Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Közélet
bringatúra
szabadidősport
mozgás

facebook megosztás

spigott - 2024. máj. 05., 10:57

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Immáron harmincnyolcadik alkalommal adtak randevút egymásnak a kerékpározás dunaújvárosi és környékbeli szerelmesei a Városháza téren, ugyanis szokás szerint innen rajtolt el a térség egyik meghatározó közösségi sportrendezvénye, vagyis a Bringatúra szombaton délelőtt.

Egymásra is figyeltek

Ugyan a rajtra csak pontosan kilenc órakor került sor, már reggel nyolc óra előtt rengetegen várták, hogy átessenek a regisztráción, így az első ötszáz jelentkezőnek járó ajándékcsomagok is hamar elfogytak.
Az időre szerencsére semmi panasz nem lehetett, s ugyan reggel nyolckor még szükség volt a pulcsira, ahogy közeledett a rajt időpontja, úgy szabadultak meg hosszabb ruhadarabjaiktól a résztvevők. Délelőtt fél kilenckor Pintér Tamás polgármester, a bringatúra fővédnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Dóczi Zsuzsa segítségével melegíthették be izmaikat az indulni vágyók, hogy aztán a rajtjel után mindenki nekivágjon a Dunaújváros – Mezőfalva – Dunaújváros 35 kilométeres távjának.

A kerekesek idén is nagyon fegyelmezettek voltak, így a Mezőfalvára vezető út ezúttal is zökkenőmentes volt, de az egyre melegebb időben jól jött mindenkinek egy kis szusszanás, hogy aztán tizenegy órakor nekivágjon a mezőny a visszaútnak. Ahogy oda, úgy visszafelé is biztonságosan, egymásra is figyelve tekertek a bringások, s idén senki nem előzte meg a felvezető rendőrautót, de az utolsó pár méteren azért láthattunk egy kis versenyt az első helyért.

Közösségformáló erő

Miközben a korán beérkezők már zsíros kenyérrel és vízzel frissítették magukat, szépen lassan becsordogált a mezőny is, majd délben már Dóczi Zsuzsi és csapata tartott gymstick bemutatót azoknak, akik mozgással szerették volna levezetni a mögöttük hagyott távot. Fokozódtak az izgalmak fél egytől, hiszen ekkor tartották meg a hagyományos tombolasorsolást, amelyen ismét rengeteg ajándék talált gazdára az önkormányzat, valamint a bringatúra támogatóinak jóvoltából.
A tombola után érthetően elégedett volt Pintér Tamás polgármester is, aki érdeklődésünkre elárulta, számára az volt a legfontosabb, hogy látta, mennyire összehozta az embereket idén is a bringatúra:

Végh Zoltán felvételei

– Nagyon örültem a jó időnek, annak, hogy ilyen sokan eljöttek, s azt láttam, hogy az emberek itt elsősorban egymásnak örültek, mert amellett, hogy végig tekertük ezt a 35 kilométert, ez olyan rendezvény, ami összehozta az embereket. Városunknak megvan az a közössége, mely évről évre eljön erre a túrára, itt találkoznak az emberek olyan ismerőseikkel, barátaikkal, akikkel az év közben talán kevesebbet tudnak együtt lenni, s ilyenkor van egy kis összeintés, jó hangulatú közös tekerés. Éppen ez a fantasztikus ebben a rendezvényben – hogy ezt együtt, közösen tehették meg idén is.
Mint azt a szervezőktől megtudtuk, hivatalosan 774 induló regisztrált az idei megméretésre, ám ennél lényegesen többen, közel ezerötszázan vettek részt a túrán, mely idén is hatalmas sikert hozott, így biztosak lehetünk abban, hogy az újoncok és a már rutinosabb tekerők is rengeteg élménnyel gazdagodtak.

Nem kérdés: jövőre is visszatérnek városunk legnépszerűbb szabadidősport rendezvényére – a szombati sportélmény hangulatáról meg meséljenek a képek!

2. Galéria
bringatúra
mozgás
szabadidősport

facebook megosztás

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

(Végh Zoltán felvételei)

38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
38. Bringatúra - fotó:
doszerk - 2024. máj. 05.

A rovat további hírei: Közélet

Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán

Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán

2025. szep. 10.

A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.

Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!

Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!

2025. szep. 09.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.

Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"

Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"

2025. szep. 08.

Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.

DSTV: megnyitott az óvoda

DSTV: megnyitott az óvoda

2025. szep. 08.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.

Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család

Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család

2025. szep. 05.

Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.

Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért

Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért

2025. szep. 04.

A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!

Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában

Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában

2025. szep. 04.

Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: birkózó emlékverseny

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  3. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  4. A címvédő érkezik

  5. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő