Itt az idő: közösségi napot szerveznek a Kaptárban

Öcaline - 2024. július 1. 18:00

A közelmúltban már foglalkoztunk a témával, most itt az alkalom a részletes programterv ismertetésére: idei, immár harmadik nagy összetartását szervezi meg a Kaptár Music Pubban a Jägermeister-gyűjtők lelkes csapata. Közösségi élményt ígérnek – színes kínálattal!

A történet eredője az az élmény volt, amikor – még tavasszal – stábunk ellátogatott Toronyi Zsolt Római városrészi lakásába, egészen pontosan a lakás egyik, Jägermeister-szentélyként üzemelő szobájába. 

Közösséget is építenek

Zsolt, aki egyfelől a márka őszinte híve és nagy-nagy rajongója – az ország egyik legbőségesebb Jägermeister-gyűjteményének birtokosa –, ugyanakkor igazi közösségi ember, akkor mesélt először a gyűjtők találkozójáról. Most kérdésemre készséggel eleveníti föl a hónapokkal ezelőtt mondottakat:
– A gyűjtők közössége, pontosabban a facebook-közösség mintegy 50 fős kemény magja határozta el évekkel ezelőtt, hogy a közös szenvedély mentén a virtuális összetartás mellett legyen évente legalább egy élő találkozás. Sajnos az első dzsembori meghiúsult a vírus világjárvány miatt, de 2022-ben már összejöttünk, tavaly pedig az első nekifutás létszámát megduplázta a második összejövetel a Kaptár Music Pubban. Mintegy 60 gyűjtő vendégeskedett, sokan családostól érkeztek, és pont ez a dinamikus növekedés adta az ötletet ahhoz, hogy idén tovább bővítsük a kört – igazi közösségi alkalmat szeretnénk teremteni, aminek csak egyik, igaz, fontos tényezője, hogy a közösség magját aktív Jägermeister-gyűjtők alkotják. A lényeg: mindenkit szeretettel várunk!

Színes lesz a kínálat

Ami már most biztos: az idei összetartás helyszíne ismét a Kaptár lesz, jó előre szólunk, július 20-án, szombaton. A Jägermeister Gyűjtők Találkozójára a JGYT Crew – Zsuzsi, Ági, Töki, Ati és Zsolti – már most viszonylag pontos programmal rukkolt ki. Figyelem, fontos: a program nyitott, de kóstolásra csak felnőtt vendégeknek biztosítanak lehetőséget!

A 14 órakor kezdődő program első fele mozgalmasnak ígérkezik, 16 óráig henna- és csillámtetoválás, 18 óráig arcfestés, valamint rajzverseny, foglalkoztató lapok és színezési lehetőség várja a vendégeket, és tombolavásárlás is szerepel a kínálatban – ez utóbbi 19.30-ig. Emellett 15 órától megnyílik a zsákbamacska és szerencsekéz stand, 15.30-tól chili kóstolás és gyűjtői bázis erősít a kínálaton, és ekkor kezdődik közösségi érzékenyítő foglalkozás a Duna Dog Center kutyusainak főszereplésével. Mozgalmasnak és vidámnak ígérkezik a Tudás Percek névre keresztelt csapatverseny 17 órától, ezt követően a megméretések eredményhirdetésére várják a résztvevőket. 
Az esti kínálat nyitánya 18.30-tól lesz a beszédes című Találd ki és igyál programelemmel, 19.30-tól kiderül, ki az összetartás „legjägerebb” embere, 20 órától tombolasorsolás lesz, végül 21 órától Karaoke parti kezdődik – a végét csak sejteni véljük.

Fontos tudnivaló, hogy a rendezvényen lehetőség lesz Jägermeister logóval ellátott tárgyak értékesítésére, illetve cseréjére is – ez a márka már elkötelezett hívei mellett az új belépők számára is jó esély, hiszen valahol el kell kezdeni –, illetve az is, hogy a program esetleges változtatásának jogát fenntartják a gyűjtőtalálkozó megálmodói!

Az összetartás nyitott – minden érdeklődőt szeretettel várnak, szívesen látnak, a mutatványról meg adjon ízelítőt a korábbi összegzés galériája!

(A DS Média felületei – DSTV, DO, Dunaújváros hetilap – a közösségi program médiapartnereként veszik ki részüket a gyűjtőtalálkozó népszerűsítéséből!)

Az agancsos kollekció kincsei

Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:
Az agancsos kollekció kincsei - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Így válasszunk védőtokot az Apple Watch órához

Így válasszunk védőtokot az Apple Watch órához

2024. aug. 29.

A mindennapi megjelenésünk egyik kiegészítője az óra, amit viselünk. Minden alkalommal törekszünk arra, hogy a kinézetünk kifogástalan legyen. Főleg a formális eseményeken, ahol számít az első benyomás. (X)

Népszerű volt a piacra költözött évadnyitó sokadalom (galériával)

Népszerű volt a piacra költözött évadnyitó sokadalom (galériával)

2024. aug. 29.

Bár már csak a nevében őrzi a csomagtartós tradíciót, változatlanul népszerű a Csomagtartóvásár és bolhapiac kezdeményezése: az évadnyitó sokadalom újra jelentős tömeget vonzott a piacra – sem a kínálatra, sem a hangulatra nem lehetett panasz.

Vászonképek a mindennapokban

Vászonképek a mindennapokban

2024. aug. 29.

A vászonkép pamut vagy poliészter alapanyagú vászonra nyomtatott festmény hatású ábra vagy alkotás. Irodákban, lakásokban egyre elterjedtebb dekorációs elem. (X)

Így hozd magad formába hatékonyan!

Így hozd magad formába hatékonyan!

2024. aug. 28.

Bárkivel előfordulhat, hogy a mozgásszegény életmód vagy a helytelen táplálkozás miatt azt veszi észre, hogy elkezdtek rá felszaladni a plusz kilók. (X)

Hogyan vásároljunk teraszponyvát?

Hogyan vásároljunk teraszponyvát?

2024. aug. 28.

A teraszponyvák szinte minden esetben teljesen speciálisak, viszont általában a 630 g/m2-es típusú ponyva megfelelő szokott lenni erre a célra. (X)

DSTV: amit a hennáról tudni lehet

DSTV: amit a hennáról tudni lehet

2024. aug. 28.

Az emberi bőr díszítésének sajátos világába kalauzol a DSTV összeállítása. A végleges tetoválással szemben a henna egy olyan megoldás jelent, ami néhány nap, legfeljebb egy-két hét alatt lekopik a bőrről. Kováts Blanka a népszerű nyári mintákat is bemutatja. Hangkép.

Ezért fontos a reggeli torna

Ezért fontos a reggeli torna

2024. aug. 27.

Legyen szó akár egy könnyed nyújtásról, akár egy intenzívebb edzésről, a reggeli mozgás számos előnnyel jár, ami nemcsak a fizikai, hanem a mentális jólétünket is elősegíti. (X)