Biztos továbbjutás a vármegyei kupában
A meccs elején egy, a végén három gólt szerezve aratott magabiztos, 4-0-s győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Beloiannisz ellen a Fejér vármegyei Kupa harmadik fordulójában.
A vármegyei másodosztályban szereplő Beloiannisz elleni hazai összecsapással folytatta a Fejér Vármegyei Kupa küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán délután fél öttől.
A mieink a győzelem és a továbbjutás reményében öltöttek szerelést, s ennek megfelelően is kezdtek, mert Dorogi pontos beadása után Szepessy már a második percben megszerezte a vezetést egy remek fejessel (1-0). A folytatás is komoly hazai fölényt hozott, ám a helyzetek kihasználásával meggyűlt a baja focistáinknak, akik kétszer is megzörgették a felső lécet, de újabb gólt nem tudtak szerezni a nagyon fegyelmezetten és lelkesen védekező vendégek ellen az első felvonásban.
A fordulást követően még nagyobb fölényben játszott a DFC, ám hiába került szinte percenként helyzetbe a beloianniszi kapu előtt, vagy a befejezésekbe csúszott hiba, vagy a mezőny egyik legjobbja, Rácz kapus védett bravúrral. Az utolsó negyed órára teljesen elkészült erejével a vendégcsapat, mely Szántó öngólja után került még nagyobb bajba a 75. percben (2-0).
Végh Zoltán felvételei
A 80. percben Tapiska pontos passza után Gál lőtt a bal alsóba tíz méterről, majd két perccel később éppen őt buktatták a tizenhatoson belül, s a megítélt büntetőt Bata értékesítette, végleg eldöntve az összecsapást (4-0). A végig rendkívül barátságos meccs utolsó percében egy rosszul sikerült becsúszás miatt a vendégek játékosát, Lepsényi Józsefet kiállította a játékvezető, mást már nem is jegyezhettünk fel, így a Dunaújváros FC magabiztosan jutott be a sorozat következő fordulójába, ahol az Ikarus-Maroshegy csapata ellen lép majd pályára.
Dunaújváros FC – Beloiannisz 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Szepessy, Gál, Bata, Szántó (öngól)
Dunaújváros FC: Sári – Horváth, Király, Ferenczy, Vagyóczki (Káveczki, 85.), Kiss, Tapiska (Tihanyi, 85.), Dorogi, Bata, Gál (Sárosi, 85.), Szepessy. Vezetőedző: Gróf András.
A rovat további hírei: Sport
Kupavisszavágó előtt a Bikák
2025. nov. 26.
Háromgólos hátrányból vág neki a Magyar Kupa fővárosi visszavágójának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a BJA HC ellen ma este.
Újra lesz jég a jégcsarnokban!
2025. nov. 25.
A mai nappal elkezdődött a jégcsarnok új hűtéstechnológiájának kivitelezése, így a remények szerint decemberben már sportolásra alkalmas jég várja hokisainkat és a város sportszerető közösségét.
Bükfürdőn is remekeltek birkózóink
2025. nov. 25.
Rengeteg éremmel és a csapatverseny első helyén fejezték be birkózóink a Bükfürdőn megrendezett szabadfogású nemzetközi birkózó gálát.
DSTV: érkezik a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. nov. 25.
Közeleg az év vége, s ezzel együtt a II. Adventi Fitnesz Fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében november 30-án az Arany iskola tornatermében. A program 2024-es felvonása hatalmas siker volt, a sportprogram mellett jól sikerült a jótékonysági része is a történetnek. Idén ismétlés lesz, és a legfontosabb tudnivalókról Dóczi Zsuzsa számolt be kameránk előtt. Hangkép.
Két vereség az Andersenben
2025. nov. 25.
Gólokban gazdag mérkőzéseken szenvedtek vereséget a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájának hétvégi fordulójában.
Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban
2025. nov. 24.
Húsz egyesület birkózói mérték össze egymással erejüket a Dunaújvárosban megrendezett serdülő szabadfogású csapatbajnoki döntőben. A Somogyi Sándorról elnevezett emlékversenyen remekül szerepeltek a DKSE birkózói, akik végül a negyedik helyen fejezték be a küzdelmeket.
Két vereség Egerben
2025. nov. 24.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az Eger elleni korosztályos bajnokin vasárnap délután.








