Rostisok Találkozója – már másodszor
Legutóbb vészterhes apropóból úszott a hírfolyamba a Rosti iskola neve – ezúttal sokkal örömtelibb eseményről számolhatunk be: immár másodszor adott otthont az iskola árnyas udvara a Rostisok Találkozója című programnak.
A közelmúltban a tervezett, ám – amint arról szintén beszámoltunk – szerencsére meghiúsult intézményösszevonások kapcsán írtunk a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola háza tájáról, most sokkal vidámabb eseményről kaptunk hírt.
A múlt hét végén, egészen pontosan szombaton immár másodszorra szervezték meg a Rostisok Találkozója című programot, tudatta a DO-val Kaszás Zsolt igagató:
– Ezúttal is nagy örömmel készültünk az eseményre, amelyre iskolánk egykori tanárait és jelenlegi kollégáinkat vártuk. Sokan reagáltak a hívó szóra, mintegy hatvanan vettünk részt a jó hangulatú összejövetelen, amelynek az iskola árnyas udvarán felállított sátor szolgált helyszínül. Egy jellemző példa: volt, aki több száz kilométert utazott a találkozó miatt!
A résztvevők rengeteg megható és felemelő pillanatnak lehettek átélői, elevenítette fel az igazgató. Hosszú ideje, esetenként évtizedek óta nem találkozott egykori munkatársak ölelgették egymást, osztották meg az eltelt évek eseményeit egymással, nosztalgiáztak az egykori rostis évekről. Több egykori igazgató is részt vett a találkozón, akik fel is szólaltak az ünnepi asztalnál, de sokan voltak kíváncsiak az iskola jelenére is.
Az estébe nyúló rendezvény végén egyöntetű volt az igény – jövőre újra meg kell szervezni a rostisok nagy randevúját.
(Fotó: Rosti Pál iskola)
A rovat további hírei: Mozaik
Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban
2025. nov. 20.
Az elektromos fűtés egyre népszerűbb a háztartások körében, és nem is ok nélkül. Az ilyen modern fűtési rendszerek egyszerűen kezelhetők, energiahatékonyak és környezetkímélők is. (X)
Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben
2025. nov. 20.
Az egészség megőrzéséért és a betegségek hatékony kezeléséért a gyógyszertári készítmények lényeges szerepet töltenek be mindennapjainkban. Ezek a gyógyszerek aktív összetevőikkel tüneteket enyhítenek, betegségeket gyógyítanak, és segítenek megelőzni azok kialakulását. (X)
Latin-Amerika távlatai a múzeumban
2025. nov. 19.
Érdekes beszámolóval folytatódik az Intercisa Múzeum ismeretterjesztő sorozata – az érdeklődők Latin-Amerika világáról hallhatnak csütörtökön délután.
Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai
2025. nov. 19.
Amikor közeleg a tél, mindannyian kénytelenek vagyunk melegebb és kényelmesebb lábbelik után nézni. Mind ismerjük azt az érzést, amikor a csípős, hajnali hidegben el kell hagyni az otthon melegét. Ilyenkor válik igazán értékessé egy megbízható téli csizma, amely véd a zimankó és a nedvesség ellen. (X)
DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán
2025. nov. 19.
Népszerű lett a közösség körében a Dunamenti Regionális népfőiskola új kezdeményezése, derül ki a DSTV összegzéséből. A Családfakutató Szakkör már két csoportban, kezdők és haladók száméra tartja foglalkozásait a Kossuth Lajos utcai bázison. Hangkép.
ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)
2025. nov. 18.
Ahogy ígérték: több mint 160 asztalon kínálták portékáikat – már bevallottan a közelgő ünnepek jegyében – az árusok az Abolhapiac népszerű sorozatának idei nyolcadik, egyben évzáró sokadalmán.
Miért fontos a részecskeszűrő folyadék?
2025. nov. 18.
A dízelmotorok elmúlt évtizedben bekövetkezett fejlődése új kihívások elé állította az autóipart, különösen a környezetszennyező anyagok kibocsátását illetően. A modern dízelmotorok egyik legfontosabb alkotóeleme a részecskeszűrő, amelynek feladata, hogy megakadályozza a koromrészecskék levegőbe kerülését. (X)








