Jótékonysági gála – a közösség erejével (galériával)
Nagyszabású gálaműsort szervezett a katolikus plébánia: a közösségi kezdeményezés során a Krisztus Király Főtemplom tetejének javítására gyűjtöttek, az eseménynek a Bartók színházterme adott otthont múlt pénteken délután.
Szép és változatos műsor, nívós összeállítás – dunaújvárosi kulturális élet színe-virágát felvonultatta a gyűjtőakció, és utólag bátran állítható, hogy minden ízében sikert aratott a Jótékonysági gála című kezdeményezés.
A közösség tere
A gála előtt Baltási Nándor plébános, az esemény fővédnöke a DSTV előtt kiemelte, ámulatba ejtette az az összefogás, amelyet tapasztalt:
– Ebben az akcióban sokan közreműködnek majd, az ötletgazda Keve Mártonnétól a főszervező karitász vezetőn, Megulesz Gabriellán át a fellépők soráig – hatalmas adomány számunkra ez az összefogás. A közösség erejét példázza, és azt, hogy a templom nemcsak az hitünk megélésének a helyszíne, de eleven és nagyon aktív közösség színtér is. Hadd mondjak köszönetet mindenkinek, aki akár közreműködőként, akár a közönségben vagy éppen támogató jegy vásárlásával segített!
Együtt? Működik!
A színes műsorban valóban egymást érték a különféle műfajok – a konferálást és a gála rendezését vállaló Szmodics László verset mondott, de még a Rosti diákcsapatát is dirigálta, a Móricz másodikosai vastapsot arattak Németh Irma irányításával. Remek összeállítással jelentkezett Széchenyi gimnázium csapata is, a kórusok összeállítása mellett Ádám Viktória szép versmondásának is tapsolhatott a nagyérdemű. Rábaközi táncokkal érkezett a Baracs Néptáncegyüttes – vezetőjük, Suplicz Mihály a vendéglátó intézmény munkatársaként a háttérmunkálatokat is irányította –, és ezúttal is szép sikert könyvelhetett el a Dunaújváros Óvoda Kórusa Szigethy Adrienn irányításával.
Járt a nagy taps a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárainak és növendékeinek és a Rosti már említett tánckarának, megindító darabbal jelentkezett Kiss Péter harmonikaművész, és megérdemelten aratott jelentős tapsokat a Dunaújvárosi Vegyeskar összeállítása is; a kórust Könyves Ágnes dirigálta. Az egész gála hangulata, miliője egyszerre volt nagyon derűs és nagyon ünnepi – köszönet jár minden fellépőnek!
"Fantasztikus összefogás"
Meghatottan értékelte a látottakat Megulesz Gabriella, a Dunaújvárosi Katolikus Karitász csoportvezetője. Mint kiemelte, csodás összefogás tanúi lehetett mindenki, aki akár vendégként, akár közreműködőként szerepet vállalt a közösségi kezdeményezésben:
– Fantasztikus városi összefogás eredménye lett a gála, és valóban színvonalas, különleges kulturális élménnyel lettünk gazdagabbak. Nagy köszönet jár a fellépőknek és a közönségnek, Őze Áron igazgatónak és a Bartók teljes stábjának, Holczer Tibornak gála háttereként biztosított fotókért – és hadd köszönjem meg a Jakó Cukrászda és a Széchenyi Pékség támogatását a fellépők részére biztosított finomságokért. De a legfontosabb, hogy nagyon erős, nagyon színvonalas műsorral rukkoltak ki a fellépők – amit közösen megéltünk, az szó szerint csoda volt.
A tények barátainak végül lássuk az akció eredményét – forintosítva: a jótékony célú gála révén pontosan 1 millió forint adomány gyűjt össze, és azóta kiderült, hogy a templomtető javítására további 12 millió forintos állami támogatásra számíthat a dunaújvárosi katolikus plébánia.
Kezdődhetnek a munkálatok, van remény, hogy megszűnnek a közösség életét nehezítő gondok – a gála első részének emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Mozaik
Hatékony szellőztetés csőközbe építhető megoldásokkal
2025. okt. 17.
A modern otthonok egyik nélkülözhetetlen része a jól megtervezett szellőzés. Különösen igaz ez azokra a helyiségekre, ahol nincs közvetlen szellőzési lehetőség, vagy a meglévő nyílászárók nem elegendőek a megfelelő légcserére. (X)
Hozzátartozóként a beteg mellett – díjmentes kurzust indít a Szent Pantaleon Kórház
2025. okt. 17.
Nagyon aktuális közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: az intézmény ingyenes ismeretterjesztő kurzust kezd az otthoni ápolás, gondozás iránt érdeklődők számára. Felhívás és menetrend az alábbiakban – várják a jelentkezőket!
DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban
2025. okt. 17.
Az állatvédelmi témahét kezdeményezéséhez idén is csatlakozott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az iskola falain kívül az Ebrendészeti Telep védenceit támogatta, a falakon belül pedig különböző játékos feladatokkal tanulhattak a diákok. Hangkép.
Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére
2025. okt. 16.
A modern élet számtalan kihívást tartogat, amelyek gyakran próbára teszik a szervezet tűrőképességét. A rohanó hétköznapok, a munkahelyi nyomás vagy a fárasztó életmód mind hozzájárulhatnak a túlzott stresszhez. (X)
A modern férfi borotválkozási és szakállápolási szokásai
2025. okt. 15.
A férfiak borotválkozási és szakállápolási szokásai az utóbbi években drámai változásokon mentek keresztül. Ahogy a divat és a stílus terén is, úgy az arcápolásban is új trendek és termékek jelentek meg. (X)
Miért jó választás az üveg teraszfedés?
2025. okt. 15.
Napjainkban üveg teraszfedés az egyik leghatékonyabb választás, ami számos előnnyel rendelkezik. Kétségkívül elegáns és kifejezetten tartós. (X)
A grillezés varázsa: miért választják egyre többen a kerti grillezőt?
2025. okt. 14.
Szerinted miért növekszik egyre inkább a grillezés népszerűsége napjainkban? A közös grillezések nemcsak az ínycsiklandó fogásokról szólnak... (X)