A könyvtár hősei
Remekül szerepeltek, szép elismerésekkel gazdagodtak a Szent Pantaleimon iskola 2.a osztályának diákjai a József Attila Könyvtár OlvasóPróba pályázatán.
Kép forrása: Szent Pantaleimon iskola
A Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola És AMI 2.a osztálya is meghívót kapott a József Attila Könyvtár író-olvasó találkozójára, ami a teljes tanévre kiterjedő OlvasóPróba pályázat eredményhirdetése is volt egyben.
A verseny feladata az volt, hogy a gyerekek minél több könyvet olvassanak, azokról töltsenek ki egy-egy feladatlapot, majd készüljön a pályázat ideje alatt legalább egy illusztráció az olvasottakról úgy, hogy minél több könyvet olvasnak, s rajzolnak hozzá, annál több pontot gyűjtenek a tanév során.
Ebben jeleskedett az iskola 2.a osztálya, derült ki az intézmény beszámolójából, melyből megtudhattuk, hogy 17 tanulójuk összesen 109 könyvet olvasott el. Kiemelkedően sokat, s lett így a "Könyvtár Hőse", Somodi Szonja, Jakus Lili és Katona Dóra. Az elvártnál jóval több rajzot adott le, így Illusztrátor díjjal jutalmazták Hoppál Vivient, Jakus Lilit, Kaprinyák Ivánt, Katona Dórát, Lénárt Zoét és Tóth Dominikot.
A díjakat Balázsy Panna írónő adta át. Az eredményhirdetés után pedig az írónővel beszélgetett Törökné Antal Mária, amibe a gyerekek is bekapcsolódhattak. Az esemény zárásaként dedikálásra is sor kerülhetett. A tanulók felkészítője, tanítója Kohán Árpádné volt a 2023/2024-es tanévben.
A rovat további hírei: Oktatás
A Pannonban kitágul a világ – a felnőttek számára is
2021. máj. 31.
Egész nyáron lehet jelentkezni a Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola felnőttoktatására. Tételes kínálattal jelentkezünk! (X)
Állatbarát gyereknap az Aprók Háza óvodában (galériával)
2021. máj. 28.
Nem mindennapi akció helyszíne volt a Dunaújvárosi Óvoda tagintézménye tegnap: az Aprók Házában a rendszeres vendég terápiás kutyus mellé gyereknapi meglepetésként paci is érkezett – és befutott egy kürtőskalácssütő is.
DSTV: visszatértek a felsősök is
2021. máj. 20.
Mind a középiskolák, mind pedig az általános iskolák felső tagozatos diákjai visszatérhettek az intézményekbe májusban. Az online oktatás a fiatalabb korosztály számára is hatalmas próbatétel volt. Stábunk erről kérdezte az Arany János Általános Iskola diákjait, illetve Garai Zsuzsanna intézményvezetőt.
DSTV: visszatérés az iskolapadba
2021. máj. 19.
Visszatérhettek a tanulók a középiskolákba a közelmúltban, derül ki a DSTV összeállításából. Szigorú járványvédelmi szabályozás mellett ugyan, de lassacskán újra visszaáll a régi rendszer – és a tanév végéhez közeledve ismét folytatódik a tantermi oktatás. Hangkép.
DSTV: a rangos táncos sikerek nyomában
2021. máj. 16.
Több rangos megméretésen bizonyítottak a közelmúltban a Wesley-DA Capo Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, derül ki a DSTV összeállításából. A sikersorozat hátteréről, a felkészülésről Füsi Gyöngyi, a tagozat vezetője beszélt. Hangkép.
Wesley-Da Capo: kirobbanó táncos siker
2021. máj. 12.
Az országos döntő második helyén végzett kategóriájában Schneider Boróka az Oktatási Hivatal Országos Tanulmányi Versenye keretében rendezett kortárstánc-versenyén. Kirobbanó siker – mutatom is a Víz partján című koreográfiát.
DSTV: visszatérés a középiskolába
2021. máj. 11.
Minden készen állt arra, hogy a diákok visszatérjenek az online rendszer után az alma mater falai közé, derül ki a DSTV összeállításából. A tegnap kezdődött normál rendszerű oktatás szigorú járványügyi előírások szerint folytatódhat. Helyzetjelentés a Bánkiból; hangkép.