Dunaújváros Hetilap

Megnyertük! Újabb közvetlen EU-s pályázat érkezett Dunaújvárosba

Fábos Zsolt - 2024. június 28. 9:00

Dán vendégeink voltak hétfőn, akik ugyan csak egy napot töltöttek nálunk, ám a rövid idő ellenére az tartalmasnak és eredményesnek bizonyult. A látogatás célja egy sikeresen megnyert európai városfejlesztési kezdeményezés keretein belül kezdődött  program, az Imperfect City projektindító megbeszélése volt.

A hét első napján a dán Aarhus városának önkormányzati képviselői látogattak el Dunaújvárosba, az úgynevezett Imperfect City projektindító megbeszélésére. A projekt keretein belül többek között 11 dán civil szervezet és egyesület, valamint holland és portugál városok vesznek részt. 

Európában, európai partnerekkel

Dunaújváros sikeres pályázatának köszönhetően több, mint 50 millió forint közvetlen európai uniós pályázati összeget nyert el. A pontos program kidolgozása 2024. szeptemberében kezdődik el, amely keretein belül az idősebb és a fiatal generációk problémáival, kiemelten ezen korosztályok mentális egészségével, szorongásával foglalkozik, az egyedülléttől való félelem megoldásaira keres problémát. A program megvalósításában a Kortárs Művészeti Intézet vesz részt. Zsinka Gabriella művészeti vezető elmondta, hogy az intézet nagy örömmel csatlakozik ehhez a vállaláshoz:
– Egy kiváló pályázathoz csatlakozhatunk és ezzel együtt egy kiváló csapathoz. Mi egy nonprofit szervezet vagyunk és nagyon sok esetben támaszkodunk Dunaújváros önkormányzatára. Tavaly év végén jött a várostól egy megkeresés, hogy van egy uniós pályázat, a Tökéletlen város elnevezéssel. Erről a projektről azt kell tudni, hogy van egy vezető fél, egy dán Aarhus nevő városban lévő önkormányzat, akik elkezdtek azon dolgozni, hogyan lehet élhetőbbé tenni a környezetüket és ebbe gondoljunk bele minden létező megközelítést. Nos, ehhez kerestek partnereket és szerencsére sikerült összetalálkoznunk. Mindennek köszönhetően következő három évben egy dinamikus, nagyon izgalmas munkafolyamat következik az életünkben.

Helyünk van a kontinens térképén

A hétfői napon egy háromfős delegáció érkezett városunkba Aarhus városából. A delegáció tagjait Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester is köszöntötte egy közös ebéd keretén belül. Szabó Zsolt szerint Dunaújvárosnak, mint gondoskodó városnak kiemelten fontos, hogy megoldást találjon azokra a kihívásokra, problémákra, amelyekkel mind az idősebb, mind a fiatalabb generációnak szembe kell néznie:
– Számomra a közvetlen európai uniós források mindig lehetőségeket jelentenek egy barátokkal teli Európában. Azt látom most, hogy az az előkészítő munka, amit sok pályázat tekintetében megkezdtünk, egyre többször ér révbe és egyre több pozitív elbírását kapunk, egyre több támogatási szerződést kötünk, csatlakozási nyilatkozatokat írunk alá. Ezt a pályázati lehetőséget egy nagy versenyben nyertük el és ezzel a program egyik partnertelepülése lehetünk. Én több okból is büszke vagyok. Az egyik, hogy egy erős versenyben nyertünk, ahol európai városokkal dolgozunk együtt és olyan városokkal versenyzünk, mint Berlin, vagy Milánó. És ebben a környezetben sikereket elérni, azt mutatja, hogy Dunaújvárosnak helye van Európa térképén. A másik, amiért büszke vagyok erre a pályázatra, hogy a városban élő emberekről szól és arról, hogy az itt élők mindennapjait hogyan lehet még könnyebbé tenni. Ezért pedig nekünk megéri dolgozni. 

