Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

"Fedetlenül" – és ami az aktok mögött van

doszerk - 2024. szeptember 14. 16:30

Második kiállításán mutatkozott be Kiss Piusz az MMK Aula Galériájában. A Fedetlenül című tárlaton közel 30 művészi akt látható, a kiállítás anyagát Lőkös Zoltán gyémántdíjas fotóművész ajánlotta a megnyitó vendégeinek figyelmébe.

Rengeteg érdeklődőt vonzott az esemény: nem véletlenül: a meztelenség ábrázolása napjainkban is nehéz feladat, főleg, ha a fedetlen testek mögött művészi többlet bújik meg. 

Hobbiból szenvedély

A fotós képei azonban pont azt támasztják alá, hogy a fények és formák játékával egy ruha nélküli női test látványa komoly üzenetet hordozhat. Márpedig Kiss Piusz évek óta tevékenykedik – szó szerint a szenvedélyévé vált a fotózás:
– Körülbelül 2-3 év termését láthatja a közönség, ezúttal 8-10 modellel dolgoztam, 29 képet állítottam ki. Mindegyik művészi akt, de nagyon sok kép annyira takart, hogy nem is igazán mondanám akt képnek. Amitől szerintem egyedülálló, az az, hogy ebben a műfajban nagyon kevés képpel találkozunk, akár az internetet, akár Magyarországot nézve. Van már 8 díjazott képem – ezek mind nemzetközi pályázaton kaptak elismerést.

Út a fotóművészi pályán

Az alkotóról az is elmondható, hogy nemcsak a laikus közönséget szeretné megnyerni a fotóival. Az online térben rengetegen követik a munkásságát, ami nagy motivációt ad neki, viszont bevallott célja a szakma elismerése is. Éppen ezért nyújt be különféle pályázatokat, aminek tavaly meg is lett az eredménye – az Amerikai Fényképészeti Szövetség ugyanis aranyéremmel méltatta a munkáját:

– Nagyon fontos a szakma elismerése, ezért is kezdtem el pályázni. 2022 decemberében pályáztam először, és 2023 tavaszán érkezett az első aranyérem az Amerikai Fényképészeti Szövetségtől. Most a legnagyobb célom az, hogy a fotóművész titulust megszerezzem, és ehhez nagyon sok pályázaton kell részt vennem, nagyon sok díjat kell nyernem – éppen a szakmai szervezetek részéről szeretném elismertetni a munkáimat. Jelenleg ezen van a legnagyobb fókusz.

A bizalom a legfontosabb

Felmerülhet a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy egy modell komfortosan és felszabadultan érezze magát az objektív előtt aktfotózás közben. A fotós eleminek tartja a kapcsolatépítést és a bizalmi légkör kialakítását leendő alanyával. Egy kávé, a kötetlen beszélgetés, a koncepció pontos felvázolása mind fontos lépése e különleges helyzet megteremtésének. Nincs semmiféle varázslat, de ezek az egyszerű hozzávalók szükségesek:
– Bizalom kell, amihez nem árt, ha nem a fotózáson találkozunk először. Mindenképpen kell, hogy leüljünk akár egy kávé mellett, és átbeszéljük a folyamatokat, miről fog szólni a fotózás. Szoktam ajánlani, hogy nézze meg a korábbi munkáimat, lássa meg, hogy ezek a képek nem a totális meztelenségről szólnak. Mindegyik fotónak van valamilyen témája, amik gondolatot ébresztenek az emberekben. 

"... túlmutat a meztelenségen"

A megnyitó számos érdeklődő tekintetett vonzott, fiatalabbaktól az idősebb korosztályig nagy volt a szórás. A jeles eseményen a város két képviselője is részt vett, mindketten csak méltatni tudták a fotográfus munkásságát. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester így nyilatkozott:

– Nagyon örülök annak, hogy folytatja ezt a fajta művészetet. Ez egy érdekes téma, mondhatjuk azt is, hogy megosztó műfaj – de a művészetekben mi nem az? Örülök, hogy megtalálta azt, hogy hogyan tud a laikusok számára is olyan élményt nyújtani, ami túlmutat a meztelenségen. Ez az a fajta művészet, amire úgy gondolom, hogy szükség van, mert új szemléletet, nézőpontot adhat. 
Évek óta követi Kiss Piusz tevékenységét munkáját Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő, aki nemcsak művészként, de barátként is tekint a kiállítóra:
– Bevallom, csodálattal tekintek arra, amilyen fotókat készít. Mind tartalmában, mind külalakjában elképesztően jó, élőben látva pedig egy egészen katartikus élményt nyújt. Egészen más, mintha online néznénk meg a műveit, mindenképpen meg akartam nézni ezt a tárlatát is. 

Kiss Piusz második kiállításának nem titkolt célja ez: valami újat, érdekeset nyújtani. A Fedetlenül című tárlat október 30-ig tekinthető meg az MMK Aula Galériájában. Nem érdemes kihagyni!

Veres Viktória
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Kultúra

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak! 

DSTV: a zene hullámhosszán az MMK-ban

DSTV: a zene hullámhosszán az MMK-ban

2024. már. 20.

Újabb jó hangulatú és érdekes programra várta vendégeit az MMK, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődők Kovácsy Gyula sorozatának programján vehettek részt – a nyugdíjas köztisztviselő a Költészet a zenében címmel tartott előadást. Hangkép.

DSTV: a nagy vásár emléke a múzeumban

DSTV: a nagy vásár emléke a múzeumban

2024. már. 17.

Érdekes várostörténeti emléket idézett fel az Intercisa Múzeum a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az 1955-ös nagy tavaszi vásár tétje nem volt kevesebb, mint a település létjogosultságának hangsúlyozása, presztízsértékének növelése. Hangkép.

DSTV: Vibók Ildikó volt a gyermekkönyvtár vendége

DSTV: Vibók Ildikó volt a gyermekkönyvtár vendége

2024. már. 16.

Remek író-olvasó találkozónak adott otthont a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Vibók Ildikóval találkozhattak a látogatók – az író szakmáját tekintve biológus, rengeteg állatról gondoskodnak otthon a férjével. Hangkép.
 

Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban

Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban

2024. már. 11.

Különleges történelmi (és dokumentumfilmes) csemegével találkozhatnak az érdeklődők a József Attila Könyvtárban: a felvidéki mártír politikus, Esterházy János életművével foglalkozó filmet szerdán délután vetítik, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.