Javában tart a pentelei szovjet emlékmű bontása
A befejezéshez közelednek a munkálatok a Mondbach-kúria előtt, derül ki az önkormányzat hivatalos facebook-felületén közzétett összegzésből. Méltó nyughelyre kerülnek a halottak, Pentele pedig visszakapja főterét.
A híradás szerint befejezéséhez közelít a szovjet emlékmű bontása Pentelén. A friss híradás szerint nagyon komoly mérföldkő következik a munkálatok során: a Hadtörténeti Intézet munkatársai a tervek szerint a jövő héten kezdik el az ott levő tömegsírok feltárását. Egyelőre nem tudható, pontosan hányan nyugszanak az emlékműnél: a korabeli dokumentumok 29 emberről tesznek említést, a szovjet hatóságok becslése viszont akár 2-300 főre is teszi a számot.
A hamarosan kezdődő feltárás erre is választ adhat, mint ahogy arra is, hogy valóban csak szovjet katonák nyughelye-e a terület. Egyelőre minden hivatalos dokumentum erre mutat – de a világháború borzalmai közt bármi megtörténhetett.
A híradás a tervezett folytatásról is szót ejt: a feltárás után a halottak azonosítása következik, majd végre méltó nyughelyre kerülnek – méghozzá a Dunaújvárosi Köztemető most is meglévő Szovjet Katonai Parcellájába.
Az elbontott emlékmű területén minden beton építményt elbontanak, majd parkosítják a pentelei területet – a koncepció változatlan: az egykori Dunapentele néhány éven belül visszakaphatja méltó főterét.
(Forrás és fotó: DMJV Önkormányzata – facebook)
A rovat további hírei: Közélet
"Ég már a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja is"
2024. dec. 24.
Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják és hallhatják az alábbiakban – boldog, szép, áldott karácsonyt, Dunaújváros!
Idén is mindenkié a karácsony
2024. dec. 24.
Több mint négymillió forintos mérleggel zárta le A Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékony közösségi kezdeményezését a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórházban hétfőn délelőtt.
A szeretet ünnepe mindenkié (galériával)
2024. dec. 23.
Kedves mosolyok, örömteli hangulat és szeretetteljes közeg – advent negyedik hétvégéje is meghitten telt a Városháza téren. Az Adventi Forgatag szombaton és vasárnap is tárt karokkal várta a lakosságot, mind a négy gyertya ragyog már. A szeretet gyertyáját vasárnap Pintér Tamás polgármester Baltási Nándor római katolikus plébánossal gyújtotta meg, ezzel végérvényesen is elérkezve a karácsony ünnepéhez.
A vasmű jövője: sirámok helyett távlatos gondolatokra van, lenne szükség
2024. dec. 23.
Régóta érett, most – végre, végre – megvalósult: a vasmű sorsáról rendeztek szakmai alapú műhelybeszélgetést a közelmúltban. Ha megoldás nem is kontúrosodott, de legalább a helyzetkép tisztább lett, és a lehetséges irányok is körvonalazódtak.
DSTV: a szülésélmény mindennapi csodája
2024. dec. 23.
Fontos a megértő, biztonságos közeg az édesanyák számára életük meghatározó eseményének feldolgozásához. A Tündérváros baba-mama klub és a Fészek Mentálhigiénés Központ szervezésében tartottak közösségi alkalmat a szülésélmény csodájáról. Hangkép.
Karácsonyra készülnek a főtemplomban is
2024. dec. 22.
Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség – itt a tételes menetrend, egészen vízkeresztig.
Egyirányú marad a Kallós Dezső utca
2024. dec. 21.
Az egyirányúsítás szükséges lépés volt, ugyanis érzékelhető jelei vannak a Kallós Dezső utcai épületek mozgásának. Az önkormányzat a lakosság türelmét és megértését kéri a helyzetre tekintettel!