New York maradt az örök szerelem

–  Helyi zenészként nagyon sokan láttak és hallottak már, de össze lehet egyáltalán szedni, honnan ismerhetnek téged az emberek? 
– 2000 környékén a Kabócák nevű zenekarban játszottam, sok helyen felléptünk, nagyon szerettek minket a gyerekek. De volt két rockzenekarom is, a nevüket már nem is tudom. De! Az egyik az Index együttes volt. Pesten is játszottunk a Budai Ifjúsági Parkban. Jelenleg meg ugye a Gipsy Kings Experience. 
–  Hogyan kapcsolódott be a zene az életedbe? 
– Ez érdekes volt. Még 6 éves voltam, a bátyámat pedig beíratták a szüleim zeneiskolába trombitára. Egy zenekar játszott épp a tévében, én meg bementem, felkaptam a sodrófát és úgy csináltam mintha gitároznék. Akkor gondoltak el, hogy mi lenne, ha engem is beíratnának, és onnantól kezdve ott tanultam. 
–  Hogy tetszett az iskolai közeg? 
–  Nagyon nem szerettem. Akkoriban nem volt különbség, hogy mit tanulsz, nem tudtál választani, hogy most rock vagy funky, klasszikus zenét tanult mindenki. Egy fiatal fiútól azért távol áll ez. Sok időt is vett el, a zeneiskola mellett a tanulással is foglalkozni kellett. 
–  Ha ugrunk egy picit a történetben, mikor jött el az igazi változás? Mikor tudtál önállósodni zeneileg például? 
– 21 éves koromban. Akkor indult ez a tulajdonképpen "vendéglátós zene". Esküvőkön, rendezvényeken játszottunk. Lényegében ugye bekerültem egy zenekarba, Liszkai Lukácsékkal játszottam együtt 3-4 vagy 5 évig. Rövid szünet, aztán jött a következő. Jó gyakorlat volt így az iskola után. Azt mondják, az igazi iskola az, amikor élőben zenél valaki. 

–  Nekem azt csiripelték a verebek, hogy játszottál igazi világjáró luxushajókon. Ha még tovább ugrunk a történetben, eljutunk oda? Hogyan jutottál fel egyáltalán egy ilyen hajóra? 
– 2013-ban zenekart kerestem. Hirdetéseket tettem fel, illetve figyeltem azokat a helyeket is ahol zenészeket keresnek. Én egyébként készültem arra, hogy külföldön zenéljek, előtte például 2008-ban Németországban is zenéltem egy hónapig. Ez is egy német hajó volt egyébként. Szóval igen, jelentkeztem egy évek óta itt játszó zenekarhoz, akiknek szerződésük volt a hajótársasággal, és hat jelentkező közül engem választottak ki. 
–  Hogy néztek ki a mindennapok ezen a hajón? 
–  Úgy képzeld el, hogy ezeken a cruise shipeken különböző szintek vannak. Vannak olyan szintek, ahová vendégek nem is léphetnek be, a személyzetnek van fenntartva. Mi az egyik szinten egy kétszemélyes kabinban laktunk. Odafigyeltek arra, hogy például olyanok lakjanak együtt, akik hasonló munkarendben dolgoznak. Későn keltünk, mert későn kezdtünk zenélni. Általában éjfélig, fél egyig játszottunk. Utána aztán ittunk valamit, de meg szoktak hívni a vendégek is. Zenélés közben persze nem volt szabad alkoholt fogyasztani. A fellépések után általában beszélgettünk a vendégekkel, megbeszéltük a kéréseiket, ugye rendszeresen kértek például német és olasz dalokat, amiket megtanultunk és eljátszottunk nekik. 
–  Feltételezem a munka előtt azért belefért néha egy kis városnézés, ugye? Azt tudod, hány országban jártál? 
–  Hát ha olyan helyen voltunk, persze. New York, Miami. Igyekeztünk minél előbb felkelni, korán reggelizni, hogy tudjunk menni. A párom összeszedte, 64 országban jártam egyébként. Sok helyen voltunk, de nekem valahogy mindig New Yorkban volt olyan érzésem, hogy "hú, New Yorkban vagyok!" Amikor például Szingapúrban kiszálltam a hajóból, az is tetszett, de valahogy nem hatott meg annyira. 
–  Remélem, nem nyúlok darázsfészekbe: hol tartasz most a karrieredben? 
–  Amióta nem hajózok, elkezdtem komolyan foglalkozni a flamenco zenéléssel. Félre is tettem a másik gitáromat, csak az akusztikuson játszom. Jelenleg a Gipsy Kings Experience-ben (Digitál Együttes) játszok, mellette pedig egy triónak is tagja vagyok Horváth Jánossal és Szűcs Antal Gáborral. Most így is járunk koncertezni, ami nekem nagyon jó. Ahogy leszálltam a hajóról, megszűnt ugye minden. Jött ez a lehetőség, és ezen teljes erővel rajta vagyok. Nagyon megfogott ebben a stílusban a virtuozitás, maga a klasszikus gitár. 
–  De ha adódna egy lehetőség, hogy ismét világot járj, elfogadnád? 
– Kérdés nélkül!

(Fotó: Varga Róbert archívuma)