Vereséggel zárta a csoportkört a női kézilabda-válogatott

doszerk - 2024. augusztus 3. 14:12

A már biztos negyeddöntős magyar női kézilabda-válogatott 30-26-ra kikapott Hollandiától a párizsi olimpia szombati versenynapján, a csoportkör utolsó fordulójában.

A szombati program első találkozóját megelőző este a magyar szakmai stáb két helyen is változtatott a kereten: a kapus Janurik Kinga helyére Szemerey Zsófia került, míg az irányító Debreczeni-Klivinyi Kingát a balátlövő Kácsor Gréta váltotta. Ezt megelőzően 47 alkalommal találkozott a két együttes, hat holland siker mellett 41 magyar győzelem született. A hollandok kispadján a svéd Per Johansson ül, aki a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője.

A korai kezdés kissé meglátszott a csapatokon, mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, az eladott labda, a rossz lövés. Fej fej mellett haladtak a csapatok (5-5) - főként a szélsőjáték és a beálló-kapcsolat működött magyar oldalon -, amikor emberelőnybe került a magyar válogatott, de nem sikerült előnyt szereznie a két perc alatt. A hollandok ezután pillanatok alatt elléptek, Golovin pedig időt kért és Böde-Bíró helyett Szemerey állt a kapuba, a játék képe azonban nem változott (8-12). Aztán a hollandok mégis gyorsan leadták biztos vezetésüket, két rossz passzt két ziccerrel büntettek a magyarok (12-13), Johansson pedig azonnal időt kért. Győri-Lukácsot küldték ki két percre a Bonaventura-ikrek, a különbség pedig visszaállt (14-18). Böde-Bíró visszatért a kapuba, és legfőképpen az ő védéseinek köszönhetően a rivális csak hárommal vezetett a szünetben.

Főoldali és belső képek forrása: MTI/Illyés Tibor

A fordulást követően az első öt percben nem szerzett gólt a magyar csapat, Győri-Lukács két ziccert is elrontott, Kljuber büntetőből törte meg a rossz sorozatot. Mindeközben a hollandok is csúnyán beragadtak, a kapusok szinte mindent fogtak, a második játékrész egyharmadában mindössze négy gól született (18-21). Pásztor kiállítása után Böde-Bíró hetest védett, az emberhátrány alatt pedig szinte végig a magyarok támadtak, ráadásul egy hollandnak is ki kellett ülnie "pihenni". Kapus nélkül támadtak magyarok, de Klujber eladta a labdát és kapott gól lett belőle. Szöllősi-Schatzl egy percen belül kétszer is betalált a szélről (22-23), majd egy rövid időre megállt a játék, mert Albek ütközött szerencsétlenül össze a hollandok - Győrből elszerződő - kapusával, Duijndammal, aki a földön maradt és ápolásra szorult. A hollandok cserekapusa, Ten Holte sorozatban három védéssel érkezett meg a meccsbe, így a magyarok nem tudták kihasználni a rivális pillanatnyi megingását támadásban.

Öt és fél perccel a vége előtt (24-26) Albeket kiállították, a hollandok pedig néggyel elléptek (24-28). A magyarok 125 másodperccel a befejezés előtt emberelőnybe kerültek, de a holland cserehálóőr újabb bravúrjával már az első zárkózási próbálkozás elhalt, így az utolsó percre már nem maradt esély az egyenlítésre.

Hollandia - Magyarország 30-26 (19-16)
Magyarország: Böde-Bíró - Szöllősi-Schatzl 4, Kuczora 2, Vámos 1, Füzi-Tóvizi 2, Klujber 5, Győri-Lukács 5, cserék: Simon 3, Márton, Papp, Kácsor, Pásztor 3, Albek 1, Szemerey.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Aranyos úszók az országos bajnokságon

Aranyos úszók az országos bajnokságon

2024. júl. 19.

A Hódmezővásárhelyen megrendezett országos gyermek bajnokság első és második napján is jutott egy-egy aranyérem a DKSE úszóinak.

Véghajrában az olimpiai felkészülés

Véghajrában az olimpiai felkészülés

2024. júl. 18.

Várják már olimpiát női vízilabda válogatottunk dunaújvárosi tagjai, de még elsősorban az edzéseken tesznek meg mindent azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek a francia fővárosban.

Érmes helyek a strandon

Érmes helyek a strandon

2024. júl. 18.

Jól szerepeltek a DKSE versenyzői a Kiskőrösön megrendezett országos strandbirkózó bajnokság második fordulójában.

Biztató szavak az olimpia előtt

Biztató szavak az olimpia előtt

2024. júl. 17.

Önkormányzatunk vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiára készülő magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait.

Újra köszöntötte legjobbjait a DLSZ

Újra köszöntötte legjobbjait a DLSZ

2024. júl. 17.

Több mint ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetői a 2023/2024-es szezont lezáró ünnepségén a Campus étteremben.

Gulyás Péter lett a DKKA új vezetőedzője

Gulyás Péter lett a DKKA új vezetőedzője

2024. júl. 16.

A Telekom Veszprém férfi csapatának eddigi másodedzője, Gulyás Péter veszi át a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének irányítását.

Dán csatár az Acélbikáknál

Dán csatár az Acélbikáknál

2024. júl. 16.

A 23 esztendős Mikkel Jensen a dán élvonalból érkezik a DAB jégkorong csapatához.