Parázs-Varázs, gyermeknap: sikerszéria a Szalki-szigeten (galériával)

Itt az ideje, hogy nyomatékosítsuk, de ha lehet, valami gránitszilárdságúnál is komolyabb kőbe véssük: a Parázs-Varázs a legtökéletesebb helyi formátumunk, a legigazibb dunaújvárosikum – és ezt kivételesen minden, de tényleg minden ironikus felhang nélkül mondom.

Minden mindegy, mindent visz

A szombati turnénk első állomása a programsorozatba illesztett, de attól némiképp elkülönítve szervezett Nemzetközi Erős Emberek Versenysorozat dunaújvárosi állomása volt – ifj. Fekete László és csapata szó szerint komoly erőpróbát varázsolt a Halászcsárda előtti parkolóba. Szórakoztató, látványos a végjátékban a közönséget is megmozgató buli kerekedett, ráadásul nagyon nemes céllal: a versenysorozat – amelynek a magyarországi izomtibik mellett felvidéki és lengyel főszereplői is akadtak – azt szeretné bizonyítani, hogy mindenféle rásegítők, doppinggok és kétes eredetű teljesítményfokozók nélkül is a kifejezés legnemesebb értelmében kolosszális mutatványokra képesek a versenyzők. Ami biztos: több órás izmozás után végül egy honi és felvidéki páros, a nemesnádudvari Csizmadia Ferenc és a Vágfarkasdról érkezett Bakos Alex kettőse emelhette magasba a győztesnek járó trófeákat – innen is jár a gratuláció!

A verseny után viszont  azonnal rabul ejtett a hedonizmus ördöge: lehet itt gasztroforradalom,  vegán  kísérletek sora és diétás viccklub, a Parázs-Varázs marad, ami volt, a hús ünnepe és megdicsőülése, bár azt is be kell valljam, egyre többen vállalják a zöldségek rafinált elkészítését, és azzal sincs ám baj! Nem fogom végigsorolni, mit láttam, azt viszont jó szívvel elárulom, mit ettem – ráadásul a Görög-Magyar Barátság asztal és a "Rajta, Újváros!" stand pörköltjeit kihagytam, pedig az elsőnél birka volt az alapanyag, a másodikat pedig korábbi Parázs-különdíjas séf készítette, becsukott szemmel is csillagos ötösre. A már említett nemzetközi viszonylatnál azért nem tudtam ellenállni a fasírtnak és a padlizsánkrémnek, a Sisi csapat asztalánál isteni fűszerezésű csirke mellett pirított baconos szósz (!) és lilahagymalekvár (!!!) volt a menü, a desszertről a Szent Pantaleimon Óvoda kollektívája gondoskodott – nem véletlenül volt gyerekkori kedvencem a Palacsintás király című film Harsányi Gáborral, na, legyen elég ennyi.

A fentiekből is kitűnik, hogy a felhozatalra idén sem lehetett panasz – az is biztos viszont, ennyi év után nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Parázs-Varázs leglényege nem a földi örömökben keresendő. Hanem a derűben, ami még a füstnél is áthatóbban lengi be a térséget, a közösségben, a nevetésekben, a szíves invitációkban, a baráti, nagyot mondok, szeretetteljes légkörben. Aki nem hiszi, majd hallgassa meg a DSTV idevágóját: a már említett Sisi asztal képviseletében Rabijasz Dávid, majd a Komplett 100 kollektívája nevében Bányász Bence is ezt a tényezőt emelte ki: mindegy, ki mit süt és főz, mindegy, ki milyen kajákkal és jóféleségekkel traktálja a többieket, minden mindegy – csak a közösség számít. 
Évre év visszatérő tapasztalás, de megunhatatlan élmény: a Parázs-Varázs egyetlen nagy és nagyon barátságos család, ahol ketten úgy vihetik végig a placcon harmadik, atomrészeg társukat, hogy nincs baj belőle. Ahol a gyerekek szabadon kószálnak, ahol tényleg mindenki haver. Ahol tényleg nincs és nem is lehet szó torzsalkodástól, megosztottságról, hídfőállásokról és árkokról. Ahol jó enni is, naná, de még jobb csak úgy lenni, beszélgetni, nevetni, nézni, hogy (nem) gyújtják fel a sátrat két sorral följebb, koccintani, jó egészséget kívánni a hedonista mindenség minden lakójának. Egy másik ország, komolyan. Parázsvarázsia.

