Sportos születésnap a mozi előtt (galériával)
Mozdulj, Dózsa 45! elnevezéssel tartott rendhagyó órát az intézmény összes diákja számára a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola hétfőn délelőtt. Az intézmény összes diákját átmozgató edzés nagy sikert aratott a Kultik Mozi előtti téren.
Idén ünnepli fennállásának negyvenötödik évfordulóját a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, mely izgalmas programsorozatot időzített a jeles jubileumra.
Együtt mozoghattak
A sorban az első az évnyitó volt, melyet a Kultik Moziban tartottak meg szeptember 2-án, s másodikra sem kellett sokat várni, ugyanis hétfőn délelőtt a mozi előtti térre látogatott ki az iskola összes tanulója, akikre egy negyvenöt perces sportos óra várt Csapó Nóra fitnesz edző irányítása mellett.
A remek időben megtartott rendezvényen természetesen jelen volt az iskola igazgatója, Biró Éva Zsuzsanna is, aki érdeklődésünkre elárulta, miért is volt fontos számukra ez az együtt töltött negyvenöt perc.
Természetesen több programmal készültünk az idei tanévre, ezek között vannak olyanok, amelyek az iskola falain belül valósulnak meg, s olyanok is, melyek azon kívül. A tanévnyitó ünnepségünk volt az első szeptember 2-án, most meg pedig az egész iskolát összefogva, a „Mozdulj, Dózsa 45!” apropóján terveztünk egy negyvenöt perces sportos mozgást a gyermekeknek. Eredetileg a Magyar Diáksport Napján, előző hét pénteken tartottuk volna meg a rendezvényt, s bár szervezési problémák miatt át kellett tennünk hétfőre, így is nagyon jó érzés volt, hogy ennyien együtt voltunk itt a mozi előtt és együtt tehettünk egy kicsit a gyermekek egészségéért is.
Különleges történet
A rendhagyó közös programról nem hiányozhattak a szülők sem, akik az utca emberével közösen figyelték mosolyogva a gyermekek gyakorlatait, de ott volt a rendezvényen Szántó Péter képviselő is, aki már az iskola megalakulása óta követi szoros figyelemmel az intézmény életét:
– Számomra nagyon különleges ez a történet, ugyanis én ott voltam a Dózsa iskola születésénél is, mert az első osztályok még annak idején az MMK-ból indultak el, így gyakorlatilag az első pillanattól kedve nagyon szoros a kapcsolatom az iskolával, a pedagógusokkal és mondhatom talán, hogy a gyerekekkel is. Nagyon remélem, hogy akik látják majd az itt készült képeket, felvételeket, ugyanabban az élményben részesülnek, mint azok a gyerekek, akik itt voltak és ez azért fontos, mert az iskolákban mindig a gyerekek a főszereplők.
Nagy örömmel állt a kezdeményezés mellé Csapó Nóra fitness edző is, aki volt dózsásként igyekezett a lehető legjobb programot összeállítani a mozgásra mindig éhes tanulók számára:
– Még most is rendre izgulok a fellépéseim előtt, de addig, amíg az ember izgul, addig van benne a tűz, addig van benne az, hogy érdekli, amit csinál. Nagy kihívás volt ez a torna, mert egészen a legapróbbaktól, a legnagyobbakig össze kellett fognom a gyerekeket, szóval egy páros edzéssel, tornával, játékos feladatokkal készültem, a lényege a barátkozás volt ennek az edzésnek úgy, hogy közben mindenkinek le is kösse a figyelmét.
A jó hangulatú átmozgató edzés pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
A menstruációs nehézségek természetes enyhítése CBD-vel
2025. szep. 18.
Sok nő tapasztalja, hogy a menstruációval járó problémák milyen hatással lehetnek a mindennapjaikra. Ezek a kellemetlenségek, amelyek fizikai fájdalommal és lelki instabilitással járnak, gyakran megnehezítik életet. A menstruáció alatti görcsök, hangulatváltozások, valamint alvási gondok különösen terhesek lehetnek. (X)
Az ezüst ékszerek titka: miért varázsolják el az embereket?
2025. szep. 18.
Amikor ékszereken gondolkozol, az ezüst gyakran kiemelkedik a többi nemesfém közül. Bár általában olcsóbb, mint az arany vagy a platina, az ezüst ékszerek mégis olyan eleganciát sugároznak, amely vetekszik a drágább társaikéval. (X)
Férfi okosórák: így válassz, hogy az életmódodhoz passzoljon!
2025. szep. 17.
Az okosórák napjainkban nem csupán időmérők, hanem szerves részei a mindennapjainknak. Képzeld el, hogy edzés, munka vagy akár egy egyszerű bevásárlás során számtalan feladatot levesznek a válladról. (X)
A férfiak is egyre tudatosabban választanak hajápolókat
2025. szep. 16.
A férfiak megjelenésének egyik legmeghatározóbb része a frizura. Ez igaz a hétköznapi helyzetekben is, nem csak különleges alkalmakkor. A férfi hajápolási szokások az elmúlt években látványosan átalakultak, így ma már egyre többen fordítanak figyelmet a hajápolási rutinra. (X)
DSTV: kvízek és kertmozi a ligetben
2025. szep. 16.
A mozi szerelmeseihez szólt a közelmúltban rendezett kertmozi, derül ki a DSTV összegzéséből. A filmes kvízekkel tarkított eseménynek a Petőfi liget biztosított helyszínt, az érdeklődők nagy klasszikust láthattak a szabad ég és a csillagok alatt. Hangkép.
Ne dőlj be az ősz trükkjeinek, még visszatér a nyárias idő
2025. szep. 15.
A hét első felére kifejezetten őszies, változékony napokat ígér a DO időjárási szakértője, de utána ismét melegedés kezdődik, és a hét végére csökkenő felhőzettel, nyárias mutatókkal számolhatunk. Aki teheti, válasszon szabadtéri kikapcsolódást!
DSTV: vérholdnézők a Duna-parton
2025. szep. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése közelmúlt rendkívüli égi jelenségéről: sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a holdfogyatkozásra. És bár a felhők miatt sokáig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk, a közösségi élmény így is fantasztikus volt. Hangkép.









