Kézműves Kincsek Vására – újra az MMK-ban
Egyszer már belevágtak, ám a vírus miatt megszakadt a szép sorozat – most a jubileumi esztendő lehetőséget teremt az újrázásra: ismét zászlót bont a Kézműves Kincsek Vására a Munkásművelődési Központban.
"Merész feladat, de gyönyörű kihívás" – így foglalta össze kérdésünkre a vásárral kapcsolatos szervezési és lebonyolításai munkákat Kováts Blanka főszervező.
Jubileumi visszatérés
A kezdeményezés előzményeiről elárulta, a jubileumi év eseményeinek kínálatát szeretnék színesíteni a közösségi programmal:
– Mint köztudott, idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az MMK. Ennek apropóján több régi rendezvényünket is fel szeretnénk eleveníteni – ezek sorába tartozik a vásár, ami korábban ígéretes kezdeményezés volt, de sajnos kényszerű okból félbeszakadt. Hat évvel ezelőtt rendeztük meg az MMK Kézműves Kincsek Vásárát, amelynek a vírus világjárvány vetett véget. Ám idén, éppen a jeles jubileumra tekintettek úgy döntöttünk, régi árusainkkal és az új csatlakozókkal együtt felélesztjük a vásárt: mindenkit szeretettel várunk az MMK udvarán rendezendő forgatagba szeptember 21-én, azaz két hét múlva szombaton 14-17 óra között.
Tételes tervekkel
Fontos tudnivaló, hogy az árusok végleges listája még közel sem teljes – egészen szeptember 13-ig, vagyis jövő péntekig nyitott a regisztráció lehetősége a 30/522-9296-os számon –, de már most biztos, hogy változatos kínálat csalogatja a vendégeket. Kováts Blanka még egy lényeges szempontot említett:
– Az alapkoncepció az, hogy legyen a lehető legszínesebb, legváltozatosabb a kínálat annak érdekében, hogy valóban kincsvadászat várja az érdeklődőket. Ebből eredően bármilyen kézműves vállalkozó jöhet árusítani – egy fontos feltétellel: nem szeretnénk egy-egy foglalkozáskörből Dunát rekeszteni, így maximum két azonos vállalkozáskörű árust tudunk fogadni. Ezzel együtt már biztos, hogy erős mezőny lesz – a chiliszósztól a házi készítésű egészséges kutyus jutalomfalatig minden portékát megtalálnak a vendégek. Nem maradhatnak el az örök klasszikus sajtosbódék, lekvárosok, ékszerárusok, mézárusok. Nyitott a program a kézműves remekek műfajai előtt is – ajándékkészítők, dekorosok is érkeznek.
Már a folytatás is biztos
A kezdeményezés nevéből adódóan változatos, gazdag kínálat csalogatja a vásári forgatag vendégeit, a szervezők a standok mellé gyereksarkot is terveznek csillámtetoválással és hajfonással (!!!), ráadásul az is eldőlt, hogy idén még két vásárt szerveznek – havi egy kincsvadászattal számolhat a közönség az MMK-ban:
– Miközben lassan célegyenesbe fordul az első sokadalom, már biztos, hogy október 19-én és november 23-án újabb vásárnak ad otthont az intézmény. A novemberit már célzottan az adventi és karácsonyi készülődés jegyében szervezzük, de az októberi kínálatot is szeretnénk színesíteni – egy meglepetés programot is tervezünk, de egyelőre titkos, hogy mi lesz! Várhatóan a december és a január kimarad, de már tartanak a februári és márciusi alkalmak előkészületei!
Ez persze még a jövő zenéje – a lényeg, hogy szeptember 21-én startol a sorozat: mindenkit várnak az MMK udvarán rendezendő forgatagba!
(Illusztrációk: MMK Kézműves Kincsek Vására – facebook)
A rovat további hírei: Mozaik
Milyen az ideális műhely, ami megfelelő körülményeket teremt a munkához?
2025. ápr. 13.
Tarts velünk, mert megtaláltuk azt a megoldást, amivel a munka a szabadban is komfortos lehet. Persze nem szó szerint, de egy műhely esetében nem mindegy, hogy mennyire kellemes a klíma télen és nyáron. (X)
Húsvéti díszbe öltözik a Városháza tér
2025. ápr. 13.
Hamarosan a város főterére is megérkezik a húsvét: Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete a közelgő ünnep alkalmából idén is tavaszi díszekbe bújtatja a teret. A tagoknak ezúttal szorgos kezecskék lesznek segítségükre, hiszen a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodásaival közösen varázsolnak húsvéti hangulatot.
Mozgalmas közösségi nappal és csodás koncerttel ünnepelték az autisták világnapját (galériával)
2025. ápr. 12.
Két különleges eseménnyel ünnepelték az autizmus világnapját – és vele a toleranciát, az odafigyelést és az elfogadást – városunkban múlt szombaton. A Jószolgálati Otthon Liget közi bázisa előtti tér remek közösségi programsorozatnak, az evangélikus templom meghitt-szép koncertnek biztosított helyszínt.
A szezonális táplálkozás előnyei
2025. ápr. 12.
Gondolta volna, hogy a természet rendje milyen szorosan összefonódik mindennapjainkkal, főleg ha az asztalainkra kerülő ételekről van szó? A szezonális étkezés ősi hagyományokon alapul, amire őseink még ösztönösen figyeltek. (X)
A móri borvidékről került ki Dunaújváros Bora – örülhettek a finom nedűk hívei (galériával)
2025. ápr. 12.
Idén első alkalommal rendezték meg a Pentelei Bornapokat a Mondbach-kúriában, amelyen 20 kiállító borászat nedűit kóstolhatták végig a fehér, a vörös és a rosé kedvelők múlt pénteken és szombaton.
DSTV: Harry, a segítő kutyus
2025. ápr. 11.
A DSTV is beszámolt már Balog Livi történetéről. A kislány gerincvelői gyulladás következtében kerekesszékbe kényszerült, családja ez után döntött úgy, hogy egy kis kedvenccel szeretnék megkönnyíteni a mindennapjait. Harry igazi társ – már a segítő kutya vizsgájára is felkészült. Hangkép.
A fecskék védelmére hívja fel a lakosság figyelmét az MME
2025. ápr. 10.
A tavasszal hazaérkező és az építési területekre beköltöző fecskék védelmére hívja fel a lakosság, az építővállalatok, a vállalkozások és az önkormányzatok figyelmét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).