Az utolsó simítások a közösségi nap előtt
Célegyenesbe fordul a szervező csapat, minden eddiginél nagyobb megmozdulást ígér a Jägermeister-gyűjtők idei, immár harmadik összetartása. Színes, változatos, a szó összes értelmében mozgalmas közösségi napra készülnek – mindenkit szeretettel várnak!
Remek közösség, vonzó helyszín és színes program– minden adott egy kiváló közösségi naphoz, a szervezők már a célegyenesre fordultak, a többi jórészt a közösség/közönség aktivitásán múlik: július 20-án, azaz szombaton a Kaptárban tartja évi rendes országos találkozóját a Jägermeister-gyűjtők csapata.
Harmadik nekifutás
Arról, hogy mire is készülhet, aki ellátogat a közösségi napra, a programsorozat ötletgazda-főszervezője, Toronyi Zsolt, nem mellékesen a lelkes gyűjtők facebook-felületének létrehozója mesél. Nem véletlen, nem is meglepő az elfogultság – ő egyrészt a márka őszinte híve és nagy-nagy rajongója, ráadásul az ország egyik legbőségesebb Jägermeister-gyűjteményének büszke birtokosa, másfelől a kezdetektől a lelkes híve az offline találkozónak is:
– Jägerből nem lesz hiány, ezt bizton állíthatom – és a jókedv is garantált. Akár fanatikus gyűjtő, akár csak „civil érdeklődő”, itt a helye. A bátrakat próbatételekre várjuk, de Fortuna segítségére is számíthatnak a vendégek – üres kézzel senki nem megy haza, és persze bízunk abban, hogy rossz szájízzel sem. Az első találkozó egy hóbortos ötlet nyomán született, de nagyon jól sikerült, tavaly pedig duplázódott a létszám, köszönhetően annak, hogy már egy komplett kis csapat ügyködött a sikerén. Feleségem és jómagam mellett a Kaptár részéről Töki, valamint az egyik legkomolyabb hazai gyűjtő, Attila is beszállt a párjával – nagyon jól sikerült a megmozdulás, de többen jelezték, hogy nagyon jól érezték magukat, de lehetne növelni a történet volumenét. Hát most ezen dolgozunk: szerencsére a szervező mag hűségesen kitart, Töki, a Kaptár vezetője hatalmas marketing segítség, a feleségem a rendezvényszervező képességet vetette be, én a szponzorokra vadásztam, Ati és Ági pedig a háttérmunkában volt pótolhatatlan! Az elmúlt időszakban nagyon mocorgott a gyűjtők közössége, sokan jelezték, hogy jönnek az ország minden pontjáról – nagyon bízom benne, hogy igazi közösségi nap kerekedik a történetből!
Gazdag, ütős kínálattal
A programról már olvashattak e hasábokon, de nem árt elismételni. Az például nagyon fontos, hogy a közösségi nap nyitott, ám kóstolásra szigorúan csakis felnőtt vendégeknek biztosítanak lehetőséget!
A 14 órakor kezdődő program első fele mozgalmasnak ígérkezik, 16 óráig henna- és csillámtetoválás, 18 óráig arcfestés, valamint rajzverseny, foglalkoztató lapok és színezési lehetőség várja a vendégeket, és tombolavásárlás is szerepel a kínálatban – ez utóbbi 19.30-ig. Mindezek mellett a már említett Fortuna-tényezők is csalogatnak: 15 órától megnyílik a zsákbamacska és szerencsekéz stand. Ezt követően 15.30-tól chili kóstolás és gyűjtői bázis erősít a kínálaton, és ekkor kezdődik közösségi érzékenyítő foglalkozás a Duna Dog Center kutyusainak főszereplésével. Mozgalmasnak és vidámnak ígérkezik a Tudás Percek névre keresztelt csapatverseny 17 órától, majd a megméretések eredményhirdetésére várják a résztvevőket.
Az esti kínálat nyitánya 18.30-tól lesz a beszédes című Találd ki és igyál programelemmel, 19.30-tól kiderül, ki az összetartás "legjägerebb" embere, 20 órától tombolasorsolás lesz, végül 21 órától karaoke parti kezdődik – itt már biztos nem lesz panasz a hangulatra.
Szintén fontos tudnivaló, hogy a rendezvényen lehetőség lesz Jägermeister logóval ellátott tárgyak értékesítésére, illetve cseréjére is – ez a márka már elkötelezett hívei mellett az új belépők számára is jó esély, hiszen valahol el kell kezdeni –, illetve az is, hogy a program esetleges változtatásának jogát fenntartják a gyűjtőtalálkozó megálmodói!
A közösségi nap nyitott – minden érdeklődőt szeretettel várnak, szívesen látnak!
(A DS Média felületei – DSTV, DO, Dunaújváros hetilap – a programsorozat médiapartnereként veszik ki részüket a gyűjtőtalálkozó népszerűsítéséből!)
A rovat további hírei: Mozaik
Versenyözön és bál a Pentelei Napokon
2024. jún. 05.
Folytatta az elmúlt évek szép hagyományát, sikerrel rendezte meg a Pentelei Napok megméretésekkel zsúfolt, bállal koronázott programját a Pentelei Nyugdíjas Klub.
Világsztárok a városban – de korlátozásokkal jár a forgatás!
2024. jún. 05.
A Blackbird című amerikai akciófilm forgatási helyszíne lesz Dunaújváros a következő napokban: pénteken és szombaton várható jelentős korlátozás a szuperprodukció miatt. Sugárúti Fesztivál 2.0. :)
Itt a DO Nagy Közösségi Vihargalériája!
2024. jún. 04.
Egyszerre volt csodás és rémisztő a tegnap délutáni zivatarzóna felhőrendszere – nem véletlen, hogy a látvány/téma a Net Népét is megihlette. Csodás fotókból válogattam, persze most is a teljesség igénye nélkül. Köszönet a készítőknek!
Zivataros napokkal köszönt ránk a nyár
2024. jún. 03.
Felhőszakadás, jégeső sem kizárt ma a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint, de egy rövid periódust nem számítva az egész hét csapadékosnak ígérkezik. Közben már nyárias meleg lesz, ki érti ezt!?
DSTV: gyerekek rajzoltak a mozgás öröméről
2024. jún. 03.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az immár hagyományos gyermeknapi rajzversenyről. Az eseménynek a Kulti Mozi előtti tér adott otthont, a téma a mozgás öröme volt – és remek alkotások sorával rukkoltak ki az ovisok. Hangkép.
DSTV: rendvédelmi seregszemle a Kultik Mozinál
2024. jún. 01.
Az összegzést már olvashatták, most itt a DSTV hangképes beszámolója: elérkezett a közbiztonsági programsorozat egyik legizgalmasabb állomása. A Kultik Mozinál tartottak bemutatót az egyenruhások múlt pénteken – átütő sikerrel! Hangkép.
Duna Dog 10, Duna Dog Alapítvány 5 – családi fesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 31.
Különleges eseménysorozat helyszíne lesz a Szalki-sziget szombaton, méghozzá dupla jubileummal: a Duna Dog Center 10., míg a Duna Dog Alapítvány 5. születésnapját ünnepli. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak, fesztiválra fel! Csalogató, program, térkép itt!