Acélgyártás és Acélváros címmel tartottak rendezvényt az Intercisa Múzeumban még múlt csütörtökön, ahol többek között a magyar vaskohászat múltja mellett a reményteljes dunaújvárosi acélgyártás reorganizációjának a kérdései is felmerültek.
A rendezvény legelején a Dunaújvárosi Főiskolán 2013-ban megtartott Jubileumi Technikus Találkozó kultúrműsorának és ismert kohász dalainak lejátszása szórakoztatta a közönséget, akik a témához kapcsolódó válogatott tárgyakat tekinthették meg.
Múlt, jelen, jövő – összekapcsolódik
A rendezvény szervezője, szellemi atyja Dr. Hanák János az MTA köztestületi tagja volt, aki a múlt és a jelen mellett egy kicsit a jövőbe is kitekintett, sőt országhatárokon túl is, kiutat mutatva a jelen helyzetből:
– A leglényegesebb dolog, hogy 1 milliárd tonna acélt gyárt Kína, ez pedig több mint a fele a világ acélgyártásának. Kína hivatalosan deklarálta, hogy 2030-ig még növeli a konverteres acélgyártást és növeli ezzel a széndioxid kibocsátást. Az ezt követő három évtizedben pedig folyamatosan kivezetik az acélgyártást, illetve zöldítik. És még egy érdekesség, évente minimum egy atomerőművet adnak át.
Elkötelezettség – minden fronton
Farkas Lajos múzeumigazgató házigazdaként egy picit elfogultan nyilatkozott az előadóról:
– Magáról az acélgyártásról keveset tudok, ezért hívtam meg Hanák János barátomat, akit több okból is nagyon tisztelek. Szeretnék ilyen 85 éves lenni és ennyire hinni valamiben. Szerintem olyan ritka manapság, hogy van egy ember, aki valamiben hisz és látja azokat a dolgokat, amiket nekünk is látnunk kellene. Az egyik ilyen a vasmű. Tudnunk kell, hogy a vasmű nélkül nincs város. Én most ennek a témának adtam teret itt a múzeumban.
Tisztelet az elődöknek
A rendezvényen jelen volt Barta Endre alpolgármester is, aki arról is beszélt, hogy városunk több mint hét évtizedes múltja tele van személyes történetekkel, sikerekkel, a vasmű történetével. Ennek köszönhetően épült fel városunk. Ez a múltunk. Amit ismernünk kell. Ismernünk és tisztelnünk:
– Néha elfelejtünk visszanyúlni a múltunkhoz, pedig itt városunkban a vaskohászat mindig meghatározó volt. Most ez is egy ilyen alkalom, amikor picit visszanézhetünk. Ez most egy emlékezés és tisztelgés azok felé, akik nagyon sokat tettek a városért, a gyárért. Egy picit elkanyarodnék. Munkám során rendszeresek a szépkorúak köszöntése, ami egy színes, érdekes, megtisztelő program a számomra. Ezek a szépkorúak ugyanis rendszeresen felelevenítik nekem a városépítés kezdetét, rengeteg történetük van, imádom hallgatni őket. Azt gondolom, hogy rengeteg dolog történt ebben a hetven évben, rengeteg ember tette hozzá a tudását, munkáját. Éppen ezért, vagy éppen magunkért, a történelmünket ismernünk és tisztelnünk kell.
(Fotó: Végh Zoltán)
