Dunaújváros Hetilap

Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás!

Fábos Zsolt - 2024. október 18. 8:30

A Béke városrészben élőknek már évek óta fejtörést okoz a postahivatal hiánya, és főleg az idősebb korosztály az, aki leginkább elszenvedi ennek hiányát. De már látszik az alagút vége! A kampányidőszakban ígérte meg a "Rajta, Újváros!" Egyesület, hogy lesz a Békében posta. És lesz!

Kálló Gergely, a 7-es választókerület önkormányzati képviselője részt vett a hosszú egyeztetési folyamatban és ma már látszik az eredmény. A nyitáson jelenleg is gőzerővel dolgoznak a DVG munkatársai, néhány hete a Magyar Postától is megérkezett az engedély, nyithatja a város a fiókot a Március 15. téren. Kálló Gergelytől megtudtuk, hogy az ördög most sem alszik. Sajnos az áramellátással még problémák vannak, addig a kivitelezők aggregátorral és hosszabbítókkal dolgoznak és teszik a dolgukat. 

Kálló Gergely szerint hamarosan bejelentik a nyitás dátumát, addig is türelmet kérnek mindenkitől!

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Gyászol a gimnázium, elhunyt Hammerl Ferenc

Gyászol a gimnázium, elhunyt Hammerl Ferenc

2025. jan. 07.

A Széchenyi gimnázium nekrológjával veszünk búcsút a napokban az égi katedrára távozott rubin diplomás pedagógustól, az intézmény volt vezetőjétől. Nyugodjon békében, Tanár úr!

Szorgos és lelkes a véradók közössége

Szorgos és lelkes a véradók közössége

2025. jan. 07.

Egyre többen ismerik fel a véradások fontosságát, mondta a DSTV évértékelő sorozatának összeállításában a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője. A tavalyi tervek szépen alakultak, mind többen ismerik fel és vallják: vért adni menő! Hangkép.

Isten hozott, kicsi Nara!

Isten hozott, kicsi Nara!

2025. jan. 06.

Szívmelengető hagyomány Dunaújvárosban, hogy a város első babáját köszönti az önkormányzat. Teian Nara január 2-án látta meg a napvilágot, így ebben az esztendőben őt és szüleit ajándékozta meg Pintér Tamás polgármester a város nevében. Mindenki legnagyobb örömére a baba egészséges, már haza is mehettek a kórházból.

DSTV: véradással búcsúztak az évtől Újtelepen

DSTV: véradással búcsúztak az évtől Újtelepen

2025. jan. 05.

Dunaújvárosban nagyon jól tudják, hogy vért adni fontos dolog, derül ki a DSTV összegzéséből. Még az év végén is, például a Városvédők Újtelepért Egyesület közreműködésével szervezett közösségi óévbúcsúztató alkalmon. Hangkép.
 

DSTV: páratlan összefogás

DSTV: páratlan összefogás

2025. jan. 04.

Rekordot döntött a Jót, szívből – Dunaújvárosért! csapata, ugyanis páratlan összegű felajánlás érkezett a kórház krónikus belgyógyászati osztályának. A Karácsony Mindenkié! akciója megható összefogást eredményezett, nagyon sokakat mozgatott meg a nemes kezdeményezés. Hangkép.

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

2025. jan. 02.

Fergeteges hangulatban telt az évzáró buli a Városháza téren. Sokan búcsúztatták az óévet városunk főterén, ahol a zene mellett étel és ital várta az egybegyűlteket, akiket a zord idő sem állított meg abban, hogy a szabadban köszöntsék a 2025-ös esztendőt. 

A jövő generációjáért dolgoznak

A jövő generációjáért dolgoznak

2024. dec. 31.

Dunaújváros közgyűlése minden évben kitüntetéseket, elismeréseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka díjazása céljából. Évzáró összeállításunkban ezúttal a Dunaújváros Ifjúságáért díj kitüntetettjeiről olvashatnak.