Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)

Fábos Zsolt - 2024. október 22. 10:00

A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete azt gondolta, hogy szeretné emlékezetessé tenni az idei október 16-át, azaz az újraélesztés világnapját. Ráadásul az volt a terv, hogy olyan akciót szerveznek, ami már-már kiveri a biztosítékot. 

Nos, a végeredmény pedig: flashmob kerekedett – úgy kezdődött, hogy valaki összeesett az utcán. Nem véletlen a drámai start: az újraélesztés világnapjának az a célja, hogy felhívja elsősorban a laikus lakosság figyelmét arra, hogy ebben a témában mindenki érintett lehet, mindenkinek rendelkeznie kell a legalapvetőbb információkkal – és nem fordíthatunk hátat, ha valaki segítségre szorul.

Hogy reagálunk, ha valaki összeesik előttünk?

Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője flashmobot, azaz spontán villámcsődületet álmodott meg a mozi előtti térre és a céljuk elsősorban a figyelemfelhívás volt:
– Élő bemutatót akartunk csinálni arról, hogy mi történik akkor, ha valaki rosszul lesz, ha valakinek úgy néz ki, hogy megáll a szíve. Szerettük volna látni, hogyan reagálnak az emberek, hogy ki mit csinál, hogyan veszi észre, egy ilyet látva, mi jár a fejében...? Ez természetesen egy bemutató, még akkor is, ha néhány másodpercig "halálosan" komolynak is tűnik. Ha végeztünk, akkor elmondjuk az embereknek, hogy hogyan kellett volna csinálni, és ténylegesen mi a teendő ilyen kritikus esetekben.

Bárkivel megtörténhet

Érdekes volt kívülről és beavatott szemmel végignézni a járókelők reakcióit, amikor egy ember összeesik tőlük néhány méterre. Először döbbent tekinteteket látni és a tömegből mindig megmozdul pár ember. Feth Katalin szerint valóban furcsa volt a jelenet:
– Azt láttuk, hogy a fiatalabbak közül egy-ketten oda szaladtak, ketten azonnal a telefonjukhoz nyúltak, a többiek viszont inkább közönyösen viselkedtek. Nos, éppen ezen szeretnénk változtatni, szeretnénk tükröt tartani az embereknek. És soha ne feledjük, ez bármikor velünk is megtörténhet! Ha pedig újraélesztésre kerülne a sor, azt is tudnunk kell, hogy ahhoz nem kell semmilyen különleges képesség, csak tudni kell a dolgunkat.

Ha csak néhányan elgondolkodnak, már megérte

Az akciót többen is segítették, egyrészt azért, hogy véletlenül se alakulhasson ki pánikhelyzet, az illetékes hatóságok tudtak a kezdeményezésről, csak a járókelők nem. Feth Katalin egyébként maga is belebújt a szívbeteg ember szerepébe, neki két idős hölgy segített. Azt mondhatjuk, hogy azonnal. Az akciót segítette Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke is:
– Kellenek az ilyen figyelemfelhívások. Ma már talán közönyösebbek vagyunk, nem kapjuk fel a fejünket, ha ilyet látunk. A hírekben, híradókban annyi borzalmat látunk, hogy elég magasra került az ingerküszöbünk. Fontos már csak azért is, mert azt gondolom, hogy a dunaújvárosiak segítségnyújtók, háromszoros Guinness rekorderek vagyunk ambubabás újraélesztésben, humanitárius város címünk van. Ha másért nem, az elért eredményeink köteleznek. De egy megmentett emberélet felbecsülhetetlen érték. És persze felelősség.  

A nem mindennapi kihívás részleteiről meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

Közös akció az újraélesztés világnapján

Közös akció az újraélesztés világnapján - fotó:

A rovat további hírei: Sziréna

Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)

Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)

2025. júl. 28.

A dunaújvárosi rendőrök kérték az állampolgárok segítségét a Mályról eltűnt férfi ügyében. Felhívás a hajtás után – mér egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)

Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!

Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!

2025. júl. 25.

Otthonában fogták el a rendőrök azt a 26 éves dunaújvárosi férfit, aki a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltása miatt fenyegetőzött pokolgép robbantásával.

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

2025. júl. 24.

Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!

Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)

Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)

2025. júl. 24.

Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)

DSTV: fókuszban a kiberbiztonság

DSTV: fókuszban a kiberbiztonság

2025. júl. 23.

Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.

Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is

Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is

2025. júl. 21.

Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.

Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon

Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon

2025. júl. 11.

Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.