Könnyes, fájdalmas búcsú Zloch Istvánnétól
A Széchenyi István Gimnázium vezetősége, kollektívája fájó szívvel búcsúzik egykori feledhetetlen pedagógusától, Zloch Istvánnétól, aki türelemmel, méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el. 71 évet élt, az égi tantestületbe költözött. Az intézmény nekrológját közöljük.
Zloch Istvánné (Ujvári Erzsébet) Sztálinvárosban született 1953-ban, a Vasvári Pál Általános Iskola után a gimnáziumban tanult tovább, ahol a sport mellett érdeklődése mindinkább a matematika és a fizika felé fordult. Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, ahol nagy hivatástudattal és lelkesedéssel készült a tanári pályára, amit a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban kezdett meg.
Dunaújvárosban dolgozott egykori általános iskolájában, a Vasváriban, majd a Bánki Donát Szakközépiskola és Gimnázium tanára lett. 2000-ben tért vissza szeretett középiskolájába, a Széchenyibe. Matematikát és fizikát tanított. Számos diákkal szerettette meg tantárgyait, sokakat juttatott kimagasló eredményekhez, irányított a mérnöki, az orvosi vagy éppen a tanári hivatás felé. Munkája elismeréseként számos díjat vehetett át, köztük 2009-ben a Németh László-díjat. Iskolánkban pedig 2015-ben Gimi-díjjal tüntette ki a közösség. Kedvenc tudományterülete a csillagászat volt; kifogyhatatlan lelkesedéssel igyekezett valamennyiünk figyelmét az égbolt csodái felé fordítani. Ugyanezzel a kedves odaadással fordult mindenki és minden felé a világban. Osztályainak, tanítványainak, kollégáinak, barátainak bölcsen, csendesen, de határozottan bizonygatta, hogy az élet csodálatos.
2012-ben vonult nyugdíjba, de a tanítást nem hagyta abba, óraadóként segítette intézményünket. Erzsike, a mi Ujikánk egy pillanatra sem távolodott el az iskolától. Rendszeresen benézett hozzánk, jelen volt minden rendezvényünkön. Olyankor mindenkinek tudott adni, mondani valami olyasmit, amiből ezekben a mostani nehéz napokban töltekezhetünk. Az idei tanév első napján is üzent még, sok erőt, hitet kívánt, hogy aztán az égi tantestületbe költözve folytassa – a régiekkel együtt.
A rovat további hírei: Közélet
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.