Mit láttak a dánok?

Szabó Zsolt és Zsinka Gabriella is arról beszélt, hogy a dánokat meglepte a Dunaújváros elkötelezettsége és felkészültsége. Lenyűgözte őket a Duna-part, a szocreál építészet, a rendkívül zöld környezet, fotóztak, kérdeztek, tetszett nekik Dunaújváros. Úgy tűnik, a világban egyre többen tudják, látják, hogy különleges kincsek között élünk mi dunaújvárosiak, most már magunkban, főleg fiataljainkban kell tudatosítani ezt az érzést.

(Fotó: DMJV Önkormányzata)

A rovat további hírei: Közélet

Zöld sivatag vagy vadvirágos televény? Ez a kérdés, választhatunk! De gyorsan!

Zöld sivatag vagy vadvirágos televény? Ez a kérdés, választhatunk! De gyorsan!

2024. szep. 06.

Pici magból lesz a hatalmas fa: kicsiny, ám annál lelkesebb csapat vett részt az ÖKO Klub Dunaújváros sorozatnyitó eseményén a Kortárs Művészeti Intézetben még múlt csütörtökön. A téma a zöld értékek jelene és jövője volt – tények, tervek, tanulságok, avagy mit tehetünk egyénenként és együtt!? 

Tanévnyitót rendezett az egyetem, esküt tettek az elsőéves hallgatók

Tanévnyitót rendezett az egyetem, esküt tettek az elsőéves hallgatók

2024. szep. 05.

A Dunaújvárosi Egyetem még múlt pénteken rendezte tanévnyitó ünnepségét, ahol elhangzott, hogy az új tanévet rekordszámú hallgatóval kezdi meg az intézmény. Városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester képviselte az eseményen.

Könnyes, fájdalmas búcsú Zloch Istvánnétól

Könnyes, fájdalmas búcsú Zloch Istvánnétól

2024. szep. 05.

A Széchenyi István Gimnázium vezetősége, kollektívája fájó szívvel búcsúzik egykori feledhetetlen pedagógusától, Zloch Istvánnétól, aki türelemmel, méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el. 71 évet élt, az égi tantestületbe költözött. Az intézmény nekrológját közöljük.

Fél évszázad a városi vendéglátás sűrűjében

Fél évszázad a városi vendéglátás sűrűjében

2024. szep. 05.

Újabb szépkorú ünnepelte a 90. születésnapját. Teleki Károlyné Veronika néni otthonában fogadta a városvezetés jókívánságait, amelyeket Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő tolmácsoltak. Boldog születésnapot!

90 éves lett Sümegi Lajos bácsi

90 éves lett Sümegi Lajos bácsi

2024. szep. 04.

Újabb szépkorú dunaújvárosi ünnepelte a 90. születésnapját. A városunkba 1962-ben érkezett Sümegi Lajos bácsi, aki a közelmúltban ünnepelte családja körében a kerek évfordulót. A jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő is felköszöntötte az önkormányzat nevében. 

Csúcsrajáratás után is sűrű a véradási terv

Csúcsrajáratás után is sűrű a véradási terv

2024. szep. 03.

Nem hetvenkedés, de muszáj ezzel kezdeni: kánikula ide vagy oda, éppen 70 önkéntes vett részt az MMK-ban szervezett retró véradáson a közelmúltban. Első véradóval is találkoztunk, a sorok írója is áldozott a segítségnyújtás oltárán, és a kirobbanó eredmény bizakodásra ad okot: egyre többen ismerik föl, hogy vért adni mennyire menő!

DSTV: könnyes tanévnyitó a Vasváriban

DSTV: könnyes tanévnyitó a Vasváriban

2024. szep. 03.

Szomorú esemény feldolgozásával kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A tanévnyitón is megemlékeztek az intézmény pedagógusa Borvendég Attila tragikus hirtelenségű haláláról. Hangkép.