Ezer méteren is az élmezőnyben

spigott - 2024. május 3. 12:00

Nem sokkal maradt le a dobogóról Hajdu Jonatán a kenu egyesek ezer méteres számában a szolnoki válogató csütörtöki versenynapján.

Kép: MKKSZ

A harmadik versenynappal folytatódott a kajak-kenusok felnőtt és U23-as válogató versenye Szolnokon csütörtökön, újra volt kiért szorítania a sportág dunaújvárosi szerelmeseinek. A kenu egyesek 1000 méteres versengésében ugyanis Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám is megmérette magát. Ádám az első előfutamból igyekezett bejutni a fináléba, de erről most lemaradt, mert Adolf Balázs, Fodor Nicholas és Besenyei Ádám is megelőzte, így számára az előfutammal véget ért a viadal.

Jonatán a harmadik futamon térdelt hajóba, s a paksi Kollár Kristóftól bő egy másodperccel lemaradva a második helyen végzett, így biztosította helyét a szám délutáni fináléjában. A döntő Adolf Balázs nagy fölényét hozta, mivel Jonatán páros társa több mint két másodperc előnnyel diadalmaskodott, a második helyen Fejes Dániel, a harmadikon Kollár Kristóf végzett, míg Hajdu Jonatán a negyedik helyen fejezte be a szám küzdelmeit.

Bár a versenynap előtt dobogóban reménykedett, mégsem volt elégedetlen tanítványa versenyével Molnár Gergely edző, akit már hazaérkezésük után kértünk arra, hogy értékelje Jonatán teljesítményét.
– Nagyon kihajtotta magát Jonatán, még érezhetően benne volt az ötszáz páros, így abszolút reális volt tőle most ez a negyedik hely. Ami tőle telhetett, azt megtette, szépen végig csinálta a versenyt, ez most a negyedik helyet jelentette számára, de nemcsak én, hanem a szövetségi kapitány is elégedett volt a teljesítményével, mert ez a verseny is bizonyította, hogy ezer méteren is ott van a hazai élmezőnyben.

A rovat további hírei: Sport

Biztos sikerrel folytatták a bajnokságot

Biztos sikerrel folytatták a bajnokságot

2025. jan. 21.

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a szünet után öt gólt szerzett és elhozta a három bajnoki pontot a Tolna-Mözs otthonából a Dunaújváros Futsal csapata.

Idén is elismerték legjobbjaikat (galériával)

Idén is elismerték legjobbjaikat (galériával)

2025. jan. 20.

A felnőttek között Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mitkus Kemas vehette át az év legjobbjának járó díjat a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi évzáróján.

Végül igazolta a papírformát a listavezető

Végül igazolta a papírformát a listavezető

2025. jan. 20.

Bár a harmadik harmad elején még volt esélye a pontszerzésre, végül 5-2-es vereséget szenvedett az éllovas Gyergyói HK otthonában az erősen tartalékos DAB.

Szuperdöntőbe jutott a válogatott

Szuperdöntőbe jutott a válogatott

2025. jan. 19.

Mindhárom alsóházi meccsét megnyerve végzett a Világkupa ötödik helyén a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

Az éllovashoz látogat a DAB

Az éllovashoz látogat a DAB

2025. jan. 19.

A Gyergyói HK otthonában folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: életmódváltás bármikor

DSTV: életmódváltás bármikor

2025. jan. 18.

Január elsején a legtöbb ember megfogad valamit – többet sportolok majd, egészségesebben fogok étkezni, többet leszek a szabadban. A változtatásokhoz azonban nincs szükség egy új esztendőre, ahogyan Csapó Nóra fogalmaz. Vele beszélgettünk sportról, életmódról, egészségről. Hangkép.

Újra a Csíkszereda örülhetett

Újra a Csíkszereda örülhetett

2025. jan. 18.

A második harmadban három gólt lőve győzte le Acélbikáinkat a házigazda Csíkszereda az Erste Liga péntek esti fordulójában.