Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
Vészhelyzetek, balesetek, életveszélyes szituációk esetén nagyon jó érzés tudni azt, hogy egyre többen tudnak nekünk segíteni. És itt nem csak a hivatásos szervek munkatársaira kell gondolnunk, hanem akár a diákokra is. Az immár 52. Elsősegély Verseny ezúttal 14 csapat részvételével zajlott, akik a városi iskolákból és Nagyvenyimről érkeztek. Mint azt Feth Katalin, a Vöröskereszt területi vezetője, a program fő szervezője elmondta, a csapatoknak különböző állomásokat kellett teljesíteniük, ahol olyan vészhelyzetek fogadták őket, amelyek sajnos megtörténhetnek a hétköznapokban is:
– Azt gondolom, hogy minél többen tudjuk az alapvető elsősegélynyújtó gyakorlatokat és az életmentő feladatokat megoldani, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy ha mi valahol bajba kerülünk, akkor lesz ott a közelünkben olyan, aki segíteni tud nekünk.
Balesetek, veszélyes szituációk, életmentés
A rendezvényen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke is részt vett, sőt, egy füstgépet is magával hozott, hogy még valóságosabbnak tűnjön az egyik feladat. Azt szimulálták, hogy mi a teendő akkor, ha egy autó a fának ütközik, kigyullad, és megsérülnek a benne utazók. Mint azt Orosz Csaba kiemelte, a csapatok megtanulják, hogyan kell eloltani a tüzet, és miként biztosítsák a helyszínt, illetve a sebesülteket:
– Amikor megvan egy feladat, azt közösen kiértékeljük. Természetesen javarészt megdicsérjük a csapatokat, és az apróbb hibákat elmondjuk nekik. Bízunk benne, hogy ha valóban az utcán, az otthonukban, vagy bárhol hasonló káreseménnyel találkoznak, vagy egy beteget találnak az utcán, akkor meg tudják őket menteni, tudnak segítséget nyújtani, erre nagyon jó ez a verseny. Nagyon örülök annak, hogy ennyi fiatal részt vesz ezen a versenyen, lelkesen végzik a feladatokat, és nem a telefon vagy a számítógép előtt ülnek, hanem valóban, együtt, csapatban dolgoznak, ami szerintem nagyon fontos.
Ismerkedés a szervek munkájával
A helyszínen jelen volt Szőke István nyugalmazott őrnagy, a közbiztonsági rendezvénysorozat alapítója, aki azt mondta, ez a kezdeményezés alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a civilek megismerjék a szervek munkáját és működését, hiszen a közbiztonság közügy és együttműködést kíván. No meg persze a megismerés által lehetőség van az állomány bővítésére is, hiszen az utánpótlás sem elhanyagolható feladat:
– Mindannyian tudjuk, hogy a közbiztonság közügy, a hivatásosok és a városlakók együttműködése elengedhetetlen. Ezen a programon is egy kicsit szeretnénk bemutatni a munkánkat, közelebb hozni a lakókat a rendvédelmi szervek működéséhez.
A programsor részeként április 24-én kisiskolás gyerekeknek szervezték meg a Pindúr Pandúrok versenyét, ahol játékos formában közlekedésbiztonsági és baleset megelőzési ismereteket szerezhettek a kicsik. Május 19-én Honvédelmi Kiállítás nyílik az Intercisa Múzeumban, majd május 24-én a Rendvédelmi Napra és felvonulásra várják a lakosságot, és május 30-án a tűzoltók méretik majd meg magukat a lépcsőfutó versenyen.
A programokról és eredményekről az önkormányzat közösségi oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők – a viadal hangulatáról meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke
2025. aug. 28.
A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.
Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről
2025. aug. 27.
Először szerveztek fórumot és kerekasztal-beszélgetést Dunaújvárosban a Városháza "C" szárnyában az elektromos rollerek használata apropóján. Az "új" eszközök használatára vonatkozó szabályok továbbra sincsenek lefektetve, mindenki várja a 2026-os új KRESZ előírásait.
Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)
2025. aug. 27.
A tenger félelmet nem ismerő szereplőinek világába csalogatott az Útkeresés Segítő Szolgálat közösségi eseménye – a már hagyományos nyárbúcsúztató, egyben jótékonysági kezdeményezés ebben az évben is nagy sikert aratott a vendégek körében.
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.