Bot helyett kötél, horog helyett mágnes
A mágneshorgászok legfontosabb eszköze nemcsak a vízben rejlő fém tárgyakat vonzza, hanem a fanatikus és kíváncsi rajongókat is. Településünkön is működik mágneshorgász-közösség, országos szinten már tízezrek kutatják a vizek kincseit.
A különböző videómegosztó platformokon bizonyára nagyon sokan találkoztak már olyan felvételekkel, mikor valakik egy kötélre erősített mágnes segítségével kutatják a folyókat, tavakat. Ők a mágneshorgászok.
Növekvő népszerűség
A mágneshorgászat megismerésében Kovács Erik volt a segítségünkre – a Meknetis bolt tulajdonosa egyike volt azoknak a fanatikusoknak, akik jelentős szerepet vállaltak a hobbi hazai elterjedésében. Mint azt elmondta, hazánkban az elmúlt hét évben egy több tízezres tömeg kapott rá a mágneshorgászatra. A növekvő népszerűség érthető, hiszen ez nem egy költséges hobbi. Egy teljes felszerelés bőven százezer forint alatt beszerezhető, a kezdők egy párezer forintos kiadással számolhatnak, de a haladó fanatikusok sem nyúlnak túl mélyen a zsebükbe.
Míg a horgászok jól megpakolt táskái tucatszámra rejtenek különböző csalikat, horgokat, damilokat és kiegészítőket, addig a mágneshorgászathoz alapvetően csak egy mágnes, egy kötél, egy kesztyű és egy "kincsesvödör" szükséges. Persze lehet ezt is cifrázni, de valahol az egyszerűségben rejlik a nagyszerűsége.
Kincs vagy szemét
A helyi csapat tagjaival a zsilip mellett találkoztunk – büszkén számoltak be a fogásaikról. Javarészt persze elhagyott horgok, fémhulladékok és értéktelen, felismerhetetlenségig kopott szemetek "akadnak horogra", de nem ritkák az igazán értékes kapások sem. Az érték persze relatív, de sokan örülnek egy-egy világháborús töltényhüvelynek, elhagyott vadászkésnek, régi pénzeknek, ékszereknek, fegyverdaraboknak. Bármi érdekes lehet bárki számára.
A legszebb az egészben, hogy ez a sport legális, és jelenleg szemétszedésnek minősül – hangsúlyozta Kovács Erik. Vannak persze betartandó szabályok, például fegyverek és robbanószerek kifogása esetén azonnal értesíteni kell a hatóságokat, de alapvetően a "horgászat" hatására tisztulnak a vízterületek, a természetben pedig kárt nem okoznak a rajongók.
Kincskeresők, történészek
A helyi mágneshorgászok közül többen a történelem iránti rajongásuk miatt kezdték kutatni a vizeket. Márton Richárd például célzottan dobál: nagyon sok cikk és kutatás foglalkozott a második világháború hazánkat és érintő hadműveleteivel. Sejtik már? A mágneshorgászok ezeket az írásokat kutatva látogatnak el olyan területekre, ahol nagyobb eséllyel fognak ki például fémhulladék helyett egy rohamsisakot. Meg persze más tárgyakat is...
Azért az ilyen kincsekre nehezebben vonja meg az ember a vállát, nem igaz?
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Mi számít olyan lemezgarázsnak, ami megéri a befektetést?
2025. már. 20.
Sok ajánlatot lehet találni a neten ebben a témában, mert egyre több vállalkozás telepít könnyűszerkezetes építményeket. Az viszont, hogy mitől éri meg a kifizetett összeg, több tényezőtől is függ. Ebben a cikkben ezt fogjuk tisztába tenni. (X)
Valóban segíthet a CBD olaj bizonyos gyógyszerekről történő leszokásban?
2025. már. 20.
Ahogy a hírekben is gyakran halljuk, a szorongás és a depresszió napjaink egyik legnagyobb civilizációs betegsége. Ezekhez társul még a pánikbetegség és az alvászavarok, amelyek sok ember életét és mindennapjait keserítik meg. Mindenki másképpen próbál megküzdeni velük, hiszen sokféle módszer létezik. (X)
DSTV: nőnapi kavalkád az MMK-ban
2025. már. 20.
Különlegesen gazdag nőnapi kínálattal csalogatta az érdeklődőket az intézmény a nőnap alkalmából, derül ki a DSTV összegzéséből. Kiegészítő programokkal készült az idei első Tökmag Bazár, az udvaron kézműves kincsek kelleték magukat, a színházteremben vetélkedőt rendeztek – csak nőknek! Hangkép.
Csak a név változott – minden más maradt (galériával)
2025. már. 19.
Csomagtartóvásárból ABolhapiac – ennyi módosult az új év első, múlt vasárnap rendezett kavalkádja előtt. Az esemény most is az összes létezhető fronton tömegeket csábított a dunaújvárosi piacra: minden van, a hangulat is hibátlan – mi kellhet még?
Rosti-napok színezték a tripla jubileumot
2025. már. 19.
Folytatódott az évfordulós események sorozata a Rosti iskolában: az ünnepi gála és a szalagavató után újabb mérföldkövekhez érkezett a jubileumi tanév – a Rosti-napok kínálatában filmvetítés, tantermi tárlat és Rosti-túra is szerepelt.
A fenntartható ruhaszárítás mint környezettudatos választás
2025. már. 19.
Kevesen teszik fel maguknak a kérdést, hogy mennyi áramot fogyaszt a szárítógép. A válasz meglepő: sokkal többet, mint gondolnánk. Átlagosan négyszer annyit, mint egy mosógép egy teljes mosóprogram során. (X)
Többezer béka menthető meg a lakóházak pincéit, vízóraaknáit átvizsgálva
2025. már. 19.
Országos szinten többezernyi, szárazföldi életmódot folytató béka eshet a vízóraaknák, pincék fogságába, a lakosság azonban könnyedén segíthet rajtuk - hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).