Kölcsönvette volt kapusát a Kohász

spigott - 2024. október 8. 12:30

Gabrileja Bartulovic a DVSC gárdájától tér vissza a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együtteséhez.

Kép: DO-archív

Mint arról a DKKA honlapja hétfőn este beszámolt, Oguntoye Viktória sérülése nehéz helyzet elé állította együttesünk szakvezetését, ugyanis kézilabdázóinknak így mindössze egy felnőtt kapusa maradt az előtte álló bajnoki és kupafeladatokra. A szakmai stáb természetesen igyekezett megoldást találni a helyzetre, s mint az a DKKA közleményéből kiderült, ezt egykori kapusa, Gabrileja Bartulovic kölcsönvételével igyekezett orvosolni.

A 29 esztendős horvát hálóőr a 2021/2022-es szezonban szerződött Dunaújvárosba a horvát Varasd együttesétől, s két esztendőn keresztül őrizte a Kohász kapuját. A 2023/2024-es szezonban Debrecenbe igazolt, s innen tér vissza kölcsönben a DKKA-hoz és egészen november végéig igyekszik segíteni legjobb tudása szerint a Kohász együttesét. Bartulovic már edzésbe is állt régi-új állomáshelyén, s amennyiben a szakvezetés úgy dönt, az Alba FKC elleni hétvégi bajnokin már el is foglalhatja helyét a kapuban.

A rovat további hírei: Sport

A főpróba jól sikerült

A főpróba jól sikerült

2025. júl. 22.

Szoros csatában aratott egygólos győzelmet a Dorog elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!

Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!

2025. júl. 21.

Szenzációs játékkal aratott nagyon sima, hatgólos győzelmet az olimpiai bajnok spanyolok ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében.

Győzelemmel zártak a juniorok

Győzelemmel zártak a juniorok

2025. júl. 21.

Hetedik helyen végzett a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

Megtalálták a Szent Grált

Megtalálták a Szent Grált

2025. júl. 20.

Idén is remek hangulatban rendezte meg hagyományos nyári táborát a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Nyalóka-szigeten.

Elődöntős a magyar válogatott

Elődöntős a magyar válogatott

2025. júl. 19.

Folyamatosan javuló játékkal aratott háromgólos győzelmet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

Hetedik helyért játszanak a juniorok

Hetedik helyért játszanak a juniorok

2025. júl. 19.

Nem sikerült legyőznie a házigazda Montenegrót, így "csak" a hetedik helyért játszhat a magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

DSTV: darts nyáron is

DSTV: darts nyáron is

2025. júl. 18.

Dunaújváros egyik legaktívabb és legösszetartóbb közössége a dartskedvelők tábora. Nyári helyzetjelentést kértünk a Dunaújvárosi Darts Clubból. Hangkép.