Dunaújváros Hetilap

Harminc tétel a közgyűlési napirenden

Öcaline - 2024. június 19. 16:30

Az önkormányzati választás utáni első ülését tartja a város közgyűlése a Városházán csütörtökön délelőtt. Természetesen még a régi testület dönt – a kiadott napirendek szerint harminc pontról.

A nyílt ülés napirendjén 29, míg zárt ajtók mögött további 1 tétel szerepel – folytatja a közgyűlések sorozatát a város önkormányzata: a képviselők június 20-án, csütörtökön délelőtt 9 órától tanácskoznak a Városháza közgyűlési termében.
Több fajsúlyos téma is szerepel a napirenden:  többek között módosíthatják a költségvetési rendeletet, valamint az önkormányzat gazdálkodásának rendjéről szóló rendeletet is, illetve elfogadhatják az önkormányzati intézmények költségvetési előirányzatainak módosítását célzó javaslatot is. Dönthetnek a képviselők az önkormányzati alapítású egészségügyi és szociális célú, majd a kulturális alapítványok és közalapítványok beszámolóinak elfogadásáról, és külön soron születhet döntés több más alapítvány tavalyi beszámolójáról is. Olimpiai induló támogatásáról, valamint a Dunaújvárosi Sportcsarnok üzemeltetéséről is határozhat a testület, és elfogadhatják a gazdasági társaságok (DVG Zrt., DSZSZ Kft., Dunanett Nonprofit Kft.) könyvvizsgálója megválasztását célzó javaslatot is.
Végül, de nem utolsósorban: évek óta feszítő probléma megoldását kezdhetik el a képviselők azzal, hogy döntenek a Batsányi János utca, a Martinovics Ignác utca és a Római körút kereszteződésében körforgalmú csomópont tervezésére vonatkozó vállalkozási szerződés megkötéséről.
Zárt ajtók mögött egyetlen tétel szerepel: a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról dönthetnek a képviselők.

A teljes napirendet alábbi .pdf mellékletünkben olvashatják!

(Fotó: DO-archív – Végh Zoltán képe)
 

A rovat további hírei: Közélet

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

2025. szep. 15.

Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.

 

Felhőszakadás Dunaújvárosban

Felhőszakadás Dunaújvárosban

2025. szep. 14.

Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

 

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.