Hasznos a belvárosi lomtalanítás, csökkent a szemét mennyisége
Az elmúlt időszakban ismét lomtalanítás volt városunkban. A már szokásos tavaszi lomtalanítási sorozat utolsó előtti állomásán ezúttal négy helyszínen is várták a városlakókat. Talán a hosszú hétvége, talán a jó idő miatt is, a szokásosnál egy kicsit kevesebben kapcsolódtak be a munkálatokba.
Hosszú évek óta tavasszal és ősszel lomtalanítási sorozatot rendez önkormányzatunk a városban. A mögöttünk hagyott hétvégén a tavaszi sorozat utolsó előtti állomását tartották, több helyszínen is várva a lomtalanítókat.
Nyilván nem kérdés, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester ezúttal is ott volt a lomtalanítás helyszínén:
– Igyekszem minden lomtalanításon ott lenni, segíteni, intézkedni, ha kell. Városunkban folyamatosan, kéthetente zajlik a lomtalanítás, most ezen a szombaton ismét több helyszínen lehetett leadni a felesleges holmikat, lomokat. Voltak konténerek az Október 23. téren, a Kallós Dezső utcában, a Dózsa György úton és Pálhalmán. Azt látom, hogy az előző évekhez képest talán csökken a lomok mennyisége. Most már nem hoznak le nagy bútorokat, nincsenek ülőgarnitúrák, illetve természetesen vannak, de sokkal ritkábban, mint az elején. Azt gondolom, hogy összességében tízezer köbméteres nagyságrendekről beszélhetünk, amit elszállítottunk, illetve hasznosítottak a Dunanett szakemberei. Egyszer csak elfogy ez a sok szemét, vagy legalább minimalizálódik. Ezen vagyunk, hogy ne az erdőbe, ne az út mellé, ne a játszótérre, hanem a helyükre kerüljenek ezek a lomok. Ezért is nyitottuk újra a hulladékudvart, ez is ezt a célt szolgálja, illetve a városlakókat segíti.
Mezei Zsolt is említette a közelmúltban megnyílt hulladékudvart, ahová bárki elhelyezheti a hulladékát. Néhány hónapja a közös képviselők számára az a lehetőség is fennáll már, hogy a lakóházakhoz külön konténert rendeljenek (ingyen) egy adott időpontra, illetve van a szokásos lomtalanítás. A kérdés, hogy ezzel a hármassal teljes-e a dunaújvárosi hulladékgazdálkodási rendszer, vagy sem? Mezei Zsolt szerint a következő időszakra is maradtak feladatok:
– Még vannak feladatok, de ez a három dolog nagyon sokat jelent ebben a rendszerben. Mindegyik fontos, így szépen lassan elérjük, hogy kevesebb legyen az otthonok környékén a felesleges lom. De van tovább is, szeretnénk még az idei évben elérni, hogy minden lakóház, nagyjából minden tízemeletnyi ember kapjon egy-egy szelektív hulladékgyűjtő edényt. Ha ez megvalósul, akkor elmondhatjuk, hogy a feltételeket biztosítottuk, és Dunaújváros lakói meg tudják oldani, hogy a környezetükben keletkező szemetet a megfelelő helyeken helyezzék el.
Mint a fenti tájékoztatón is olvasható, a lomtalanítás június 1-jén, szombaton a belvárosban folytatódik, illetve ezzel zárul a tavaszi szezon. Ősszel pedig kezdődik az egész elölről.
(Fotó: Végh Zoltán; plakát: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.
DSTV: életmentő fiatalok a Kultikban
2025. ápr. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: rekordszámú résztvevővel rendezte meg a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny térségi fordulóját a Magyar Vöröskereszt. Harminckét csapat adott számot tudásáról a különféle állomásokon. Hangkép.
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.
A kulturális élet jeles színhelye a múzeum
2025. ápr. 12.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.
Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!
2025. ápr. 11.
A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!
Életmentő fiatalok a Kultik Moziban
2025. ápr. 11.
32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.