Zenélő Cukrászda: már a harmadik évad kezdődik
Rendszeres fellépő, Klép Tamás koncertjével vág neki az idei szezon sorozatnak a Vasmű úti édesbázis. Mikor hallott utoljára Ihász Gábor dalt? Itt a remek alkalom szombaton délután!
Folytatódik a remek és egyre népszerűbb közösségi program, a nyári pauza után immár harmadik évadát kezdi meg a Jakó Zenélő Cukrászda sorozata szeptember 14-én, szombaton. A tikkasztó nyár után a szép és mozgalmas ősz reményében kezdődik a szezon: 18 órától a cukrászda törzsvendégei által kedvelt fellépő, Klép Tamás lép a mikrofon mögé – ő már többedszer támogatja dalaival a Sándor Frigyes Zeneiskolával közös kezdeményezést.
Az ígéretek szerint mostani műsora is túlnyomóan magyar szerzők műveiből áll – Fenyő Miklóstól a népszerű musical-betéteken át egészen a bevezetőben említett Ihász Gáborig ível a repertoár.
Az ígéretes koncertprogram mellett a jó hangulat is borítékolható – mindenkit szeretettel várnak az évadnyitóra!
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Kultúra
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.