Dunaújváros Hetilap

A választások után októberig a régi közgyűlés dolgozik és dönt

Fábos Zsolt - 2024. június 21. 9:30

Kicsit furcsa, hogy az alig két hete hátunk mögött hagyott választás után úgy folytatta a munkáját közgyűlésünk most csütörtökön, mintha mi sem történt volna. Persze tudjuk, hogy az új ciklus csak októberben kezdődik, addig pedig a jelenlegi-régi képviselők munkájára van szükség. 

Az önkormányzati választás utáni első ülését tartotta városunk közgyűlése, a nyílt ülés napirendjén 32 téma, míg zárt ülésen egy téma szerepelt.

Minden  itt élőt képviselnek!

A napirendek megtárgyalása előtt egy mini ünnepségre is sor került, hiszen a korábbi városi pedagógusdíj átadáson nem tudott jelen lenni Orosz Kinga pedagógus, így Pintér Tamás most adta át neki a Pedagógus Életpályáért Érmet.
Pintér Tamás néhány mondat erejéig kitért a június 9-ei választásokra is. Elmondta, hogy a választáson a Rajta, Újváros! Egyesület jelöltjeit választotta Dunaújváros döntő többsége, de munkájukat úgy fogják végezni, hogy minden városlakót képviseljenek. Pintér Tamás köszönetet mondott mindazoknak akik munkájukkal segítették a választás lebonyolítását. Szepesi Attila (Fidesz) is szót kért a közgyűlésen, aki a választások kapcsán azt mondta, hogy az eredményt mindenkinek tudomásul kell vennie. Az új polgármesternek és az új közgyűlésnek pedig jó munkát, és több állami pénzt kívánt.
Pintér Tamás köszöntötte Deák Nórát, a KMI igazgatóját is abból az alkalomból, hogy átvehette a Jerger Krisztina-díjat „Gróf Ferenc: Beleértve a holdat és más égitesteket” című kiállításáért.

Összegzések zöld jelzése

Több fajsúlyos téma is szerepelt a napirenden: többek között módosították a költségvetési rendeletet, valamint az önkormányzat gazdálkodásának rendjéről szóló rendeletet is, illetve elfogadták az önkormányzati intézmények költségvetési előirányzatainak módosítását célzó javaslatot is. Döntöttek a képviselők az önkormányzati alapítású egészségügyi és szociális célú, illetve a kulturális alapítványok és közalapítványok beszámolóiról, és külön soron született döntés több más alapítvány tavalyi beszámolójáról is. 

Beszámoltak az egyenruhások is a képviselőknek

Beszámolt a rendőrség is a tavalyi évben végzett munkájáról. Beszámolójuk szerint az előírt feladatukat elvégezték. A bűnügyi tevékenység főbb mérőszámát tekintve a 2023-ban elért nyomozáseredményességi mutató 68,9 %, mellyel teljesítették a kitűzött nyomozási hatékonyságot. A mutató az előző évhez képest nőtt, 55,3 %-ról 68,9 %-ra, mely a ciklus legjobbja. Az elmúlt évben a közlekedésrendészeti tevékenység területén több kategóriában is csökkent a balesetek és a sérültek száma is. A kulturált, szakszerű, határozott rendőri intézkedés továbbra is folyamatos elvárás volt. Megítélésük szerint javult a lakosság szubjektív biztonságérzete, az állampolgárok bizalommal fordultak a Rendőrkapitánysághoz. 
A lánglovagok beszámolójából kiemelendő, hogy a tűzoltó-parancsnokság tevékenysége tűzoltási-műszaki mentési feladatokra terjed ki, egységeit saját területre 1159 esetben riasztották, melynek legnagyobb hányada műszaki mentésre irányult. Tűzeset miatti kivonulásra 192 alkalommal, műszaki mentésre 559 esetben, segítségnyújtásra 162 esetben került sor, illetve egyéb kivonulás 264 esetben történt.

Bravó, Jonatán!

Városunk az olimpiai részvételi jogot szerzett dunaújvárosi sportolókat jutalmazni szokta.  Legutóbb a DKSE Kajak-kenu szakosztály versenyzője, Hajdu Jonatán szerzett olimpiai kvótát, így Jonatán egy éven keresztül havi 150 ezer forint jutalomban részesül.

Lesz körforgó, már biztos!

Pintér Tamás jó egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy körforgót fog építeni a város a Batsányi János utca, a Martinovics Ignác utca és a Római körút kereszteződésébe. Az indoklásban a balesetek elkerülése, a megnövekedett forgalom szerepelt, hiszen ezen a területen több parkoló kialakítása történt meg, új játszótér létesült, itt épült meg a város legnagyobb kutyafuttatója, sokan jönnek erre egyébként is, eleve nagy a forgalom A mostani közgyűlés a körforgalmú csomópont tervezésére vonatkozó vállalkozási szerződés megkötéséről döntött már.
 

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.