasági kérdésekben közérthetően
2025. ápr. 25.
Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.
A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás
2025. ápr. 24.
Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata. A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!
A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!
2025. ápr. 24.
Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.
DSTV: szomorú hírek a vasműből
2025. ápr. 24.
A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.
Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése
2025. ápr. 23.
Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.
Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján
2025. ápr. 23.
Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.
Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban
2025. ápr. 23.
Húsvét ide vagy oda, 35 tonna lomot és/vagy elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a múlt szombatra halasztott akció során a technikumi gyűjtőpontokon – ezzel együtt eldőlt az is, hogy még a tavaszi időszakban újráznak!