10 éves a Máltai Játszótér – együtt ünnepelnek szombaton
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 10 éve van jelen Dunaújváros szívében – ekkor nyitották meg a játszótér kapuit a családok előtt. Vidáné Varga Tímea intézményvezető összegzése a jubileumi ünnepség részleteit is tartalmazza.
Az elmúlt egy évtized alatt nagyon sok tartalmas programmal okoztak örömöt a családoknak, csaltak mosolyt a gyerekek arcára, mindezekért és a háttérben meghúzódó preventív és támogató munka miatt szívesen és elkötelezetten látják el ezt a feladatot.
Mindenkit szeretettel várnak
A születésnap közös megünneplésére is várnak mindenkit szeptember 28-án, szombaton délután – programokkal és ügyességi feladatokkal, mozgásos játékokkal, kézműves foglalkozással csalogatják a családokat, mondta Vidáné Varga Tímea:
– Nem mindennapi látványossággal, japán dob bemutatóval kezdődik az ünneplés 14 órakor az Alba Dojo SE TAIKO dobosainak jóvoltából. Az előadás után ki is lehet próbálni, hogy hogyan lehet megszólaltatni ezeket a hangszereket. Zumba bemutatót 15.30-tól tart az Impulse tánciskola gyermekcsoportja, akik közös mozgásra várják a bemutató után a kicsiket és a nagyokat is. Ezenkívül lesz ugrálóvár, arcfestés, hennafestés és csillámtetkó, de nem maradhat ki a zsákbamacska, valamint tombola sem, sőt lehet fotózkodni egy cica lánnyal is. Nem hiányozhatnak majd egy jó szülinapi buli alapkellékei sem – így lesz zene és persze torta is. Mindenkit szeretettel várunk, hogy közösen ünnepeljük meg ezt a kerek évfordulót!
Intézménytörténet, címszavakban
Az intézményvezető a játszótér és játszóház történetét és különleges küldetését is felelevenítette. Mint összegzéséből kiderül, a dunaújvárosi Máltai Típusú Játszótér-Játszóház 2014. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit. Az egész évben nyitva tartó játszótér a "Játszva megelőzni" program alapján működik, hangsúlyozta:
– A komplexum kialakítása lehetővé teszi, hogy több korosztály tudjon egyszerre, zavartalanul részt venni a tér életében. Célunk egy olyan játszótér működtetése, ahol a szociálisan terhelt lakóterületeken élő gyermekek a lakáson kívül töltött szabadidejüket oly módon tudják eltölteni, amely egészséges testi és lelki fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges. A szabadidő hatékony eltöltésén, a norma- és értékteremtő programok kínálatán túl lehetőség nyílik a családok megismerésére, a személyes, bizalommal teli kapcsolatra. Szakképzett dolgozók várják játékkal, egyéni beszélgetésekkel, foglalkozásokkal, különféle vetélkedőkkel, rendezvényekkel a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket.
Közösséget is építenek
A játszótér egyik legfontosabb sajátossága, hogy kiemelt feladatuknak tekintik a közösségépítést, emelte ki a DO-nak Vidáné Varga Tímea:
– Eddig is és ezután is szívesen adunk teret olyan közösségeknek, amelyek értékrendje megfelel a Máltai Szeretetszolgálat értékrendjének. Tevékenységünk fókuszában a hátrányos helyzetű gyermekes családok és a "csellengők" megszólítása áll. Mindamellett, hogy bárki számára nyitva vannak kapuink, elsődlegesen az alacsony életszínvonalú, bármilyen értelemben hátrányt szenvedő családokat várjuk. A gyermekeik számára a minőségi szabadidőeltöltés lehetőségét ingyenesen biztosítjuk – így szombatonként a játszószobában térítésmentesen tarthatják meg a gyermekek születésnapját is. A környék oktatási és nevelési intézményeiből is szívesen látogatnak el hozzánk, gyakran építik be programjaikba a játszótér vagy a játszóház látogatását. Szinte minden nap kínálunk programlehetőséget a családoknak. Baba-mama klub, kreatív foglalkozások, Izgő-mozgó kölyök klub, társas délutánok találhatók meg a kínálatban. A tematikus belső napokon a néphagyományokhoz és egyházi ünnepekhez kapcsolódó ünnepeinken a program kezdete óta népszerűek. Nagyon közkedveltek a családi napjaink, a gyereknap, valamint a játszótér születésnapja – reméljük, idén is sokan eljönnek, szeretettel látunk és jó szívvel várunk minden vendéget!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Védelem riasztórendszerekkel: minden, amit tudnod kell
2025. nov. 26.
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a személyes tér védelme milyen fontos szerepet játszik az életünkben? Otthonaink, irodáink és egyéb tereink megfelelő védelme elengedhetetlen számunkra. (X)
Innovatív megoldások a gabonatárolásban
2025. nov. 25.
A gabona hatékony és veszteségmentes tárolása alapvető fontosságú kérdés a mezőgazdaságban, legyen szó termesztési technológiáról (pl.: vetőmagüzemek), feldolgozási rendszerről (pl.: élelmiszeripar, malomipar, takarmányozás), betakarítási technológiáról (pl.: tároló rendszerek, átrakó állomások). (X)
Új korszak a megújuló energiatermelésben és elosztásban
2025. nov. 25.
Ha végigolvassuk az idei vonatkozó híreket, akkor kijelenthetjük, hogy 2025 új fejezetet nyitott a társasházak energiatudatos működésében. Az eddig nehezen megvalósítható napelemes beruházások most végre elérhetővé váltak a panel- és téglaépületek lakóközösségei számára is. (X)
Adventi Forgatag: itt a teljes merítés!
2025. nov. 25.
A beszámolót már olvashatták a híradásról, de most külön is mutatjuk a kínálatot: a hét végére megnyitja kapuját az Adventi Forgatag kavalkádja a Városháza téren. Egy plakáton a teljes eseménysor – hangolódjunk együtt az ünnepekre!
Partikellékek tárháza: mit is rejt egy partibolt?
2025. nov. 24.
Ha te is azon emberek közé tartozol, akik szeretik az ünneplést, valószínűleg nem idegen számodra egy parti kellékbolt látogatása. Egy ilyen üzletben járva az ember könnyen a bőség zavarába eshet, hiszen széles választék várja az odalátogatókat. (X)
A télből az őszbe, aztán megint vissza
2025. nov. 24.
Változékony időt ígér a hét elejére a DO meteorológiai szakértője. A hét közepétől ismét fagyos reggelek, és alig néhány fokos csúcsok várnak ránk. A banánérlelés változatlanul esélytelen.
Kedvenc sminkeszközök a polcon
2025. nov. 24.
A mindennapok során sokan keresünk olyan sminktermékeket, amelyek nemcsak szebbé, hanem magabiztosabbá is tesznek bennünket. A Malu Wilz márka éppen ezt kínálja: professzionális, megbízható és könnyen használható sminkeket, valamint az ezekhez szükséges kiegészítőket. (X)








