Közösségi tér született a Március 15. téren
Sok tekintetben megváltozott a Béke városrészi Március 15. tér arculata a most kialakított közösségi térnek köszönhetően. Még az utolsó simítások hátra vannak, de már most elmondható, hogy szebb, élhetőbb, komfortosabb lett a környék, igazi közösségi tér született a Békében.
Már messziről vonzza az ember tekintetét az Arany iskola sarkában elkészült virágágyás, mellette Páhi Péter festette vidám képek, persze sokat dob a környéken a most felújított járdaszakasz is, közelben a hatalmas füves tér, jó körülnézni. És persze itt nem állt meg a fejlesztés.
A gyönyörű térből igazi közösségi központ lehet
Pintér Tamás polgármester kedden megmutatta a sajtónak az újjávarázsolt Március 15. teret, szerinte minden esély megvan arra, hogy a tér valódi közösségi térként működjön a jövőben:
– A város számos pontján népszerűek már ezek a közösségi terek és nagyon örülök, hogy a Béke városrészben is tudtunk ilyet építeni, szerettünk volna kedvezni az itt élőknek is. Itt is lesz ingyenes wifi csatlakozási lehetőség, egy régi telefonfülkét alakítunk át könyvszekrénnyé, ami ingyenes könyvcserélő pontként fog működni, egy bringa szervizpontot pedig már idetelepítettünk. Azt gondolom, hogy egy gyönyörű teret sikerült létrehoznunk, ami sokaknak lesz örömére és hasznára fog válni mindenkinek itt a városrészben.
Építik a posta helyiségét
A környék, de igazából az egész Béke városrész legnagyobb és legfontosabb fejlesztésén már dolgoznak a szakemberek. Pintér Tamás és Kálló Gergely egy héttel ezelőtt jelentették be, hogy lesz posta a Békében. Pintér Tamás most is kitért erre a beruházásra:
– Annak kifejezetten örülök, hogy ezen a környéken fog megnyílni a városrész új postája. A felújítási munkálatok már folynak, hamarosan megnyithatjuk a postahivatalt. Egy komplex megoldás született arra, hogy megszülethessen a Magyar Posta Zrt-vel a megállapodás és végre visszakaphassuk a postánkat. El kell mondanom, hogy Kálló Gergely képviselőjelölt úr rendkívül sok munkát fektetett a postanyitás előkészítésébe és a közösségi tér létrejöttébe. Köszönöm neki ezt a munkát.
A fejlesztések folytatódnak
Kálló Gergely szerint egy önkormányzat munkáját az minősíti legjobban, hogy hogyan bánik a generációkkal. Ezen a környéken most minden korosztály kapott egy kicsit:
– Azt megjegyezném, hogy itt nem fogunk megállni, itt a Béke városrészben rengeteg lehetőség van ilyen és hasonló közösségi pontok kialakítására, például felnőtt játszótereket építhetünk, ping-pong asztalokat tehetünk ki, a Fáklya utcai terület szinte ordít az újabb fejlesztésekért és még sorolhatnám. Egy biztos, ezek a közösségi terek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek megélhessék, hogy milyen jó a Béke városrészben élni.
A rovat további hírei: Közélet
Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában
2025. máj. 13.
Nem sok olyan alkalom van az évben, amikor a szociális szférában dolgozók együtt tölthetik az időt, adott esetben szakmailag is közösen fejlődhetnek. Ezért is volt nagyon fontos az Útkeresés Segítő Szolgálat legutóbbi szakmai napja, amelyet a kúriában bonyolítottak le hétfőn.
Hogy sose fordulhasson elő még egyszer...
2025. máj. 12.
Bensőséges ünnepség helyszíne volt a második világháború dunapentelei áldozatainak emlékműve a köztemetőben múlt pénteken: az európai hadműveletek befejezésének emléknapján a településről elhurcoltakra emlékeztek a résztvevők.
Értékmentők találkozási pontjává válhat a Generációk Háza (galériával)
2025. máj. 12.
Jótékony célú kiállítás, szép szavak és színes programkavalkád – ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Generációk Háza elnevezésű közösségi tér az Esze Tamás utcában még múlt pénteken.
Német cserediákok látogattak a Városházára
2025. máj. 10.
Hosszú évtizedekre visszatekintő hagyomány, hogy városunkban cserediákokat fogadnak. Ebben az évben is érkeztek dortmundi középiskolások, akiket a Széchenyi István Gimnázium tanulói láttak vendégül. Kirándulásuk egyik állomása a közgyűlési terem volt, ahol Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a diákságot és a pedagógusokat.
"Ha elmondjuk az elvárásainkat, sérelmeinket, előbbre léphetünk"
2025. máj. 09.
Alig egy hónappal ezelőtt adtuk hírül, hogy városunkban újra mérgezik a kutyákat, az önkormányzat és persze a kutyások (meg minden jóérzésű ember) megoldást akarnak. Talán a nagy nyilvánosságnak is köszönhetően azóta nem volt mérgezés, viszont a megnyugtató megoldás érdekében az egyeztetések azóta is folynak.
Öt csapat áll folyamatosan csatasorban a fűnyírás frontján
2025. máj. 08.
Hiába az esős, csapadékos időjárás, Dunaújvárosban nem áll le a fűnyírás, legfeljebb lassul. A városüzemeltetési szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy rendben tartsák a közterületeket, parkokat és a zöld sávokat – még akkor is, ha az időjárás nem mindig kedvez a munkának.
ÖKO-napot is rendeznek a Szalki-szigeten
2025. máj. 08.
Nemcsak a Parázs-Varázs programjai szórakoztatják majd a közönséget május 25-én, hanem a gyermeknapra időzítve különleges programokkal készül városunk – a zöld értékek jegyében.