Már javában zajlanak a 2024. évi olimpiai játékok – dunaújvárosi versenyzőkért is szoríthatunk. A tornászok részéről például Czifra Bettina Liliért, aki parádés versenyzéssel, a 18. legjobb eredménnyel jutott be az egyéni összetett fináléjába. Trenka János jelentkezett Párizsból, telefonon. Hangkép.
DSTV: ma már döntőben bizonyíthat Czifra Bettina Lili
A rovat további hírei: Sport
Két nap alatt két rangadó
A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.
Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők
A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.
Parádés szezont zárt a Pentele ASE
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.
DSTV: sportos múltidézés
Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.
Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé
A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.
Minden éremből jutott a tornászoknak
Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.
Tovább robog a DFC
Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.

