Újra köszöntötte legjobbjait a DLSZ

spigott - 2024. július 17. 7:30

Több mint ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetői a 2023/2024-es szezont lezáró ünnepségén a Campus étteremben.

Ahogy minden évben, idén is megtartotta szezonzáró ünnepségét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), mely ezúttal a Campus étteremben várta vendégeit július 12-én, pénteken este fél hattól.

69 csapat, több mint 1500 játékos

A rendezvényen természetesen jelen voltak a Markó Lajos városi kispályás labdarúgó bajnokság csapatainak képviselői, Kalácska András, a DLSZ elnöke, a szövetség elnökségi és bizottsági tagjai, míg a meghívott vendégek között a támogatók, partnerek mellett Barta Endre alpolgármestert, Motyovszki Mátyást, az önkormányzat Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának elnökét, illetve Bencsik Istvánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Vármegyei Igazgatóság társadalmi elnökét is köszöntötték a szervezők.
A szezonzárót felvezető köszöntőből megtudhattuk, hogy idén is nagyon komoly munkát végeztek el a szövetség tagjai, így sikerült megteremteni annak a lehetőségét, hogy szabályozott versenyrendszerben sportolhasson 46 felnőtt, 14 óvodai és 9 női kispályás labdarúgó csapat, s a városi kispályás labdarúgó bajnokságokban, valamint a szövetség által rendezett tizenegy kupán több mint 1500 amatőr játékos vehetett részt a 2023/2024-es szezonban.

A DLSZ rendezvényeinek összesítése után előbb Mészáros István, a DLSZ Versenybizottságának elnöke, majd Motyovszki Mátyás köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd megkezdődhetett a legjobbak köszöntése, ugyanis szokás szerint ezúttal köszöntötték azokat a csapatokat, játékosokat, akik kiemelkedően teljesítettek a 2023/2024-es szezonban, de elismerték az év játékvezetőjét, a legsportszerűbb együttest, a DLSZ Tisztelet-díjasát is.

Egyre magasabbra teszik a lécet

Érhetően boldogan értékelte a mögöttük hagyott szezont Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára is, míg Motyovszki Mátyás arra volt nagyon büszke, hogy a szövetség mindig megtalálja a módját annak, hogy szintet lépjen a korábbi évekhez képest.
Petrás Gábor:
– Gratulálok mindenkinek, akik végig vitték a bajnokságokat, nyilván kiemelve a dobogós csapatokat és a különdíjasainkat. Arra vagyok idén a legbüszkébb, hogy ebben a felgyorsult világban is meg tudtuk mozgatni városuk lakóit, méghozzá egy szabályozott versenyrendszerben, s a városi bajnokságok mellett persze voltak még különböző kupáink is, melyeken szintén nagyon sokan vettek részt és bizonyították felkészültségüket. A munka azonban nem áll meg a szezon lezárásával sőt, már elkészült a 2024/2025-ös szezon versenykiírása, melyben vannak új gondolatok, mert szeretnénk egy teljesen amatőr negyedosztályt, s nagyon várjuk már azt is, hogy a DLSZ Arénában elkezdhessük a második pálya építését.

Motyovszki Mátyás:
– Nekem alapból minden sport a szívügyem, de arra, amit immáron tizenhét esztendeje a DLSZ Dunaújvárosban csinál, nem is igazán tudok megfelelő jelzőt találni. Hosszú évek óta gondolhatja mindenki azt, hogy elérték a plafont és ennél többet, szebbet, jobbat már nem lehet tenni, de minden évben azzal szembesülünk, hogy mégis lehet. A DLSZ csapatának munkáját igyekszem figyelemmel követni és nagyon jó látni, hogy nemcsak a focival, hanem egyéb sport, mozgás és humanitárius dolgokkal is foglalkoznak, így nyugodtan mondhatom, hogy a város mellett szerintem az egész ország büszkesége ez a társaság, ez a csapat.

A 2023/2024-es szezon díjazottjai

ST Solar I. osztály: 1. Karmacsi Autó FC, 2. Jóbarátok Ködi Generál, 3. Hangover
Gólkirály: Kovács Zsolt (Hangover)
Legtehetségesebb 21 év alatti játékos: Pribék Tamás (Jóbarátok Ködi Generál)
Legjobb kapus: Cseresnyés Alex (Jóbarátok Ködi Generál)
Legjobb játékos: Kővári László (Karmacsi autó FC)

Campus II. osztály: 1. Fejó Therm Kft., 2. Szil-Ker Ablak, 3. Gamma Metal Kft.
Gólkirály: Felföldi Zsolt (Szil-Ker Ablak)

Diablo III. osztály: 1. Latinok, 2. BKSZ-2316, 3. AD Pipe Build Kft.
Gólkirály: Szurma Péter (DESE)

Varázs-Kép IV. osztály: 1. Rakéta, 2. Tour Mix, 3. Drink Team
Gólkirály: Lovistyék Károly (Dortgrund)

Varázs-Kép IV. osztály – tavasz: 1. Geli's, 2. Varázs-Kép, 3. Rakéta
Gólkirály: Farkas Erik (Geli's)

Decathlon Senior osztály (35 év felettiek): 1. Fejó-Therm Kft., 2. ISD Power Kft., 3. Bronz Kávézó Dunabiztos
Gólkirály: Szalai Norbert (ISD Power Kft.)

Corso Old Boys osztály (45 év felettiek): 1. Africas Old Boys, 2. City Cafe, 3. Füredi Panzió Senior
Gólkirály: Csontos Gábor (Africas)

XXII. Dunaújváros Kupa: 1. Jóbarátok Ködi Generál, 2. Kemi-Ker Kft., 3. Szil-Ker Ablak
Legjobb játékos: Vámos Róbert (Jóbarátok Ködi Generál)

Ovifoci Kupa: 1. Aranyalma Tagóvoda

A DLSZ különdíjasai

Év játékvezetője: Futó János
ProSport-díj: Horváth Attila
Carissa-díj: Tapaszi Zoltán
Fair Play-díj: Sporik csapata
Tisztelet-díj: Csavajda Imre, Mészáros István

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

2024. máj. 11.

Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.

Mindent elkövetnek a pontokért

Mindent elkövetnek a pontokért

2024. máj. 11.

Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

2024. máj. 10.

A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.

Szoros siker a felnőttek között

Szoros siker a felnőttek között

2024. máj. 10.

Végig vezetve, de nagy küzdelemben aratott 32-31-es győzelmet Budaörsön a DKKA U21-es együttese az NB II-es felnőtt bajnokság csütörtöki fordulójában.

Növelte előnyét a Karmacsi

Növelte előnyét a Karmacsi

2024. máj. 10.

Az éllovas hozta a kötelezőt, a második és harmadik helyezett rangadóját viszont biztosan nyerte a Hangover a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar Csoportjában.

DSTV: sokan versenyeztek

DSTV: sokan versenyeztek

2024. máj. 09.

Az MMK-ban rendezték meg az Újvárosi Darts Liga második fordulóját a mögöttünk hagyott hétvégén. A Dunaújvárosi Darts Club népszerű saját rendezésű bajnoksága most is sokakat vonzott, 32 férfi és 6 női versenyző állt táblához. Hangkép.

Felemás forduló az utánpótlásnál

Felemás forduló az utánpótlásnál

2024. máj. 09.

A DKKA U19-es csapata kikapott, az U17-es viszont nyerni tudott az Érd otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.