Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

spigott - 2024. augusztus 6. 7:30

Idegenben kezdi, majd hazai pályán fejezi be a Fejér Vármegyei I. osztály 2024/2025-ös szezonjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

A Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) elkészítette a Fejér Vármegyei I. osztály 2024/2025-ös szezonjának őszi sorsolását. Mint az a szövetség honlapján megjelent menetrendből kiderült, a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az Enying elleni hazai összecsapással kezdte volna meg a csoport küzdelmeit, ám mivel az említett napon a Magyar Kupában lesz érdekelt együttesünk, így az első forduló találkozóját november 23-án játsszák le a dunaújvárosi focisták.

Ezzel viszont eldőlt, hogy labdarúgóink idegenben, a Kápolnásnyék ellen játsszák idei első bajnoki mérkőzésüket augusztus 31-én, míg az első hazai bajnokit egy héttel később, szeptember 7-én vívják meg Bata Kristófék a Mezőfalva ellen. Az őszi szezonban összesen tizenhárom találkozó vár a csapatra, mely legközelebb augusztus 11-én, a Fejér Vármegyei Kupa első fordulójában lép pályára az Alap vendégeként.

A Dunaújváros FC csapatának őszi sorsolása

A rovat további hírei: Sport

Az országos döntőért küzdöttek

Az országos döntőért küzdöttek

2025. már. 25.

Népes mezőnnyel rendezték meg a lábtoll-labdázók vármegyei diákolimpiai küzdelmeit a Szent Pantaleimon iskola tornatermében.

Fényes érmeknek örülhettek

Fényes érmeknek örülhettek

2025. már. 25.

Eredményesen szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Irsa Kupán.

Dobogós helyek Pesterzsébetről

Dobogós helyek Pesterzsébetről

2025. már. 25.

Két éremmel, összesen három pontszerző helyezéssel zárták az U13-as Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói.

Érem nélkül maradtak a magyarok

Érem nélkül maradtak a magyarok

2025. már. 24.

Mayer Gréta nem érezte jól magát, így kihagyta a gerenda fináléját az antalyai világkupa utolsó versenynapján.

A Dág volt a pontosabb

A Dág volt a pontosabb

2025. már. 24.

Hiába nyerte meg az első játszmát, kikapott a Dágtól a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházi rájátszásának első fordulójában.

Aranyálomból rémálom

Aranyálomból rémálom

2025. már. 24.

A Gyergyói HK-nak minden, a DAB-nak semmi nem sikerült a finálé utolsó meccsén, így a vendég erdélyiek szerezték meg az U21-es bajnokság aranyérmét.

Biztató formában versenyeztek a magyarok

Biztató formában versenyeztek a magyarok

2025. már. 23.

Mayer Gréta hatodik, míg Szij Emese Ada a hetedik helyen fejezte be az antalyai világkupa szombati döntőjét.