Tésztakészítő gépből lábas, márkás pulóverből olcsó pólók

Öcaline - 2024. szeptember 9. 16:30

Nem tétlenkednek az online csalások elkövetői – és mindig vannak áldozatai a fondorlatos lehúzásoknak. Az alábbi történet során is akadt, aki 1 millió forintot utalt előre, és persze rajta is vesztett.

Egész sor átejtett áldozatról adott hírt összegzésében a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata – mint írták, online csalások miatt sorra érkeztek feljelentések a napokban a rendőrségre.

Komoly sorozat – egy kaptafára

Az esetek többségében az eladók semmit sem küldtek a vásárlóknak, és a vételárak átutalása után elérhetetlenné váltak. Ha mégis, a vevők nem azt kapták, amit rendeltek.
Nem meglepő, de fontos tudni, hogy azok a sértettek, akik a nyomozók segítségét kérték, ismeretlen hirdetőktől vásároltak, és a vételárat vagy az előleget előre utalták. Mindannyian ugyanazon online kereskedelmi platformon böngészve, vagy célzott keresés alapján találtak rá egy-egy megvásárolni kívánt termékre – majd elutalták a teljes vételárat vagy annak egy részét a hirdetőknek. 
A termékek között szerepelt influenszer rajongói kártya, elektromos roller, autó, mobiltelefon, tésztakészítő gép, valamint különféle ruházati cikkek. Az áldozatok esetenként 10 ezer forinttól közel 1 millió forintig terjedő összegeket utaltak előre. Az esetek többségében az árut nem kapták meg, vagy értéktelen terméket küldtek helyette – így lett a tésztakészítő gépből lábas, míg a márkás pulóver helyett olcsó pólók érkeztek –, és szintén azonos a képlet az üzletkötés túlfelén is: az eladó rendre elérhetetlenné vált a sikeres lerántás után.

Tipptárral is szolgáltak

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az áldozattá válás megelőzése érdekében újfent fontos lakossági óvintézkedésekre hívja fel a figyelmet – a tipptár persze ismerős, de nem árt elismételni. A legfontosabb, hogy amennyiben lehetőség van rá, mindenki személyesen nézze meg a megvásárolni kívánt árucikket. Ha erre nincs mód, érdemes körültekintően eljárni a vásárlás előtt: mindig ellenőrizzék az eladót a róla írt visszajelzések és közölt adatok alapján, és soha ne utaljanak előre sem vételárat, sem előleget, ha idegennel kötnek üzletet az interneten.
Szintén fontos, hogy utánvét esetén is minden esetben csak a kézbesített csomag tartalmának ellenőrzése után fizessenek!

További hasznos tanácsokkal a rendőrség online csalások megelőzésére létrehozott felülete szolgál – az oldal az alábbi linken érhető el:

KiberPajzs (katt) >>

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

2025. júl. 09.

A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

2025. júl. 07.

Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Baleset és teljes útzár a 62-es főúton

Baleset és teljes útzár a 62-es főúton

2025. jún. 30.

A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.

Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást

Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást

2025. jún. 26.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.

Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!

Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!

2025. jún. 25.

Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe mától. Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag-, tarló- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban. Felhívás.

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

2025. jún. 24.

Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!

Tűz ütött ki a város külterületén

Tűz ütött ki a város külterületén

2025. jún. 21.

Aljnövényzet, fű, száraz gaz és bozótos ég Dunaújváros külterületén, derült ki a katasztrófavédelem gyorsjelentéséből.