Sanyarú sorban tartott kutyusokat – állatkínzásért felelhet

Öcaline - 2024. július 19. 18:00

Az állatok bestiális körülmények között, gondozatlanul, élelem és víz nélkül vészelték át "gazdájuk" kínzását a perkátai szőlőhegyen lévő ingatlanban. Több tucat négylábút találtak a dunaújvárosi rendőrök – most lezárták a nyomozást, a 35 éves nő állatkínzás miatt felelhet.

Nem mindennapi bűncselekményről számolt be a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. Mint a szóvivői összegzésből kiderül, a 112-es segélyhívóra érkezett bejelentés alapján kezdtek nyomozást egy Pest vármegyei nővel szemben, aki Perkátán, egy szőlőhegyi ingatlanban sanyarú körülmények között tartott több kutyát.
A rendőrök az elhanyagolt ebekre ürüléktől és vizelettől szennyezett, szűk szállítókosarakban és fémketrecekben, élelem és víz nélkül találtak rá idén februárban. A kifejezetten állattartásra használt ingatlan aljzatát kutyaürülék borította, az ablakok és az ajtók csukva voltak, a sötét házat nem szellőztették. 
A szó szerint bestiális körülmények között tartott több mint két tucat kis és nagy testű állat közül kilencnek volt transzpondere, azonban érvényes oltása nem, a többit pedig be sem oltották, és csipjük sem volt. A helyszínelés során a rendőrök lefoglalták az ebeket, és állatvédő szervezetek közreműködésével állatotthonban helyezték el őket – míg az eset gyanúsítottját előállították a rendőrségre. A dunaújvárosi rendőrök az összes ebet biztonságos helyre szállíttatták, a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. 

A vizsgálatot a napokban fejezték be – az állatkínzás bűntett miatt folytatott eljárásban a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat továbbították az ügyészségnek.

(Fotók: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

A fűtési szezonban több a lakástűz és a szénmonoxid-mérgezés

A fűtési szezonban több a lakástűz és a szénmonoxid-mérgezés

2023. okt. 13.

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon – a lánglovagok tapasztalatai szerint ezzel együtt nő a kockázat mind a tüzek, mind a gázmérgezések terén. Felhívás, tipptárral!

Letartóztatásban a dunaújvárosi ámokfutó

Letartóztatásban a dunaújvárosi ámokfutó

2023. okt. 09.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára rendelte el a bíróság elrendelte annak a dunaújvárosi férfinak a letartóztatását, aki több alkalommal vezetett eltiltás hatálya alatt. Volt, hogy szó szerint ámokfutást rendezve próbált menekülni.

Rendőrkézen az ámokfutó

Rendőrkézen az ámokfutó

2023. okt. 06.

Amikor meg akarták állítani, nagy gázzal továbbhajtott, még a kocsiból kiugorva is menekülni próbált, de a spuri sikertelen volt. Bónusz: jogerős tiltás ellenére vezetett – ráadásul három helyen is eljárást kezdtek ellene, értesült a DO.

Rendőrségi tipptár időseknek – a netes csalások ellen

Rendőrségi tipptár időseknek – a netes csalások ellen

2023. okt. 03.

Speciális témakörre fókuszálva óvja a szépkorúakat a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata – az internetes csalások megakadályozását célozzák.

Szirénapróba: hétfőn újra morgatnak

Szirénapróba: hétfőn újra morgatnak

2023. okt. 01.

A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.

Benzint locsolt a kerti hulladékra, súlyosan megsérült

Benzint locsolt a kerti hulladékra, súlyosan megsérült

2023. szep. 20.

Súlyos sérülést okozott a kerti hulladék égetése Baracson: igaz, ehhez az is kellett, hogy az égetést végző férfi minden óvintézkedést mellőzzön. Sőt, benzint is locsolt a tűzre, értesült a DO.

Ön- és közveszélyes hobbi – vádat emeltek a "gyűjtő" ellen

Ön- és közveszélyes hobbi – vádat emeltek a "gyűjtő" ellen

2023. szep. 20.

Rákattant a II. világháborús lőszerekre, de nagyon durván: nagy arzenált halmozott föl, és az egyik lövedék pucolás közben felrobbant a kezében. Most vádat emeltek ellene.