Vereség az első edzőmeccsen
Sok munka vár még a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a FEHA19 elleni felkészülési találkozó után.
Főoldali és belső kép: DAB-archív
Bár a jeges edzéseket csak a héten kezdte el, pénteken már edzőmeccset játszott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely az Alba Arénában mérette meg magát a FEHA19 vendégeként. A DAB hokisain még érezhető volt, hogy csak pár napja vágtak neki a közös munkának, így a pontosabb fehérváriak az első és a harmadik harmadban szerzett találatokkal végül 2-0-s sikert arattak a dunaújvárosiak ellen.
A vereség ellenére sem volt csalódott Somogyi Balázs vezetőedző, aki a gárda hivatalos közösségi oldalán elmondta, nagyjából azt kapta a találkozótól, amire előzetesen számított.
– Pont azt kaptam, amit vártam, mindhárom harmadban körülbelül tíz percet bírtunk, de ötödik alkalommal voltunk jégen, így ezért nem lehetek mérges a srácokra. Két elkerülhető gólt kaptunk, amiből az egyik egy büntető volt és két olyan hiba előzte meg, ami az oxigénhiánynak volt köszönhető. A hozzáállás és munkamorál nagyon tetszett és jó karakterekből áll a csapat. Nagyon sokat kell még dolgoznunk és nagyon nehéz napok, hetek várnak a srácokra.
A rovat további hírei: Sport
Vereség a görögöktől is
2025. aug. 13.
Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: párosok versengése az MMK-ban
2025. aug. 12.
Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.
Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok
2025. aug. 12.
A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!