Ünnepi előhang gyermeknapra a Rómain (galériával)

Öcaline - 2024. május 26. 11:00

Bár a gyermeknapi kavalkádba ma várják a családokat a Szalki-szigetre, egy remek közösségi eseményről már beszámolhatunk: Elő gyereknap a Rómain címmel rendezték pénteken, komoly kavalkád kerekedett.

Színes városrészi nappal kedveskedtek a családoknak a Rómain – a gyereknapi hangolás helyszíne a Víztorony melletti térség volt pénteken délután. Az időjárás is a kegyeibe fogadta a famíliákat, ráadásul a minden szempontból alapozónak tekintett henna- és arcfestést mellett az Intercisa Múzeum római kori emlékeket felvonultató városrészi bázisa, a kőtér és a romkert is nyitott kapukkal várta a vendégeket.
Az immár hagyományos városjárás során idén is útba ejtette egy hosszabb megálló erejéig a Víztorony melletti térséget a kéklámpások felvonulása, és persze sokan vették birtokba rendőrök, mentők, BV-sek járgányait – legalábbis egy-egy fel- vagy beülés erejéig.
A gyereknapi kavalkád fő attrakciójának az a koncert ígérkezett, amely során Kalap Jakab jött, látott és győzött – a gyerekek és szüleik együtt énekelték a népszerű dalokat.

Az ünnepi előhang után ma mindenkit várnak a Szalki-szigeten is – a Római városrészi kavalkád hangulatáról meg meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

Gyermeknapi meglepetés (2024)

Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:
Gyermeknapi meglepetés (2024) - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Lendületben: sok új programmal jelentkezik a Dunamenti Regionális Népfőiskola

Lendületben: sok új programmal jelentkezik a Dunamenti Regionális Népfőiskola

2025. feb. 09.

Megújult kínálattal és sok-sok eseménnyel várja ismeretterjesztő programjaira a vendégeket a Dunamenti Regionális Népfőiskola – a nagymúltú közösség az elmúlt időszakban újra erőre kapott, a Kossuth Lajos utcai bázis előadóterme sokszor már kicsinek bizonyult egy-egy népszerűbb rendezvény során.

Kézműves kincsek az MMK-ban – szombaton újra

Kézműves kincsek az MMK-ban – szombaton újra

2025. feb. 07.

Folytatja az elmúlt időszakban kezdett csalogató sorozatot, újra megrendezi a Kézműves Kincsek Vására programját az MMK: szombaton délután várják a vendégeket.

DSTV: mese a kézműves tárgyak lelkéről

DSTV: mese a kézműves tárgyak lelkéről

2025. feb. 07.

Az Agyagmadár kerámiaműhely titkaiba enged bepillantást a DSTV összeállítása. Egy-egy tányér, bögre vagy éppen virágcserép láttán nem biztos, hogy azonnal eszünkbe jut, pedig bizony egy-egy tárgynak, vagy inkább kincsnek lehet lelke. Hangkép.

A csontritkulásról és a reumáról is szó lesz a szeniorakadémia tavaszi előadásain

A csontritkulásról és a reumáról is szó lesz a szeniorakadémia tavaszi előadásain

2025. feb. 07.

Tizenkét előadással várja az elsősorban nyugdíjas közönséget február 10. és május 5. között a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémia című online előadássorozata, amelynek témái között szerepel egyebek mellett az időskori sürgősségi ellátás, a reumatoid arthritis, a csontritkulás, a pszichoterápia és a lézeres ujjlenyomat-kutatás is.

DSTV: idegőrlő izgalmak, vérfagyasztó feladványok

DSTV: idegőrlő izgalmak, vérfagyasztó feladványok

2025. feb. 06.

Vámpírok és boszorkányok várták a vendégeket az MMK borzongató akciósorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nem éppen szokványos szabadulószoba szörnyen mulattató feladványait, ráadásul nemes ügy, a közeljövőben rendezendő farsangi véradás szolgálatába állították. Hangkép.
 

Szoros közelségbe kerül a Hold és a Mars vasárnap

Szoros közelségbe kerül a Hold és a Mars vasárnap

2025. feb. 05.

Szoros közelségbe kerül a Hold és a Mars vasárnap este, az égi jelenség szabad szemmel is könnyen megfigyelhető lesz - tájékoztatta kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

2025. feb. 04.

Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a "méhecskehoteleket" vagy más néven "darázsgarázsokat", amelyekkel már kora tavasztól hatékonyan lehet segíteni a magányosan élő méhek és darazsak szaporodását - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.