"Nagyon fontos ez az összetartozás"

Aligha véletlen, hogy a DSTV kamerája előtt éppen a közösségi élményt hangsúlyozta Pintér Tamás polgármester is:
– A kezdetektől őszinte híve és nagy rajongója vagyok a Parázs-Varázs eseménysorozatának, már az alsó Duna-parti helyszínt is nagyon kedveltem, de úgy érzem, hogy itt, a Szalki-szigeten is igazán otthonra talált a nagy közös grillparti. Fenomenális a hangulat idén is, és valóban nagyon örömteli, hogy ilyen sokan ellátogattak az eseményre – amely az utóbbi években méltán lett a város egyik legnagyobb közösségi programja. Nagyon fontos ez az összetartozás, a hangulat, amely azonnal elvarázsol mindenkit – azt is, aki visszatérő vendég, de azt is, aki esetleg először vesz részt rajta. Nagyon örülök annak is, hogy az idei koncertprogram is változatosnak ígérkezik: Charlie koncertjére elsősorban az éltesebb korosztályok képviselői lesznek kíváncsiak, Krúbi a fiatalokat mozgatja meg, levezetésként Dévényi Tibi bácsi a régi idők örök slágereivel érkezik – nagy buli lesz, őszintén remélem, hogy elnyeri a közönség tetszését a kínálat.

Három műfaj, három stílus, három király

Részletes és kimerítő beszámolóval nem szolgálhatok, de az biztos, hogy a hangulatra egyik produkció esetében sem lehetett panasz. Charlie a 77-es turné sokadik állomásaként ejtette útba a Szalki-szigetet, hogy bombabiztos nívón, remek muzsikusok társaságban repítsen vissza mindenkit az időben – húzós, íves, kegyetlenül jól felépített koncerttel lepte meg a parázsos publikumot. Az meg, hogy a grillparti közönsége is teli torokból énekelte az évtizedes dalokat, legyen a bónusz ajándék a sorstól.

Krúbi is királyi programmal készült, a közönség meg, hát a közönség magától értetődő természetességgel ordította végig a trágár irodalom gyöngyszemeinek is beillő, hangsúlyosan és hangsúlyozottan rendszerkritikus szerzeményeket – persze lehet, sőt kell is vitatkozni, van-e helye mindennek a nap alatt, de hogy ezrek tartottak ki a szakadó eső ellenére is a koncert előtt meg közben, az azért meglehetősen fényes igazolása annak, hogy igen. Írok két, sőt, három szélsőértéket: kisgyerek apuka nyakában tolja végig a +18-as Krúbi-strófákat, koncert közben a színpad és a közönség közötti térségbe berepül egy melltartó(!!!), de a végén egy kamaszlány zokogásban tör ki, amikor a segítőkész és überjófej road közreműködésével megszerzem neki a koncert traclistáját. Brutál, de egyúttal brutálisan szerethető/rajongható történet, élmény.

És ezzel még mindig nincs vége: egy örökifjú vendég, Tibi bácsi tolja a régi-régi muzsikákat, sokan elhagyják a placcot, de aki marad, nem bánja meg, fergeteges buli a vége, és egy dedikált pöttyös labda akkora menőség, hogy mindegyikért vidám, de kegyetlen közelharc alakul ki, és még másnap is akad ismerős, aki megjegyzi, hogy neki sajnos nem jutott.

Nagy siker volt a gyermeknapi kavalkád is

Mindezek után első blikkre csak amolyan levezetésnek tűnhet, hogy másnap már gyermeknapi programra csalogatták a famíliákat a Szalki-szigetre. A színes kínálatból a forgatag elmaradhatatlan kellékei mellett a több szervezet, intézmény összefogásával szervezett esélyegyenlőségi nap kínálata emelkedik ki, amely keretében Túl az Óperencián címmel játékos és mesés kihívások sora várt a résztvevőkre. 

Ez a nap sem múlhatott el muzsika nélkül, hiszen délelőtt a Buborék együttes gyereknapi műsora, majd kora délután a 100 Folk Celsius zenekar koncertje varázsolta el a közönséget. 

Jó hangulat, szép siker, csodás élmény – az eseménysorozat emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!

(Fotó: DO, Végh Zoltán)